Súlyos elszigeteltségben élnek a siketvakok

A többszörös fogyatékossággal élők zöme nem vesz részt a számukra rendezett eseményeken, nem akar szembesülni a problémájával és találkozni a sorstársaival, írja a magyarhirlap.hu.

Ugyan a legutóbbi népszámláláskor tizenötezren vallották egyidejűleg látás- és hallássérültnek magukat, a kommunikációs és a mobilizációs nehézségek, valamint egyéni pszichológiai gondok miatt csak kevés siketvak veszi igénybe a rehabilitációs lehetőségeket – mondta lapnak Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke. Az egyik nagy gyógyszergyárnál mérnökként dolgozó elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy égető a szakemberhiány.

– Az Országgyűlés nyáron szavazott arról, hogy jövőre az ideinél százmillió forinttal több állami támogatáshoz jut több fogyatékosságügyi civil szervezet. A magasabb dotáció a nyolc évvel ezelőttiekhez képest összességében a duplájára növeli a költségvetési támogatást. Egyesületüknél mit jelent ez a számok nyelvére lefordítva?

– Kezdetben húszmillió forint volt a támogatottságunk, amely ma már harmincmilliót tesz ki. Nagy előrelépésnek tartom, hogy míg korábban „csupán” a minisztérium támogatott bennünket, addig ma már külön költségvetési soron szerepel a támogatásunk. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, a Siketvakok Országos Egyesülete kis szervezetnek számít, ezért előfordulhat, hogy másoknak annyival növekszik a támogatás, mint amekkora a mi egész éves költségvetésünk. Így a megnövelt összeggel lényegében az áremelkedéseket tudjuk kompenzálni, a forrás arra már nem elég, hogy egy egész országra behálózó szervezetet tudjunk kiépíteni. Ami azért aggályos, mert bár országos egyesület vagyunk, nehezen tudjuk elérni a vidéken élőket. Így körülményessé válik az is, hogy a rehabilitációban tudjuk segíteni az érintetteket.

– Hány siketvak emberről beszélhetünk Magyarországon?

– A 2011-es népszámlálási adatok alapján tizenötezerre tehetjük azoknak a számát, akiknek egyidejűleg van valamilyen fokú látás- és hallássérülése. Ehhez képest az egyesület tagsága mindössze százötven főre tehető, és az összesítésben már a siketvak gyermekek, illetve az őket nevelő szülők is szerepelnek. A tagok nagyobb része sajnos passzívnak számít, az eseményeken kevésbé vesznek részt, inkább a szolgáltatásokat veszik igénybe. Ugyancsak gondot jelent a kommunikációs nehézség és a mobilitás hiánya. Ennél mélyebb, inkább pszichológiai ok, hogy az érintettek nem szeretnek találkozni sorstársakkal, kerülik a többi fogyatékkal élő társaságát, mert nem akarnak a problémájukkal szembenézni. De ez nem magyar sajátosság.

...

– Mi az oka annak, hogy az érintetteknek csak kis százalékához érnek el?

– A rendelkezésünkre álló források korlátozzák lehetőségeinket, emellett az egyik legfontosabb a szakemberhiány, ami főleg ezen a speciális területen mutatkozik meg. Kevés a jeltolmács és a rehabilitációs szakember egyaránt, ahogy a sajátos kommunikáció tanításához is kevesen értenek. Gondot okoz, hogy az információ nehezen jut el az érintettekhez, például sok szemorvos nem tájékoztatja a lehetőségekről azokat a siketvakokat, akikkel először találkoznak, illetve nem rendelkeznek kellő információval, ezért nem irányítják a betegeket a rehabilitáció felé, ami például az a mozgásszervi sérülteknél már automatikusan működik.

– Hogyan lehetne ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni?

– Folyamatosan egyeztetünk a rehabilitációs törvény tervezetéről, az Emmivel is állandó párbeszédet folytatunk, illetve a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért tömörülésben is téma a probléma megoldása. De visszatérve az eredeti kérdéshez, a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az érintettek felkutatására. Számítunk a szociális intézmények, a családsegítő szolgálatok, a védőnői hálózat, fogyatékosokat foglalkoztató vállalkozások, valamint az orvosok segítségére egyaránt.

 További részletek a magyarhirlap.hu portálon.