Folyamatos gyógyszerellátási gondokkal fog szembenézni a magyar lakosság, amennyiben a kormány nem látja be, hogy az egészségügy további forráskivonásokat már nem bír elviselni gyógyszerfronton – mondta a Hír24 megkeresésére
Sinkó Eszter egészségügyi szakközgazdász, reagálva a Napi Gazdaság keddi értesülésére, mely szerint a Széll Kámán Terv kettes verziója a gyógyszerkassza újabb drasztikus megkurtításáról rendelkezik.
„Iszonyatos pénzről van szó. A korábbi és a jelenlegi megvonásokkal együtt, összesen 170 milliárdos megtakarításról beszélünk, ami egészen egyszerűen irreális két év alatt elérni. Ilyen gyorsasággal, ekkora összeget képtelenség megspórolni a rendszerből anélkül, hogy ne sérülne az ellátás színvonala, és a betegek ne éreznék meg a hátrányát" – fejtette ki a szakközgazdász, aki szerint amellett, hogy a gyógyszercégek egymás után fognak kivonulni a magyar piacról, a korszerű terápiák is elkerülik majd az egészségügyet, a lakosság életkilátásai pedig nemhogy javulnának, rosszabbodnak majd.
„Egy ilyen beteg nemzet, mint a magyar folyamatos gyógyszerellátási gondokkal fog szembenézni. Eddig csak a kórházak küzdöttek korszerű terápiát jelentő gyógyszerhiánnyal, ezután már a gyógyszertárakon keresztül is nehezebb lesz hozzájutni a készítményekhez. Ráadásul a vaklicit már nagyon durva árversenyt generált a generikus készítmények között, ez hosszútávon nem folytatható" – nyilatkozta Sinkó. Hozzátette: „a betegek lesznek a legnagyobb vesztesei a spórolásnak. Sajnos semmi biztatót nem tudok mondani."