Az egészségügyi államtitkár, bár nagyon szeretne, valójában nem tud szívességet tenni a kereszténydemokratáknak.
Bár Nagy Kálmán KDNP-s képviselő és Harrach Péter frakcióvezető „noszogatására" sietett bejelenteni, hogy Magyarország elutasítja az úgynevezett abortusztabletta alkalmazását, az egészségügyi jog szerint tulajdonképpen már ma is használható a vegyület. A szakmai eljárásrend ugyanis már évek óta a terhesség megszakításának lehetséges technikái közt sorolja fel a tablettát. Eddig csupán az alkalmas vegyület gyógyszerhatósági regisztrációja hiányzott. Ez a regisztráció történt meg május közepén – olvasható a nepszabadsag.hu portálján.
Szócska szigora így leginkább csak arra terjedhet ki, hogy az úgynevezett OEP-befogadást akadályozza. Vagyis azt nem korlátozhatja, hogy az érintett nők, akiknél ez a módszer lenne alkalmas a terhesség megszakítására, teljes áron, tb-támogatás nélkül kaphassák meg a beavatkozást.
Nem lehet csak a tablettával végzett abortuszt tiltani, miközben a műtéti eljárás továbbra is lehetséges. Olyan nincs, hogy késsel szabad, méreggel meg nem – hangsúlyozta Kincses Gyula egészségpolitikai szakértő, aki abban bízik, hogy az államtitkárság, hiába biztatják erre, ebben a kérdésben nem fordul az Alkotmánybírósághoz. Az AB ugyanis nem orvosi testület, így szerinte orvosszakmai kérdéseket nem is mérlegelhet. De ha jogértelmezésre kérik, akkor a testület a jelenlegi alaptörvény alapján eljuthat akár az abortusz tilalmának kimondásáig is.
Az engedélyezett gyógyszerek alkalmazását nem szokták tiltani, ugyanakkor nem tagadja, hogy az alkalmazás lassítására a tárcának esetleg lehetnek eszközei – hívta fel a figyelmet Kincses Gyula.
A hazai egészségügyi intézményekben minden olyan beavatkozás elvégezhető, amit szakmai vagy finanszírozási eljárásrend nem tilt – erősítette meg Simon Tamás egészségügyi szakjogász, hogy a tabletta ma is jogszerűen alkalmazható. A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium ugyanis a terhességmegszakítás egyik lehetséges eljárásaként említi a gyógyszeres abortuszt egy 1998-ban közzétett szakmai dokumentumban. A helyzet tehát így fest: ha a kórház úgy dönt, hogy szakmailag indokoltabb tablettával elvégezni az abortuszt, mint a hagyományos módon, nincs akadálya a beavatkozásnak, csak a tabletta teljes árát kell felszámolnia – tette hozzá az egészségügyi szakjogász.
A lap szerette volna megkérdezni a szakmai kollégium vezetőit, hogy a polémia miatt, esetleg más, szakmai indokból szándékukban áll-e az eljárásrend módosítása, azonban nem nyilatkoztak. Mindössze annyi derült ki, Szócska Miklós szakállamtitkár arra kérte a szakmai kollégium vezetőit, hogy ebben az ügyben kerüljék a nyilvánosságot.
Az államtitkárság a választás lehetőségétől és adott esetben a számukra biztonságosabb eljárástól fosztaná meg a nőket. Ezért a Társaság a Szabadságjogokért közérdekű adatigényléssel igyekszik megtudni, milyen kutatási eredményekre utal az egészségügyi államtitkárság, amikor a készítmény biztonságosságát vonja kétségbe – húzta alá Kapronczay Stefánia, a szervezet betegjogi programvezetője.
Szócska visszalépése szakmailag azért is érthetetlen, mert a tabletta – ami több gyógyszerkereskedő honlapjáról megrendelhető – az Egészségügyi Világszervezet hatékony és biztonságos gyógyszereket felsoroló listáján szerepel.