A táboroztatós időszakban korcsoportokra bontva fogadják őket, és sűrű program- és élménysorozatban részesítik őket egy héten keresztül.
Az Index ismét részese lehetett annak a csodának, amit úgy hívnak: Bátor Tábor. A meseországként emlegetett hatvani táborban olyan érzése van az embernek, mintha átlépett volna az örök boldogság világába, és éppen ott, ahol az emberek nagy többségének minden oka meglehetne a sírásra, elhiszi, hogy nem létezik más érzés, csak az öröm. Megismerhettünk egy igazi szuperhőst is, akit Zorkának hívnak, és aki 4 évesen a 21. altatásos műtétjére vár - írta az index.hu.
A Bátor Tábor elsősorban a súlyosan, krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak szól, azonban azokkal a családokkal is teljes szívvel-lélekkel foglalkoznak, akik elveszítették gyermeküket egy betegségben, vagy valamilyen más okból. Linda elmondta, nekik teljesen más megközelítésbe helyezik a tábor élményét, azt az élményterápiát, amivel alapvetően is igyekeznek gyógyítani a beteg gyerekeket.
A Lélekmadár egy teljes évig tartó táborfolyamat, amikor a családok háromszor is visszatérnek a táborba egy hosszú hétvégére. Itt az élményterápiát egy gyászterápiával is kiegészítik. A céljuk, hogy segítsék azt az elképesztően nehéz folyamatot, amit egy gyermek elvesztésének feldolgozása jelent. Idegenvezetőnk mosolyogva meséli, milyen felemelő élmény önkénteskedni egy ilyen táborban, ugyanis a családok sokféle témáról tudnak beszélgetni, megnyílni egymás előtt, amiről otthon, a négy fal között nem biztos, hogy megtennék.
Tudok olyan családokról, akik a közös élmények hatására annyira összekovácsolódtak, hogy azóta együtt járnak kirándulni – mesélte, miközben elhaladtunk az ugrálóvár mellett. Ameddig a szem ellát, vidáman futkosó gyerekek, és az egyébként aggódó szülőkön is érezni, most kicsit elengedhették magukat, tudják, hogy csemetéik biztonságban vannak.
A totyogós korúaktól egészen a középiskolásokig igyekeznek megváltoztatni az összes gyermek életét, így a táboroztatós időszakban korcsoportokra bontva fogadják őket, és sűrű program- és élménysorozatban részesítik őket egy héten keresztül. Kipróbálhatják az íjászatot, a lovaglást, cirkuszprogramokra mennek, „performing art” programjuk is van, amikor a művészetekben próbálhatják ki magukat, illetve médiaprogramjukban a szinkronizálásba és a rádióműsor-készítésbe is belekóstolhatnak a gyerekek. „Nagyon rugalmas a csapatunk és a tábor, ha kell, arra adaptáljuk a programokat, hogy az egyéveseknek vagy a hetvenéveseknek feleljen meg, megoldjuk. Az sem akadály, ha valaki kerekesszékes, például az óriáshintánkra is felmehetnek a mozgássérültek” – mesélte Cseh Linda. Aláhúzta, elsődleges szempont a gyerekek fizikai és az érzelmi biztonsága. Továbbiak a teljes riportban
(Fotó: Bátor Tábor Facebook)