"Az első érdemi lépésként háromnegyedkészre formált, még kicsit alakítható javaslatokat nyújtok be az általam szükségesnek tartott intézkedésekről".
„A betegtájékoztatás ma, a 21. század derekán túlmutat azon, hogy a beteg kap egy jogi szöveget. Meg kell érteni, hogy az orvos és a beteg között van egy óriási információs aszimmetria, ami alá-fölé rendeltséget okoz” – mondta a Telexnek adott interjúban Kőnig Róbert (vagy ahogyan a követői ismerik: Kőnig doki), a János Kórház gyereksebésze, akit egy hónappal ezelőtt egy évre betegelégedettségért és kommunikációért felelős miniszterelnöki biztosnak neveztek ki.
Elmesélné, hogyan és mikor kérték fel a feladatra?
A Miniszterelnöki Kabinetirodából kerestek meg december végén, január elején. Azt mondták, perspektívát látnak abban, hogy több mint tíz éve foglalkozom betegedukációval és kommunikációval a közösségi médiában.
Emlékszik még, mi volt az első gondolata, amikor felhívták? Meglepődött?
Tavaly fejeztem be a Semmelweis Egyetemen az egészségügyi menedzsment kart, nyilvánvalóan azért végeztem el ezt az iskolát, mert érdekel az egészségügy igazgatása. Meglepődtem, amikor megkaptam a felkérést, de óriási kihívásnak tartottam, és én szeretem a kihívásokat. Ha egy ország miniszterelnöke megbíz engem egy adott, konkrét feladattal, amihez azt gondolom, hogy értek, akkor én azért a kihívásért lehajolok, fölveszem, és örülök neki.
Nem is kellett gondolkodnia rajta?
De, a legnagyobb dilemmám az volt, hogy az orvosi pályafutásommal hogyan fogom tudni összeegyeztetni. Én sebész vagyok, az is akarok maradni, most is annak érzem magam. Így azt kellett kitalálnom, miként tudom beilleszteni ezt az új feladatot a mindennapjaimba.
Mennyire számított a döntésében az, hogy politikai szereplővé válik, ha elfogadja az ajánlatot?
Egy konkrét felkérést fogadtam el. Ez a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztése. Ezzel fogok foglalkozni.
Azért is kérdezem, mert korábban ön is nyíltan felszólalt az orvosok leterheltsége miatt, amikor 2023 nyarán a János Kórháznak egyedül kellett ellátnia a gyereksebészeti feladatokat, miután a baleseti központban informatikai hiba történt. 24 óra alatt 163 gyerek fordult meg önnél. Akkor a médiafelhajtás után azt mondta, hogy politikai termékké vált, ami nem volt célja. Már nem tart attól, hogy politikai termékké válik?
Örülök, hogy felhoztuk ezt a témát. Nagyon fontos megérteni, hogy én nem egyedül dolgozom itt, ez egy teljesen félreértelmezett megállapítás volt. Azt állítani, hogy én egyedül voltam itt, hazugság.
Ezt nem is mondtam.
Nem ön mondta, hanem ez jött le az akkori cikkekből, és emiatt nagyon ideges lettem. Továbbiak a cikkben