Tajgetoszunk, a várólista - az ápolásetikus véleménye

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a várólistára vétel új szabályairól döntött áprilisban, elsősorban azon betegekre vonatkozóan, akik csípő- vagy térdműtétre várakoznak. De a betegek egy részét – a túlsúlyosakat, az együttműködésre képteleneket, az „elégtelen szociális helyzetűeket” – eleve kizárták a műtét lehetőségéből.

Szereptévesztésbe került a NEAK és a hivatalt helyzetbe hozó Ortopédiai Szakmai Tagozat, ugyanakkor irreális terv, hogy a korlátozott ellátáshoz csak azok juthassanak hozzá, akiket bizonyos külső szempontok szerint kiválasztottak. Ezzel nem lesz több orvos, műtősnő és betegkisérő, altatóorvos vagy ápoló és gyógytornász, de még nagyobb lesz a teher az egészségügyi kiadásokon, az ápolási otthonokon, a családorvosokon és a szakrendeléseken - írta a Népszavában megjelent jegyzetében Rozsos Erzsébet ápolásetikus.

Ebben az új protokollban nyoma sincs a költséghatékonysági számításnak: nem mutatják be a betegek valós szükségleteit, nem mérik fel a hozzárendelt erőforrásokat. Nem látni, hogyan maximalizálja az „előnyöket”, ha elhagyják a műtétet, és nem látszanak a hosszútávú társadalmi-gazdasági hatások sem.

Mindezek helyett csak a címkézés látszik: egyes betegek túlsúlyosak, együttműködésre képtelenek, „elégtelen szociális helyzetűek”. Várhatjuk- e, hogy ez lesz a tendencia a jövőben? Ezen az alapon nem fogják kezelni a daganatos tüdőbeteget, mert dohányozott? Egy 45 éves férfit agyvérzéssel vagy infarktussal, mert három állásban éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa a családját? Az öregek címkézéséről már nem is beszélek.

Ez nem egy értelmes párbeszéd arról, hogy a források korlátozottak, és prioritásokat kell felállítani, hogy a lehető legtöbb ember nyerje vissza a mozgásképességét. Közben a kormány azt hangoztatja, mindent megtett, hogy legyen elég orvos, szakdolgozó, eszköz, de ez a szabályozás éppen az ellenkezőjét mutatja.

A bioetikusok bizonyára megemlítették volna a készítőknek, hogy mit jelent az emberi méltóság tisztelete, amely az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és az Alaptörvénynek is alapgondolata: azt, hogy minden ember egyenlő és veleszületett jogokkal rendelkezik, függetlenül az állapotától vagy társadalmi helyzetétől. Ráadásul az „elégtelen szociális helyzet” kategória nem egészségügyi, klinikai sorolási szempont, hanem társadalmi státusz alapján történő negatív megkülönböztetés.

A protokoll sérti az egyenlő bánásmód elvét is, diszkriminatív. Kik a túlsúlyosak, az együttműködésre képtelenek? Mondjuk egy a szülőjétől éppen elszakított 3 éves gyermek vagy egy 100 éves, balesetet szenvedett ember? És mit gondolnak a protokoll készítői a következő bioetikai elvről: „Ne árts!”? Valahol valaki majd megtagadja a rászorulótól a műtéthez vezető betegutat, vagy értelmetlen várakozásra ítéli, ráparancsolva, hogy fogyjon le. Ez súlyosbítja a beteg állapotát, növeli a családi terheket, munkaképtelenséghez, társadalmi elszigetelődéshez, leépüléshez vezet. 

Továbbiak a jegyzetben