Tbc-s beteg édesanyja miatt lett tüdőgyógyász

Schweiger Ottó emlékéremmel jutalmazta dr. Pánczél Gyulát, a kecskeméti tüdőgondozó és tüdőszűrő állomás vezető főorvosát a Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Dr. Pánczél Gyula az elismerést az MTT múlt hétvégi, Kecskeméten tartott konferenciáján vehette át, ennek apropóján beszélgetett vele a baon.hu portálja.

– Annak idején miért éppen a tüdőgyógyászatot választotta?

– Paraszti sorban nőttem fel Kerekegyházán. Édesapám sajnos korán meghalt, édesanyám egyedül maradt négy gyerekkel, szinte belerokkant a sok munkába. 1968-ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, akkor szegény anyukám tbc-vel feküdt a Ceglédi úti tüdőkórházban. Egy alkalommal, amikor meglátogattam, Jármai Árpád, az akkori osztályvezető főorvos megkérdezte, nem volna-e kedvem ott dolgozni? Így lettem tüdőgyógyász. Ha nincs a Rákosi-diktatúra, akkor talán gazdálkodó maradok, akárcsak szüleim. Csakhogy 8-10 évesen szemtanúja voltam, ahogy kuláknak nyilvánított öregapámat véresre verve bedobták az udvarunkba, miután a végrehajtó semmit nem tudott elvinni tőle. Arra jutottam, innen pucolni kell! A két szakmát egyébként rokonnak tartom, hiszen ha jól végzi munkáját, az orvos is a természet szövetségese, akárcsak a földműves. Szoktam is mondani a fiatalabb kollégáknak: hiába a modern diagnosztikai eszközök, ma is elsősorban józan paraszti ész kell a gyógyításhoz!

– Mi változott az elmúlt évtizedekben a tüdőgyógyászat terén?

– A nyolcvanas évekig gyakorlatilag a tbc-ről és a tüdőasztmáról szólt a szakma. Nap mint nap fuldokló betegeket fogadtunk. A tbc-t mára sikerült olyan szintig felszámolni, mint amilyen Svájcban van. Évente százezer lakosra 6–8 új megbetegedés jut, meggyőződésem, ezzel Anglia és Amerika előtt járunk. Óriási eredmény, sok szakember hatalmas munkája van benne. Ma a COPD, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, az idült hörghurut, az asztma és a tüdőrák a fő probléma. A megyében körülbelül 60–70 százezrelék a tüdőrák incidenciája, azaz évi 300–350 új tüdőrákost diagnosztizálnak, sokan közülük középkorúak. Rengeteg az allergiás beteg is.

– Tavaly töltötte be a hetvenet. Meddig tervez még dolgozni?

– Nem tervezek, de a negyedik, legkisebb fiam még csak harmadikos gimnazista, őérte dolgozom, ő tartja bennem a lelket. Úgy vagyok vele, az élet az mozgás, pihenni csak akkor kell, ha elfáradtunk, de feleslegesen minek? Egyébként mindig felhívom a fiúk figyelmét a családi hagyományokra, a négy gyerekre, és hogy jelen állás szerint még tíz unokával „lógnak" nekem, mert még „csak" hat született.