Ezerrel több egészségügyi dolgozónak kell majd munkája ellátásához mentességi kérelmet kell benyújtania.
Mintegy ezer fővel nő április 1-jét követően azon egészségügyiek száma, akiknek mentességi kérelmet kell benyújtaniuk a kormányhoz ahhoz, hogy nyugdíjas korúként tovább dolgozhassanak. A jelenleg még gazdasági társasági formában működő egészségügyi intézményeknél dolgozók is közalkalmazottakká válnak ugyanis, így a nyugdíj melletti munkavégzés tilalma rájuk is vonatkozik – írja a Világgazdaság – online.
Az átalakulás mintegy 16-18 ezer dolgozót érint, közülük – értesülésünk szerint – nagyjából ezren lesznek érintettek. Mivel eddig nem voltak azok, az előírás szerinti továbbfoglalkoztatási iránti kérelmüket sem küldhették meg a kormánynak. Most amellett, hogy ha július után is dolgozni szeretnének, ezt meg kell tenniük, május 15-ig kell tájékoztatniuk a nyugdíjfolyósító igazgatóságot arról, hogy közalkalmazotti jogviszonyban állnak.
A döntésüket, hogy a nyugdíjat vagy a munkabért válasszák, nyilvánvalón befolyásolni fogja, hogy eldőlt: a továbbfoglalkoztatottak számára a kormány nem garantálja egyértelműen a kieső nyugdíj pótlását. Csupán azt, hogy „jogosult lehet" jövedelem-kiegészítésre, amelynek mértékéről azonban a döntést a kórházigazgatókra hárította a kabinet – jegyzi meg a portál.