Tudnak-e majd mosolyogni?

Szokatlanul nagy a csend a a Kecskeméti Módszertani Központ Autizmus Centrumának Szalag utcai épületében. Mint Darula Andrea pedagógus elmondta: náluk a gyerekek ritkán beszélgetnek, játszanak egymással, nem alakul ki igazi kapcsolat közöttük. Talán ez a fő oka, hogy nincs nyüzsgés, zsivaj, kiabálás – olvasható a baon.hu portálján.

A legtöbb gyermek észre sem veszi a másikat, van, aki a társa kezét se hajlandó megfogni. Nem mesélik el, még nekünk felnőtteknek sem, milyen ajándékot kaptak születésnapjukra, merre jártak a hétvégén. Viszont a „normál" iskolákban megszokott játszmák, árulkodások, provokálások sincsenek, ez pedig számomra könnyebbé teszi a velük való foglalkozást. Az autizmussal élőknél semmi nem szándékosan a másik ellen irányul – teszi hozzá a pedagógus.

Azért nem mindig ekkora a csend. Szoktak lenni kiabálások, sőt előfordult verekedés is a gyerekek között. A légkör ebben az iskolában mégis leginkább családisnak mondható – köszönhetően annak, hogy a tanulók itt akár húsz évet is tölthetnek (huszonhat év a korhatár) – tette hozzá Szeleczki István intézményegység-vezető.

Mi pedagógusok is megismerünk szinte minden gyermeket a csoportváltások miatt. A kívülállók által nehézségnek tartott dolgok, hogy például hét-nyolc éveseket pelenkázni kell, már régóta fel sem tűnnek. Ez a része a feladatkörünknek inkább ápolónői, dajkai munka – fűzte hozzá Andrea.

A csoportszoba teljesen eltér a megszokott osztálytermektől. Az oktatás nem frontális, azaz nem szemtől szembe adja le a tudnivalókat a tanár. Mindenkinek külön kis asztala van, ezeket az „alsósoknál" „paravánnal" el is választják egymástól, hogy a gyerekek ne zavarják egymást. Akár egy légy röpködése is jelenthet számukra olyan ingert, amely figyelmüket teljesen elvonja. A biztonságot, állandóságot jelentő egyéni terekben végzik feladataikat, legyen az hímzés, rajzolás vagy éppen papírgalacsinok ragasztgatása. Nagyon fontos számukra a napirend, hogy mindig lássák, mi fog következni. Ebben kártyák segítenek számukra, ezeken pedig képességeiktől függően fénykép van (például fogmosáshoz fogmosós fotó), rajz, vagy szókép.

A mozgás mindennapos, a „tesiórákat" az iskola kicsi tornatermében tartják. A gyerekeknek több kört kell teljesíteniük a padokból, bordásfalból, trambulinból álló akadálypályán, emellett bukfenceznek, hintáznak, szobabicikliznek, labdafürdőben „lubickolnak". Sétálni is gyakran járnak, rendszeresen ellátogatnak például a könyvtárba, bábszínházba, moziba.

Andrea hétfős csoportjában hárman például nem beszélnek. Más nem tud egyedül öltözködni. De arra is volt már példa, hogy a centrum diákja leérettségizett, és most önkéntesként ellátja a portaszolgálatot, kertészkedik, levelet söpör vagy éppen az irodai munkában segít. A vezető szerint önálló, vagy részben önálló életre az autizmussal élő gyermekek, fiatalok néhány százaléka képes.

Szociális képességük, kommunikációjuk, gondolkodásmódjuk teljesen eltér a többiekétől. Vannak halmozottan sérült gyermekeink, és olyanok is, akik bizonyos területeken nagyon tehetségesek. Ezért fontos, hogy mindenkinél egyéni célokat határozzunk meg, és annak alapján egyénileg foglalkozzunk vele – hangsúlyozta Szeleczki István.