Megkezdődött Békés megye legnagyobb egészségügyi fejlesztése Gyulán, a megyei kórházban.
A több mint 5 milliárd forintos beruházás keretében az építkezés jövő év tavaszán kezdődhet. Megvalósul többek közt a központi technológiai tömbhöz csatlakozó aktív ellátó egységek átalakítása, fejlesztése, tömbösítése, az invazív kardiológiai ágyak kialakítása. A gyermekellátáshoz kapcsolódóan megszűnik a külső telephely, a sebészeti épületbe költözik be a teljes gyermekellátás. Emellett kialakítjuk a szülőknek nyújtott hotelszolgáltatást is — mondta dr. Kovács József főigazgató-főorvos.
- A pályázat keretében megvalósuló projekt általános célja a fekvőbeteg-ellátás területi igényekhez igazodó költséghatékony megvalósítása, a részcélok között a korszerű ellátási struktúra kialakítása, a hatékonyabb ellátásszervezés és a betegek elégedettségét szolgáló tartalmi és infrastrukturális fejlesztés szerepel. Rövid távon azt reméljük, hogy az egészségfejlesztés révén a jelenleg fennálló társadalmi esélykülönbségek csökkenjenek.
Az ellátási igényeknek megfelelő korszerű feltételek megvalósításával a megye megbetegedési és halálozási okai között kiemelten szereplő szív- és keringési megbetegedések kezelése elérhetővé válik, jelenleg ezeket a betegeket Szegedre kell szállítani.
Ugyancsak rövid távú cél a diagnosztikai tömbhöz való távolság csökkentése, mely a betegutak lerövidülésével valósul meg - mondta a kórházigazgató, aki egyben a parlament egészségügyi bizottságának elnöke.
Dr. Kovács József hozzátette, a korszerű betegirányítási rendszer kialakításával az előjegyzési idő is lecsökken. Az új, nagy értékű orvosi gépek lehetővé teszik a kor szakmai színvonalának megfelelő betegellátást, amely rövid távon javítja a jelenlegi elégedettségi mutatókat, hosszú távon pedig segíti a pontos diagnózis felállítását, így a megfelelő kezelési mód meghatározásával a gyógyulási ráták is emelkednek.