Hamis papírok alapján akarta az állam támogatását kicsalni egy gyulai cég.
A betegszállítással foglalkozó társaság valótlan tartalmú okiratokkal igazolta jogosultságát a magasabb támogatásra és ezzel több mint kétmillió forint kárt okozott a központi költségvetésnek – írja a Békés Megyei Hírlap – online.
Az ügyben a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatta le a nyomozást, s az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Gyulai Városi Ügyészségnek.
Mint kiderült, a társaság valótlan adatokat tüntetett fel a betegkísérő szolgáltatásról: a szállítást végző személyekről és a szállítás gyakoriságáról. A cég a hamis dokumentumokkal a korábbinál nagyobb támogatást igényelt, és ezzel több mint kétmillió forint kárt okozott a magyar állam költségvetésének.
A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói alapos nyomozást követően a cégvezetőt folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett, valamint magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az ügyet a pénzügyi nyomozók a Gyulai Városi Ügyészség részére vádemelési javaslattal küldték meg. Akár 5 év szabadságvesztés is kiszabható a feltárt bűncselekmények miatt.