A kivitelezés befejezésére 11 hónapja van a győztesnek.
Három olyan ajánlat érkezett be, ami a keretösszegnél kevesebb pénzért vállalná a Bajai Szent Rókus Kórház új épületének felhúzását, derült ki tegnap a fővárosban. A beruházás korábbi keretösszegét az év végén bruttó 600 millióval emelte meg a kormány, ennek egy részét az építkezésre szánták, így ezúttal nettó 2 milliárd 180 millió forintos kerettel vágtak neki a meghívásos közbeszerzésnek - írta a Petőfi Népe.
– Reménykedő hangulatban vagyok – mondta dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos a borítékbontás után. Az eddig két és fél éves csúszást elszenvedő nagyberuházás kapcsán most kezdik meg az ajánlatok ellenőrzését. Legalább másfél-két hónap múlva kerülhet sor az építkezés elkezdésére, a kivitelezés befejezésére pedig 11 hónapja van a győztesnek.