A napokban a régióban, így Békés megyében is megalakult a megyei egészségügyi egyeztető bizottság.
A testületek tagjai lesznek azok, akik megfogalmazzák javaslataikat arról, hogy miként alakítsák át a megye egészségügyi rendszerét.
Előreláthatólag minden megyében egy központi kórház marad majd, a szaktárca államtitkárságának koncepciója szerint ezek a megyei intézmények lesznek, vagyis a prognózisok szerint a Pándy Kálmán Kórház töltheti be majd ezt a szerepet Békésben – írja a beol.hu portálja.
Az, hogy ez egészen pontosan mit jelent, arról viszont folynak az egyeztetések. Lapunknak név nélkül nyilatkozó szakemberek azt valószínűsítik, a gyulai székhelyű intézmény egyfajta organizáló feladatot fog ellátni a megye kórházai között.
Egy folyamat elején járunk, így konkrétumokról egyelőre nagyon korai lenne beszélni — nyilatkozta dr. Kövesdi József. A gyulai központú Pándy Kálmán Kórház megbízott főigazgató-főorvosa hozzátette azt is, hétfőn tartották meg a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyét érintő első regionális megbeszélését.
A régióban működő megyei egészségügyi egyeztető bizottságok jövő héten hétfőn tartják meg első ülésüket, ahol várhatóan több konkrétumról is szó esik majd. Dr. Kövesdi József arról nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy mit jelent majd a gyakorlatban, hogy a megyei kórházak központi szerepet töltenek be. Erről az egyeztetések lezárulása és a változások államtitkárság általi megfogalmazása után érdemes beszélni — fogalmazott a megbízott főigazgató-főorvos.