A várólistánál is súlyosabb a szokatlanul erős morális leépülés az ágazatban.
"Itt az idő, hogy megmentsük az egészségügyet!" Mielőtt bárki örömujjongásban törne ki, hogy eldördült a startpisztoly, le kell hűteni a kedélyeket. Négy esztendővel ezelőtti szlogent porolt le a Figyelő újságírója cikkében, hozzátéve: kár, hogy a felszólítás napjainkban is érvényes.
Óriási várakozás kísérte 2010-ben a kétharmados többséggel hatalomra juttatott Fidesz–KDNP-kormány dinamizmusát. Érthető, hiszen a 2006-ban elfogadott konvergenciaprogram következté-ben az egészségügy a szakadék szélére került. Az ágazatból közel 250 milliárd forintot vontak ki, ez megközelítőleg annyi, amennyit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az idén a gyógyszerárak támogatására fordíthat a központi költségvetésből. Az elvonást az újabb, 2010-es konvergenciaprogram – az államháztartási hiány szigorú betartása – miatt azóta sem pótolták.
Tüsténkedett az Egészségbiztosítási Alapot kezelő OEP is. A gyógyszerkasszában a gyártók számára meghirdetett vaklicites árversennyel 27 milliárd forintot spóroltak meg az OEP-kasszában és hetet a betegek zsebében – mondta korábban a Figyelőnek Sélleiné Márki Mária, az egészség-biztosítási pénztár főigazgatója. Továbbá a drága terápiákhoz szükséges gyógyszereket központi-lag szerzi be a kórházaknak az OEP. Ezzel ugyancsak tetemes pénzt takarítanak meg. Azt pedig az orvosi szakma is elismeri, hogy például alapos költségelemzés után az átlagosan 5 millió forintba kerülő gerincműtétért korábban fizetett 800 ezres OEP-díjat – a beavatkozás összetettségétől függően – 2,5, illetve 5 millióra növelte.
A várólistáknál is súlyosabb az egészségügyi ellátórendszerben szokatlanul erős morális leépülés, idézi a lap Sinkó Esztert. A neves egészségügyi közgazdász szerint – tisztelet a kivételnek – ez már négy évvel ezelőtt is durva jelenségeket okozott az orvos-beteg kapcsolatokban. Bár azt nyomatékosan le kell szögezni, hogy a csendes többségben lévő és itthon maradt orvosoknak, ápolóknak és más kisegítő embereknek köszönhetően még ma is működik az egészségügy. Köszönet továbbá a kórházak üzemelését évről évre meghitelező egészségügyi beszállítóknak, köztük a gyógyszer- és orvostechnikai cégeknek, a különféle szolgáltatóknak. Ők azok, amelyek az Európai Unió szabálya ellenére a kötelezően előírt 30 napos fizetési határidőt jelentősen túllépő kórházaknak is szállítják a betegellátáshoz szükséges eszközöket, gyógyszereket.