Szemműtéten esett át Schubert Éva Kossuth-díjas színésznő.
Az operáció jól sikerült, de ő már a következő, egy hónap múlva esedékes beavatkozásra készül, amely után újra olvashat - írja a borsonline.hu.
Négy hónappal ezelőtt, egy operaelő-adáson vette észre Schubert Éva, hogy valami nincs rendben a látásával. A 82 éves színésznő megijedt, mert amióta súlyos csontritkulása miatt kerekes székbe kényszerült, jóformán az olvasás maradt az egyetlen szórakozása. Miután megvizsgálták, kiderült, mindkét szemén szürke hályog van. Schubert Évát szerdán operálták meg, és a beavatkozás jól sikerült.
– Köszönöm szépen, jól vagyok, bár a neheze még hátra van – válaszolta a lap kérdésére a lábadozó színésznő, akit lánya, Dóra vitt haza a kórházból. – Most a bal szememet műtötték meg, ami most már rendben is van, jól látok vele. Hat hetet kell vele pihennem, ez idő alatt nem erőltethetem meg magam, és semmi nem érheti a szememet, különben azonnal fertőzést kapnék – magyarázta a részleteket. Elmondta: a műtét nem volt hosszú és fájdalmai sem voltak, inkább a várakozásban fáradt el. De most hasonlóan nehéz hetek állnak előtte, ugyanis egy hónap múlva újra műtik.