A ballószögi fürdőkomplexum egyelőre nem fogad vendégeket.
Dudás László, a 2004 óta működő ballószögi fürdőkomplexum vezetője elmondta: Már induláskor eldöntöttem, amíg nullszaldósra kihozható a működtetése, addig nyitva áll. Amint veszteséget termel, bezárunk. Tavaly év végén nyílt meg a kecskeméti új uszoda, várható volt, hogy vendégkörünkből sokan elmennek kipróbálni. Többen visszatértek, de érezhetően csökkent a forgalmunk, mely megmutatkozott az első negyedéves bevételünkben is – olvasható a Petőfi Népe – online oldalán.
Ezzel szemben árakat 2008 óta nem emeltünk, a kiadásaink évek óta nőnek, az embereknek pedig egyre kevesebb a pénze. Így senkit nem lepett meg, hogy működésünk során először veszteséget termeltünk. Ehhez hozzájött, hogy a kinti medencénk gépészete szétfagyott a télen, a kár 11 millió forintra rúg. A biztosító viszont nem fizet fagykárra – mondta Dudás László, hozzátéve azt is, egy nyári szezont kinti medence nélkül nem lehet megkezdeni, pénzünk pedig egyelőre nincs a felújításra. Mindezek azt eredményezték, hogy a fürdőt bezártuk.
A célom, hogy pénzt teremtsek a felújításra, az esetleges bővítésre, korszerűsítésre, hogy egy régi-új fürdővel ismét piacra léphessünk, versenyképessé váljunk. Ez beletelhet egy vagy öt évbe is – tette hozzá fürdőkomplexum vezetője.