Vizitdíj, hálapénz és más illúziók

A nepszava.hu-n közölt „Elvérzik az egészségügy" című kutatási összefoglaló indikátornak tekinti a lakosok vizitdíj-fizetési hajlandóságát. De nem szabad elfelednünk, hogy a vizitdíj nem az ellátórendszer forráshiányának pótlására született: azt célozta, hogy a betegek ritkábban keressék fel háziorvosukat és a szakrendelőt, illetve igyekezzenek mielőbb haza a kórházból. Mindez enyhítette volna a nyomást az egyre gyengébb, egyre rosszabbul finanszírozott rendszeren - írta Weltner János orvos a népszava.hu vélemény rovatában.

A háziorvosoknál a bevétel jelentősnek, a kórházaknál azonban legfeljebb jelképesnek mondható, összességében kevesebb, mint 30 milliárd volt remélhető. És nem tudjuk, hogy azok maradtak-e távol, akik feleslegesen keresték volna fel a rendeléseket, vagy azok, akiknek erre nem tellett. Mindez megszegte az egészségbiztosítási szolidaritás alapszabályát: fizess járulékot, amikor van kereseted, de nem kell fizetned, ha megbetegszel, és nincs bevételed. És ne feledjük: ma az egészségügyi kiadásoknak már több mint harmadát magunk fizetjük a NEAK (OEP) helyett.

A hálapénzről gyakran olvassuk, hogy a betegek a jobb ellátás reményében adják. Hozzátenném, hogy azért, mert nincs eszközük és ismeretük annak megállapítására, hogy amit kapnak, az szakmailag és minőségileg megfelelő-e. E feladatot, a minőségügyet az állami szakfelügyeletnek kellene ellátnia, ami nincs. Sem a közfinanszírozott intézményekben, sem a magánban. A magánellátásról a jelentési kötelezettség híján még azt sem tudja sem az egészségpolitika, sem a lakos, hogy ott mi és mennyi történik, nemhogy azt, hogy milyen minőségben.