Hirtelen súlyvesztés összefüggésben a Lyme-kórral 1. rész

A korai fertőzés legjellegzetesebb klinikai tünete az erythema migrans, egy könnyen felismerhető bőrelváltozás, amely az esetek harmadában jelentkezik. A kullancscsípést követő napokban a bőrtüneten kívül sok esetben jelentkezik láz, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom, fáradtság, szédülés. Kezelés nélkül a fertőzés a bejutási helyről később különböző szervekre terjedhet, ízületi, kardiológiai, szemészeti illetve idegrendszeri szövődményeket okozva. A neurológiai tünetek a leggyakoribbak, a reumatológiai tünetekkel megegyező arányban, az érintett szerv dominanciája a Borrelia törzsétől is függhet. Az európai kontinensen a három leggyakoribb törzs különböző tünetekkel jelentkezhet. 

A Lyme-kór rendkívül szerteágazó tüneteket produkálhat illetve sok betegséget utánozhat. Képes daganatos betegség képét ölteni, és félrevezetni a vizsgáló orvost, különösen akkor, ha a fő figyelemfelhívó panasz a jelentős mértékű fogyás. Ugyan ritkán de előfordul, hogy az elsődleges tünet a hirtelen testsúlycsökkenés, melyet szinte minden esetben az idegrendszeri érintettséggel összefüggésben írnak le a szakmai cikkek.  

A Lyme-kór neurológiai szövődményeinek leggyakoribb tünetei a fájdalmas radikulitisz, a limfocitás pleocitózissal járó agyhártyagyulladás, valamint leggyakrabban az arcideget érintő agyideggyulladás (neuritis cranialis), amely gyakran Bannwarth-szindrómaként vagy Bell-féle bénulásként jelentkezik, jellemzően a kullancscsípést követő néhány héten vagy hónapon belül.

A központi idegrendszeri érintettség ritkább, leggyakoribb megjelenési formája a gerincvelőgyulladás okozta parézis. Az agyvelőgyulladás (encephalitis) rendkívül ritka, az esetek mindössze 0,1%-ában fordul elő kezeletlen fertőzések esetén.

A következő esetismertetések olyan Lyme-kóros betegek történetét mutatják be, akik hirtelen, nagy mennyiségű, akaratlan súlyvesztésről számoltak be:

1. Eset:

Egy 52 éves nőt vettek fel a kórházba, aki nyolc hónapja fennálló, visszatérő lázzal, száraz köhögéssel, fáradtsággal, diffúz fejfájással, éjszakai izzadással, körülbelül 7 kg-nyi akaratlan testsúlycsökkenéssel, kettős látással, nyaki remegéssel, végtagokban jelentkező paresthesiával és tremorral, valamint bizonytalan járással küzdött. A családja emellett egyre romló memóriazavart is észlelt nála. A tünetei fokozatosan súlyosbodtak, és a felvétel időpontjára már nem volt képes dolgozni a kimerültség miatt.

A beteg négy héttel a tünetek megjelenése előtt Holmsbu-ban (Kelet-Norvégia) nyaralt, ahol ki volt téve kullancscsípésnek, azonban nem észlelt csípésnyomot vagy erythema migranst. A tünetek korai szakaszában mind infektológián, mind neurológiai ambulancián vizsgálták. A tartós tünetek miatt CT-vizsgálatra küldték, amely az agyat, a nyakat, a mellkast, a hasat és a kismedencét vizsgálta, de az eredmények nem mutattak eltérést, kivéve egy véletlenszerűen felfedezett méhmyomát. Az agy és a gerinc MRI-vizsgálata szintén nem mutatott eltérést, kivéve a gerincoszlop mérsékelt degenerációját. Lumbálpunkciót terveztek, de a COVID-19 világjárvány miatt elhalasztották. Diagnózis ekkor még nem született.

A beteg felvételekor nem volt lázas, vérnyomása 158/108 mmHg volt, pulzusa 104 /perc. A neurológiai vizsgálat során azonban paresthesiát és érzéskiesést észleltek a végtagokban, valamint nyugalmi tremort, ataxiát, koordinációs zavarokat és instabil járást. A kórházi tartózkodás alatt kétoldali spaszticitás is kialakult, különösen az alsó végtagokban.

A kezdeti laboratóriumi vizsgálatok normális fehérvérsejtszámot, vérlemezkeszámot, hemoglobinszintet és hematokrit-értéket mutattak. A szérum elektrolitok szintje szintén normális volt, továbbá a vesefunkciós és májfunkciós paraméterek, a C-reaktív protein, a pajzsmirigyfunkciós értékek, a troponin és a kreatin-kináz szintek sem mutattak eltérést.

Egy újabb MRI-vizsgálatot végeztek az agyról és a gerincvelőről, ezúttal gadolínium kontrasztanyaggal és anélkül is. A leletek gyulladásos eredetre utaltak, bár malignitás, például lymphoma, sem volt teljesen kizárható.

Végül a beteg Borrelia burgdorferi IgG szerológiai vizsgálata pozitív lett, az IgM-antitest szűrés negatív volt.

A beteg négy héten át napi 2 g intravénás ceftriaxon kezelést kapott, amelynek hatására az általános állapota azonnal javult, fejfájása és időszakos láza megszűnt. Az antibiotikum-kezelés megkezdése után hat héttel végzett kontrollvizsgálat további javulást mutatott, bár még mindig tapasztalt paresthesiát és bizonytalan járást. Az MRI-vizsgálaton a rhombencephalon kóros eltérései szinte teljesen eltűntek.

(Folytatjuk)

Források:

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11876067/

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S024886630581238X

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35330755/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31574359/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23220829/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10869004/

https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC8938859/