Még orvosként is nagyon nehéz ezzel megbirkózni

Dr. Kolbenheyer Eriknek kezdetben nagyon kevés ismerete volt a Lyme borreliosisról, és bár orvosként végzett 1990-ben, a tankönyvükben csupán 10-15 sor szerepelt a fertőzésről. Arra a kérdésre, hogy miként vált a Lyme borreliosis – saját megfogalmazása szerint – alapos ismerőjévé, egyetlen szóval válaszol: „kínomban”. Dr. Kolbenheyer Erik belgyógyász-, gasztroenterológus-, családorvos-, foglalkozás-egészségügyi szakorvost, a hagyományos kínai orvoslás doktorát kértük meg, mesélje el, hogyan vált a hozzá forduló betegek gyógyítójává.

A kullancs harminckét éves korában, egy erdei séta során csípte meg, eleinte észre sem vette, csak néhány nappal később. Nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, Lyme-foltja nem volt, igaz, akkor még nem tudta, hogy az esetek 70 százalékában nincs is Lyme-folt.

A csípést követő hatodik héten jelentkeztek a tünetei: idegi fájdalmak, fejfájás, hátfájás, derékfájás… Érezte, hogy a kullancscsípés és a tünetei között valami összefüggés lehet, ezért elkezdett kutatni a betegség után, ami akkor, a betárcsázós internet korában nem volt éppen egyszerű.

Több ELISA-tesztet is csináltatott, az 1990-es évek utolsó harmadában nem is volt más – ez a szerológiai vizsgálat az ellenanyagot mutatja ki, ám nagy arányban álnegatív is lehet, ahogyan az ő esetében is történt. Lényegében zsákutcába jutott: mivel nem volt diagnózis, nem volt terápia sem.

Az orvoskollégáihoz járt, több szakmában is, hiszen mindenféle tünettel küszködött, a kardiológiaitól kezdve idegrendszeri tüneteken át az ízületi fájdalmakig. Mindenki a negatív laborleletből indult ki, és más irányba kutakodott, senki sem gyanakodott kullancsfertőzésre.

Mint meséli, alapvetően a fájdalmak határozták meg a mindennapjait: 32 évesen rendszeresen sportoló ember volt, aztán egyik napról a másikra fájdalmak között élt, a terhelhetősége drámaian lecsökkent. Régebben lefutott tíz kilométert, „másnap” pedig már nem tudott felmenni egy emeletnyit.

Végül egy amerikai kiadású, Lyme-kórral foglalkozó szakkönyvben olvasottak erősítették meg, hogy mégis csak a kullancstól elkapott fertőzés okozhatja a tüneteit. Folytatta a kutakodást, kereste a megfelelő szakembert, és mint mondja, nagy szerencséjére elkerült az akkoriban számára még teljesen ismeretlen dr. Bózsik Bélához, aki ennek az alattomos, számos tünetet mutató betegségnek a kutatóorvosa. A betegség tüneteinek megjelenése óta ekkorra már két-három év is eltelt, de legalább elkezdődhetett a tanulás.

„Nagyon kollegiálisan, segítőkészen fogadott. Elmagyarázta ennek a betegségnek a sajátosságait. Az első lépés az volt, hogy csinált egy sötétlátóteres vizsgálatot. Ez egy mikroszkópos vizsgálat, amit korábban is alkalmaztak a spirochaeták meghatározására, a főorvos úr ennek nagy tudója és mestere. Segített kimutatni a kórokozókat, a borreliákat a saját véremben. Ez valahol nagy megkönnyebbüléssel járt számomra, lett egy kapaszkodóm, mert tudtam, mi okozza a tüneteimet. Ennek kapcsán kerültem a Honvéd Kórház mikrobiológiai laborjába, ahol már csináltak az ELISA-tesztnél speciálisabb, a borreliák felületén található antigéneket kimutató Western Blot vizsgálatot” – meséli Kolbenheyer doktor, aki a mai napig hálával gondol Dr. Bózsik Bélára.

A Westen Blot vizsgálat után Dr. Bózsik javaslatára kapott hosszan tartó, kombinált antibiotikum kezelést, aminek eredményeképpen ugyan jobban érezte magát, de nem lett panaszmentes. A terhelhetősége javult, a fájdalmai tompultak, de nem múltak el teljesen. Bár nem hitt benne, még az akupunktúrát is kipróbálta. Az első eredmények már öt kezelés után megmutatkoztak, a fájdalmai fokozatosan megszűntek.

Saját tapasztalatai alapján állítja, mindenkinek saját magának kell kialakítania „házi praktikáit”, amelyekkel élhetővé lehet tenni a mindennapokat. Úgy véli, sokat segíthet a sport, ezek a kórokozók ugyanis nem szeretik sem a hőt, sem az oxigént, sportolás közben azonban hő képződik, és fokozott oxigenizáció történik. A szauna, főleg az infraszauna hasonló módon csökkentheti a kórokozók számát.

Azt is tudni kell, hogy amikor ezek a kórokozók pusztulnak, rosszabb közérzettel járhat, ugyanis olyan anyagok szabadulnak fel belőlük, amelyek fellobbanást okoznak. Ezt nevezik Herxheimer reakciónak. Ez megijeszti néha az orvost és a pácienst is, mert jelentkezik a szervezetben egy rövid ideig tartó gyulladásos folyamat, s emiatt a kezelési periódus után ahelyett, hogy jobban érezné magát a beteg, rosszabbul lesz, magyarázza Kolbenheyer doktor. És bár ez csak átmeneti állapot, eléggé megviselheti a pácienst. Főleg a krónikus állapotokra igaz: minél régebbi a betegség, annál hevesebb a kiváltott reakció.