-
„Nagy adagban akár halálos is lehet” - az okosdrogokról
2024.02.06A toxikológia egyik alaptétele, hogy a dózis teszi a mérget, bizonyos szereknél a terápiás és a toxikus adag között nagyon kicsi az átmenet.
-
Az új eljárással fény derülhet az ADHD-t kiváltó agyi elváltozásokra
2024.02.06Amerikai kutatók nyugalmi fMRI vizsgálat segítségével igyekeznek fényt deríteni arra, mi működik másként az ADHD-val küzdő ember agyában.
-
Meghalt a kislány, akit a háziorvos és az ügyeletes is hazaküldött
2024.02.06Tüdőgyulladásban halt meg egy 13 éves nagyecsedi lány múlt szerdán, miután a háziorvostól az ügyeleten át két kórházban is jártak vele a szülők.
-
Betiltották a kezelést: agyról agyra is átterjedhet az Alzheimer-kór
2024.02.06Ez továbbra sem jelenti azt, hogy az Alzheimer-kórt el lehetne normál körülmények között egy beteg embertől kapni.
-
Még lehet szavazni a családbarát kórházi innovációkra
2024.02.06A civil szervezet és a kórházszövetség a pályázattal a gyerek- és szülőbarát kórházi innovációkat szeretné megtalálni.
-
Négyszer magasabb lehet az autoimmun betegségek kockázata a nőknél
2024.02.06Feltárták a nemenként eltérő gyakorisággal kialakuló autoimmun kórképek hátterében álló biológiai mechanizmust.
-
Már a gyógyszertárban megkezdhetik a betegek kezelését
2024.02.06A gyógyszertárak mostantól hét gyakori betegséget tudnak majd kezelni anélkül, hogy a betegeknek orvoshoz kellene fordulniuk.
-
Létrehozták az első 3D-nyomtatott agyszövetet, ami olyan, mint az igazi
2024.02.06Olyan neurológiai és idegrendszeri fejlődési rendellenességeket is tudnak rajta tanulmányozni, mint például az Alzheimer-kór vagy a Parkinson kór.
-
Gyomorrák: gyors, agresszív és kortól függetlenül támad
2024.02.05A kapszula endoszkópia során a mesterséges intelligencia kijelöli azokat a területeket, ahol gyanítja, hogy eltérés van, és további vizsgálatot javasol.
-
Átadták az Országos Mentőszolgálat új, győri mentőállomását
2024.02.05Az új létesítmény a világ legmodernebb mentőállomásának számít, nemcsak Győrt, hanem a térséget is ellátja - mondta Csató Gábor főigazgató.
-
Ismét elindult a Richter Érdemérem Díj 2024 Szakorvosi pályázata
2024.02.052024-ben ismét Richter Érdemérem Díjban részesülhetnek a hazai szakorvos társadalom kiválóságai, elindult a jelentkezés.
-
Antibiotikum: csodaszer a torokfájós időszakban vagy túlhasznált terápia?
2024.02.05Mire is jó az antibiotikum, mikor és miért szükséges szednünk, és kell-e tartanunk az antibiotikum-rezisztenciától?
-
Kris Kristofferson egészségügyi utazása
2024.02.05Az énekes-dalszerző és színész története a téves diagnózistól a Lyme-kór 10 évvel későbbi felfedezéséig.
-
6 szakértői tanács betegeknek a daganatkezelés sikeréért
2024.02.05Az egészséges életmód az onkológiai kezelések alatt is pozitívan befolyásolhatja az életminőséget, a kezelések hatásosságát. Tanácsok a betegeknek.
-
Az orvosképzést segítő intézmények kaptak elismerést az egyetemtől
2024.02.05Gyakorló Kórház címet egy budapesti kórház, Gyakorló Osztály címet 18, Oktató Osztály címet 32 egyetemen kívüli egészségügyi intézmény szervezeti egysége kapott.