Társadalomformáló együttműködés a magyar és ukrajnai testvérvárosok között.
Újra bebizonyította az integráció létjogosultságát hazánkban és Ukrajnában is a nyíregyházi Down Egyesület által Magyarországról indított legnagyobb oktatási integrációs program, a Pokorni Zoltán által is támogatott "Mindenkinek becsengettek!", mely folytatásáról írt alá megállapodást csütörtökön, Ungváron Kisari Károly, az egyesület elnöke, valamint Oleg Kyrylenko, az ungvári rehabilitációs központ vezetője - közölte a Down Egyesület.
A „Mindenkinek becsengettek!" program 2012-ben is - hasonlóan az előző évhez – az abban résztvevő iskolák és óvodák tanulóinak, pedagógusainak, valamint a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek visszajelzése alapján bizonyította az integrációs program jótékony hatását. Nyilvánvaló, hogy az együttműködő két szervezet - a nyíregyházi Down Egyesület, valamint az ungvári Transcarpathian Regional Center of Complex Rehabilitation - a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében sikeres lépést tett a fogyatékkal élő gyermekek integrált oktatása terén azzal a metódussal, amit a „Mindenkinek becsengettek!" képvisel, azaz a fogyatékkal élő gyermekek heti egyszeri többségi iskolába való bevitelével.
A sikerességre való tekintettel, valamint a folytatás létjogosultságának jegyében találkozott a két együttműködő szervezet vezetője, valamint Nyíregyháza ukrán testvérvárosának polgármestere csütörtökön az Ungvári Városházán a Kárpátalján programban résztvevő pedagógusokkal, ahol nemcsak a „Mindenkinek becsengettek!" során gyűjtött tapasztalatokat osztották meg egymással, hanem megállapodás született a program folytatásáról is.
„Ungvár város számára kiemelkedően fontos az oktatási integráció kérdése, ezért nagyon örülünk, hogy immár második alkalommal vehetünk részt a „Mindenkinek becsengettek!" programban, és bízunk abban, hogy jövőre még több oktatási intézmény csatlakozik a programhoz, ezzel még szélesebb körben terjed az elfogadás." – mondta Volodymyr Flenko, Ungvár polgármester helyettese.
„A következő tanévben terveink között szerepel ukrán-magyar-román együttműködés keretében nagyobb hangsúlyt fektetni a pedagógusképzésre, kötetlen nyári tábort szervezni hatrontúli együttműködés keretében a családok és pedagógusok számára, és a program végi gálát is megtartjuk." – tette hozzá Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke.
A Down Egyesület emellett bízik abban, hogy a 2013/14-es tanévben mégtöbb iskolában csengetnek be Magyarországon, illetve elkészül idén tavasszal a „Mindenkinek becsengettek!" induló, valamint videoklip, amelynek májusban fontos szerepe lesz a hazai iskolák életében.