Leukémiás gyerekek gyógyítására fordítják a hallgatók által felajánlott belépési díjat.
Adománokkal és önkéntes munkával is kiveszik részüket a gyermekek és kortársaik segítéséből a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum hallgatói évről évre.
A 2012. április 16-19. között megrendezett hagyományos Medikus Héten – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is jelképes belépődíjat szedett a szervező DE OEC Hallgatói Központ. Az ebből származó bevételt teljes egészében felajánlották a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára.
A rendezvény négy napja alatt ismert és hallgatókból szerveződött zenekarok, valamint egyéb fellépők szórakoztatták a közönséget, a Centrumban tanuló közel ötezer magyar és külföldi hallgatót. Emellett volt még szabadtéri főzőverseny, rendőrségi és speciális mentés bemutató is. Az eseményen négyezer vendég vett részt. Az általuk fizetett belépőjegyek árából és felajánlásaikból gyűlt össze az az 1.113.000 Ft, melyet a DE OEC Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Hamar Attila adott át az alapítvány kuratóriumi elnökének, a Gyermekhematológiai-onkológiai Tanszék vezetőjének, dr. Kiss Csongor professzornak.
A Hallgatói Központ és az Alapítvány együttműködése nem új keletű. Ezt jól példázza a tavalyi Medikus Hét bevételének felajánlása, valamint a Rotary jótékonysági futáson való részvétel az Alapítvány színeiben, melynek köszönhetően idén egy defibrillátort nyert az Alapítvány.