A hatszintes építmény meghatározó része az onkológia és a központosított sürgősségi ellátóhely.
Az építők és az építtetők közösen ünnepelték meg azt, hogy elérte legmagasabb pontját „Az infrastruktúra-fejlesztés a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, mint egészségpólusban" című projekt keretében készülő új hotelépület. Az egykori „C" épület helyén létesülő új szárny tetejére május 23-án, a régi hagyományok szerint kitűzték a bokrétát.
A közel 11,3 milliárd forint összköltségű, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás egyik leglátványosabb eleme az egykori „C" épület helyén készülő új épületrész. Harmincezer köbméter földet termeltek ki, 15 ezer köbméter betont és kétezer tonna betonacélt építettek be, az onkológiai sugárkezelések helyszínén 125 centiméter vastag falakat, 4 centiméteres födémeket építettek be, ezekbe 100 tonna sugárzás-gátló acéllemez került.
Az új szárny egy „H" alakú, hatszintes, 26.000 négyzetméter alapterületű épület, amely elkészülte után korszerű, könnyen elérhető, akadálymentes betegellátó-struktúrát biztosít. Az új épület két legfőbb eleme az onkológiai centrum és a mostanáig hiányzó központosított sürgősségi betegellátás fogadóhelyének kialakítása. Az új szárnyban kapnak helyet a járóbeteg-ellátást szolgáló ambulanciák, gondozók, valamint a járó- és fekvőbetegek ellátását szolgáló diagnosztikai és egyéb helyiségek. Az első emeleten lesz a kardiológiai ambulancia és gondozó, a neurológiai ambulancia, gyermekgyógyászati ambulancia, a diabétesz ambulancia, a tornaterem és a fizioterápiás egység. A második emelettől az ötödikig alakítják ki a fekvőbeteg részlegeket. A kórtermek 2-3 ágyas, komfortos, vizesblokkal ellátott szobák lesznek. Minden egységben lesz akadálymentesített kórterem is.
A kivitelező konzorcium vezetője a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy alig egy évvel a szerződés aláírása után kimondható: tartani tudják az ütemtervet és év végére kulcsra készen át tudják adni az új hotelépületet és a projekt részét képező felújított épületeket.