Dr. Zelkó Romána: Sokoldalú képzést nyújtó kar élére kerültem.
A Gyógyszerésztudományi Kar új dékánja Dr. Zelkó Romána 2003 óta az egyetemi tanács és a szenátus tagja, vagyis tíz éve lát el közéleti feladatokat, 2003-2009 között pedig dékánhelyettesként dolgozott a leköszönő dékán, Dr. Noszál Béla mellett. A kar dékánja szerint új pozíciója annyiban lesz más, hogy eddig a döntések előkészítésében vett részt, míg kinevezésével döntéshozóvá vált. “Ez egy másfajta felelősség, de ebben kiváló csapattal dolgozhatom együtt. Szerencsém van, hogy olyan helyzetben veszem át ezt a pozíciót, amikor erős a Gyógyszerésztudományi Kar" – hangsúlyozta a Semmelweis Híreknek adott interjúban.
A dékán fontosnak tartja, hogy erősítse a kari együttműködéseket, álláspontja szerint ebben a kar vezetőjének jelentős szerepe van. Hozzátette: olyan gyógyszerészeket kell képezniük, akik az őket foglalkoztató két legnagyobb munkaerő-piaci ágazatban, mind az egészségügyben, mind a gyógyszeriparban megállják a helyüket. “A magyar gyógyszeripar hagyományai és nagy szellemi tőkeigénye miatt az ország stratégiai fontosságú iparága, Magyarország csekély számú kitörési pontjainak egyik legfontosabbika. Megfelelően képzett munkaerővel való ellátásához elengedhetetlen – a meglévő értékek megőrzése mellett – a curriculum reformja, korszerűsítése, amelyhez szintén összefogás és konszenzus kell" – vélekedett.