Betegtájékoztató a kómás állapotról

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya
versio: 2005/2

Kedves Betegeink és Tisztelt Hozzátartozók!

A súlyos agysérülést követő kómás állapotról, a kezeléséről személyes információkon kívül szükségesnek tartjuk az alábbi általános tájékoztatást is.

 
A kómás állapot általában valamilyen idegrendszeri sérülés után lép fel. A kiváltó ok lehet autóbaleset – amikor erős ütés éri az agyat –, magasból vagy lépcsőről leesés, sportsérülés, de agyi keringési zavar (pl.: újraélesztés, sokkos állapot), agyi infarktus (stroke), sőt agydaganat is. Minden alkalommal olyan agyi károsodás jöhet létre, amely miatt nincs kontaktusunk, tudatos kapcsolatunk a beteggel.

Magyarországon évente több ezren kerülnek hosszabb-rövidebb ideig kómás állapotba. Ilyenkor általában az intenzív osztályon kezelik a betegeket, és csak néhány száz esetben marad meg a kómás állapot hosszabb ideig, akár hónapokig is. Problémát igazán az utóbbi esetek okoznak. Ilyenkor agykárosodás következtében kialakuló állapotról van szó, amikor a beteggel közvetlen kapcsolatunk nincs, lélegzik, szíve működik, táplálható, de a külső környezetre nem-, vagy csak alig reagál. Fekszik az ágyban, ám kontaktus nem létesíthető vele. A szem nyitott vagy zárt egyaránt lehet, az utóbbi eset nyilvánvalóan súlyosabb helyzetre vall.

Régóta ismert a kómás állapot, már az ókorban is előfordult, csakhogy korábban az ilyen betegek túlélési esélyei minimálisak voltak. Később is csak attól függően maradtak a betegek életben néhány napig, hogy meddig tudták etetni és ápolni őket. Az életesélyeik igazán az orvostudomány fejlődésével (az elmúlt 20 év eredményeinek köszönhetően) nőttek meg.

Ha valakit baleset ér, a mentő személyzete már a helyszínen megkezdi a beteg állapotának stabilizálását, és rövid idő alatt, akár egy-két óra múlva már a műtőben-, majd az intenzív osztályon lehet a beteg. Így még a legsúlyosabb esetekben is esélyük lehet a túlélésre. A gépi lélegeztetés-, az intenzív kezelés- és a mesterséges táplálás is egy életveszélyes időszakon segíthet át. Mindezeknek köszönhetően egyre több, korábban nem menthető beteget sikerül életben tartani. A kómás beteg száma az elmúlt években megnőtt, így az ellátásukra fel kell készülni, hiszen egyre nagyobb gondot okoz az egészségügynek és az érintett családoknak egyaránt.

A kóma időtartama döntően az agykárosodás mértékétől függ, elsősorban ezen múlik, hogy visszatér-e a páciens tudata, vagy kómában marad véglegesen. A sérüléskor- és az első hetekben csak a károsodott agyi struktúrák vizsgálata (koponya Ct, elektrofiziológiai módszerek) végezhető el, a regeneráció mértékét, a későbbi kilátásokat előre és pontosan megmondani általában nem lehet, csak a statisztikai módszerek és tapasztalataink alapján becsüljük meg.

A stabil kómás állapot a gondozástól függően évekig, elvileg talán évtizedekig is eltarthat. Ma már a technika és az ápolás fejlettsége lehetővé teszi ezt. A súlyos agysérült tudatának visszatérése azonban rendszerint nem hirtelen történik. Hosszú folyamatról van szó, a javulás hónapokig, sőt nem ritkán évekig is eltarthat.
Arról, hogy mit érez a kómás beteg, mi zajlik benne, bizony keveset tudunk. Az biztos, hogy vannak érzései, némelykor fájdalmai is, hiszen visszajelzéseket azért ad a szervezete. A szapora szívverés, a verejtékezés esetenként erről árulkodik, de előfordul, hogy szemmel láthatóan nyugtalan, mintha jelezni akarna valamit.

A kóma időszakára, az akkor történtekre, a kezelésekre a „helyreállt" betegek nem emlékeznek, ám a korábban (a baleset előtt) történteket szerencsés esetben felépülésük után képesek visszaidézni. A helyreállás időszakában, amikor a tudat kezd visszatérni, és már vannak „emlékezeti darabkák", rengeteget jelenthet – az intézeti szakszerű kezelés mellett - a családtagok szeretete és gondoskodása is. Gondoljuk csak el, az emlékezet visszatérésekor milyen sokat segít, ha a beteg ismerős arcokat lát és hangokat hall, hiszen csak ezek a biztos pontok. A beteg nem tudja, hol van, és mi történt vele. Jóval könnyebb az olyan környezetet felismerni, amelynek korábban maga is részese volt.

A hozzátartozók gyakran úgy érzékelik, ha beszélnek kómás szerettükhöz, hogy olyan, mintha a beteg értené őket, de ez nem mindig egyértelmű. Könnyen előfordulhat, hogy észleli a beteg, ha szólnak hozzá, megsimogatják, gondoskodnak róla. Azt már a javulás jelének tekinthetjük, ha visszajelzésre képes. A kezelő csapat tagjai is hasonló ingerkeltésre törekszenek, ez a kezelés lényege. Azokat az úgynevezett minimálisan tudatos betegeket, akik a legcsekélyebb visszajelzésre képesek, sokféle irányból próbálják stimulálni: hanggal – beszélgetéssel és zenével –, valamint mozgással. Az agy serkentése a cél, hogy az idegsejtek kapcsolatai lehetőség szerint újra kialakuljanak, működni kezdjenek. Mindezek a korai történések a beteg emlékezetében azonban nem maradnak meg, nem rögzülnek.

Mindezek mellett a kómás beteg jó testi állapotát is fenn kell tartani. Fontos, hogy ne fogyjon le, izületei ne zsugorodjanak, ne legyenek felfekvései, és a tüdőgyulladás se „vigye el". Az ápolás nagyon nehéz, a magatehetetlen, 80-100kg súlyú embereket naponta kell forgatni, felállítani, fürdetni, és minden izületüket átmozgatni.

A gyógyulás mértéke sok mindentől függ. Jobbak az esélyeik a balesetek sérültjeinek és a fiataloknak. Számít az is, mennyi ideig tart a kóma, hiszen minél rövidebb időtartalmú, annál valószínűbb a teljes felépülés. Ha az eszméletlenség nem haladja meg az egy hónapot, van remény arra, hogy a beteg visszatérhet eredeti foglalkozásához is. Persze, a sérülés és az életkor ebben döntő szerepet játszik. Gyakran előfordul, hogy az agy nagyfokú károsodása miatt a betegnek újra meg kell tanulni beszélni, járni és írni-olvasni. A fiatalok könnyebben regenerálódnak, 40 év fölött ez már jóval nehezebben megy, a 60-80 évesek szervezetének tartalékai pedig már nagyon kicsik. Két-háromheti kóma után akár teljes felépülés is bekövetkezhet. Lassú javulás egy esztendő után is megindulhat, de ilyenkor biztosan maradandó károsodásokkal is számolni kell, vagyis a beteg ellátásához sok külső segítség, ápolás szükséges.

Osztályunkon általában 2. kórteremben kezeljük a kómás vagy minimálisan tudatos állapotú betegeket. Az ilyen agysérült betegek állapota minden esetben nagyon súlyos. Ennek oka a súlyos agykárosodás következtében kialakult éber kómás állapot, valamint a kezelések során alkalmazott, mesterségesen behelyezett idegen eszközök, amelyek a légzést, a táplálást és a kiválasztást segítik. Ezek az eszközök biztosítják a beteg kezelhetőségét, de nemcsak hasznosak, hanem kockázattal is járnak, fertőzési forrásként is szerepelhetnek ugyanúgy, ahogy a magatehetetlen beteg nyomásnak kitett testrészein kialakult felfekvések is.

 
Ameddig a kóma nem szűnik meg, az akaratlagos mozgások és a tudat részben vissza nem térnek, addig a beteg életet veszélyeztető állapotban van.

 
A tudat visszatértét létrehozni nem lehet, mi sem tudjuk. Amikor a kóma már megszűnt, akkor vagyunk képesek a beteggel kommunikálni, állapotát fejleszteni, hasznos irányba terelni, addig fő tevékenységünk a minél jobb testi állapot fenntartása, az ápolhatóság biztosítása és a szövődmények kialakulásának megakadályozása.

A 2. kórtermünk nem intenzív szoba, az itt elhelyezett betegek már nem igényelnek intenzív osztályos ellátást, lehetőségeinkhez mérten azonban biztosítjuk a betegek minél szorosabb észlelését.
A hozzátartozóknak is lehetővé tesszük, hogy minél több időt tölthessenek szeretteik mellett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy át kell venniük az ápolás egy részét. Ha a súlyos kómás állapot változatlan marad, és a beteg további ápolását a család- vagy a hozzátartozók otthonukban biztosítják, akkor az alapvető ápolási teendők megtanulásához készséggel segítséget nyújtunk.

A betegeinknek főleg lelki támaszként, valamint a külvilággal való kapcsolatteremtés érdekében szükséges a hozzátartozó jelenléte.
Reméljük, hogy a tájékoztatónkkal sikerült a kómás állapotról hasznos ismereteket nyújtani, de amennyiben további kérdésük van, úgy forduljanak osztályunk orvosaihoz, szívesen válaszolunk személyes megkeresés esetén is.
Budapest, 2005. 12. 12.