A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY HÁNYATTATÁSAI – Dr. Szepesi András jegyzete.
A magyar egészségügy igazgatása 2020. november 18-tól gyakorlatilag az Országos Kórházi Főigazgatóság hatáskörébe került. Lehetne szépíteni, árnyalni, de aki veszi a fáradságot és elolvassa az alapító jogszabályt (506/2020. (XI.17) Korm. rendelet), az már nem sokat fog kérdezni. Azon lehet vekengeni, hogy a valóságos minisztert (illetve a mostani kormányzati rendben az egészségügyért felelős államtitkárt) Jenei Zoltánnak hívják-e, vagy az irányítási feladatokat, az Operatív Törzs vezetője minőségében ellátó Pintér Sándornak (aki persze nem lehet egy személyben miniszter és szakállamtitkár), de a folyamat szabályozása befejezettnek látszik.
Igaz, a feladat határidős, február 8-ig tart, de meghosszabbítható, mert az egyre szaporodó járványügyi ismeretek és a magyar egészségügy állapotáról szóló (vagy éppen nem szóló) híradások azt jelzik, hogy február elejére még biztosan nem fog visszaállni olyan helyzet, ami békésnek mondható. Annál inkább nem, mert Gulyás Gergely miniszter úr, a csütörtöki kormányinfón mintha átalakítást, korszerűsítést emlegetett volna. Az is igaz, hogy egy ilyen átalakítási folyamat hosszú elemzést, programalkotást igényel (bár nem tudjuk, mi van a BCG tanulmányban, lehet, hogy ott ezt elvégezték).
Ugyancsak nagyon hosszú a felkészülési ideje az ilyen feladathoz szükséges nagy és bonyolult igazgatási apparátusnak (a minisztériumtól, a kormánytól a járásokig, a kistérségekig, a falusi háziorvosig és védőnőig kellene, hogy terjedjen). Ezt a rengeteg koncepcionális, szervezeti, szervezési, adminisztratív, személyi, kapcsolattartási változást meg kellene ismertetni a „célcsoporttal”, a legalább 8 millió nagykorú magyar emberrel, de még az iskolások képzésbe is érdemes lenne beépíteni, pl. az állampolgári ismeretek tantárgyba, ha még van ilyen.
Zavar
Figyelem a médiumokat. Láthatóan mindenki zavarban van. A kormányoldal rendkívül szűkszavú, néhány mondaton túl semmi. A főigazgatónak a rövid életrajzát és egy-két fényképét látjuk, mozgóképen még nem jelent meg. Pláne nem nyilatkozott még senkinek. Az ellenzéki médiumok találgatnak, „temetik” Kásler minisztert, akitől elvették (ellopták?) a tárcájából az egyik bankkártyát. Maradt ugyan még 6 szakállamtitkársága, csak az egészségügyért felelős államtitkárság üresedett ki. Néhány politikus és „megmondóember” rikkantott még csak fel: nagyjából a „nem-megmondtam-nem-megmondtam-nem-megmondtam” tartalommal. Esetleg még annyit tettek hozzá (gúnyos vigyorral), hogy ez már a „halottnak a csók”, a magyar egészségügynek már mindegy, úgyis összeomlott, csak „ott fenn” ezt még nem tudják. Ez utóbbi dumák persze a kognitív disszonancia szemétkosarába valók, meg ráadásul tisztességtelenek is, mert a magyar orvosok, ápolók, mentősök, technikusok és egyéb szakemberek éppen most, és egyre keményebben küzdenek a betegséggel és próbálják a betegeket és saját magukat életben tartani. És azon sincs sok viccelni való, hogy ez a csata most Esztergom dicsőséges visszavétele (a török dúlás vége), vagy a mohácsi csata lesz, amivel a megszállás elkezdődött. Tisztességes ember minden erejével őket segíti, és a fertőzés elkerülésével igyekszik a terhelésüket nem növelni.
Fluctuat
De térjünk vissza a hányattatáshoz:
Magyarországon a kiegyezés (1867) óta jelenik meg folyamatosan a kormányzati struktúrában az egészségügyi szervezési és igazgatási feladat. A rendőrminisztériumot kiabálók szíves figyelmébe ajánlom, hogy 1867-1920-ig a Belügyminisztériumban – milyen vicces. Pedig egyszerű az ok (máskor is írtam már ezekben a cikkekben): igazságos, hozzáférhető egészségügyi ellátás ott van, ahol az valahogyan együttműködik a területi elvű közigazgatással. Vagy annak a része (persze nagy szakmai és szervezeti önállósággal), mint az állami egészségügyi szolgálatokban, vagy a társadalombiztosítási rendszerekben, ahol az intézmények létesítését vagy engedélyezését, a szolgáltatások ellenőrzését a közigazgatás végzi, valamint a népegészségügyi feladatok többségét is. „Csak” a gyógyító ellátást szervezik és finanszírozzák a társadalmi egészségbiztosítás intézményei. (Napjainkban mellettük már jelentős szerepet foglalnak az önkéntes nonprofit, valamint az üzleti célú kiegészítő biztosítások, országonként változó palettával)
1867-1920 között lezajlott a gyógyítás első nagy tudományos technológiai forradalma. Az elején, még a baktériumok kórokozó hatása se volt bizonyítva (Pasteur 10 évvel később bizonyította – ezért Semmelweis zseniális felismerése is lassan terjedt), nem volt gyógyszeripar (az Aspirin tömeges előállítása a század végén kezdődött) nem volt képalkotás (Wilhelm C. Röntgen 1895), de a ciklus végén már a meglepően modern sebészet, L. Böhler (és magyar asszisztense) által kidolgozott traumatológia is megjelent, már volt széles körű immunizálás néhány betegség ellen, és megjelentek az első antibakteriális szerek. Felépültek a megyei kórházak, egyes nagyobb városok kórházai, a későbbi Semmelweis Egyetem két Üllői úti telephelye is, mind-mind pavilonrendszerben, fagyálló, szép, mélybordó klinkertéglával burkolva.
1920-1932 között Népjóléti Minisztérium végezte az egészségügy, a munka- és szociális ügyek irányítását. Ekkor létesült az Országos Közegészségügyi Intézet –amelyet egy fiatal orvos, az immunológus Johan Béla szervezett meg és vezetett.
1932-1944 között ezek a feladatok visszakerültek a Belügyminisztériumba és Johan Béla államtitkárként vezette az ágazatot (az ő élete figyelmeztető példa minden orvos számára: hogyan lehet, hogy egy valóban kiemelkedő tehetségű, történelmi jelentőségű szakember pályája egy szakaszán, egy emberellenes, bűnös politika kiszolgálója).
1944-1950 között Népjóléti Minisztérium –az elpusztult kórházak újjáépítése, hatalmas létszámú évfolyamokkal az áldozattá vált orvosok pótlása.
1950-1984 között Egészségügyi Minisztérium: kezdetben a társadalombiztosítás és az intézményrendszer teljes körű államosítása, majd óvatos fejlesztési politika és a modern orvostudomány követése. A magyar történelem egyik paradoxona, hogyan maradtak meg, vagy éledtek újjá az orvosi iskolák még a diktatúra körülményei között, erősödött meg az orvosképzés, de kialakulhatott a máig romboló hálapénz rendszer.
1984-1990 között Szociális és Egészségügyi Minisztérium: ismét a gyógyítás mellé kerültek a szociális feladatok. Az egészségügy modernizálásának olyan kísérletei kezdődtek, amelyek később lehetővé tették a finanszírozási rendszer korszerűsítését, magyar szakemberek külföldi tanulmányait, ezzel előkészítve a mára már igen jelentős idegen nyelvű orvosképzést és számos külföldi beteg gyógyítását.
1990-1998 között ismét Népjóléti Minisztérium: a politikai gazdasági rendszerváltoztatás nemcsak a korábbi minisztériumi nevet hozta vissza (a feladatok már 1984-ben ide kerültek), hanem lehetővé tette az önálló társadalombiztosítási ágazat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár újraalapítását.
1998-2002-ben az egységes tárca újra szétválik Egészségügyi Minisztériumra és Szociális és Családügyi Minisztériumra.
2002-ben újra integráció: Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium
2004-ben újra dezintegráció: különválik az Egészségügyi Minisztérium valamint az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium.
2010-2012 között Nemzeti Erőforrások Minisztériuma. Létrejön ezen belül az Egészségügyért Felelős Szakállamtitkárság.
2012-2020: Emberi Erőforrások Minisztériuma, benne 7 szakállamtitkárság, közöttük az egészségügyi.
2020. november 18.: a veszélyhelyzet kihirdetésével összefüggésben létrehozzák az Országos Kórházi Főigazgatóságot, amelyik az egészségügyi szakállamtitkárság összes fontos feladat- és hatáskörét, valamint az egyik legfontosabb igazgatási intézmény, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ feladat- és hatáskörét veszi át.
Konklúzió
153 év alatt 13 minisztérium, ebből az elmúlt 35 évben nyolc. Miközben a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium vagy a Honvédelmi Minisztérium megjelenése, feladatrendszere stabil, legfeljebb a politikai paradigma váltások során alakult át valamilyen mértékben.
Sorjáznak a kérdések:
Mi járhatott az elmúlt 35 év miniszterelnökeinek fejében? Milyen koncepciók, tanácsadói vélemények, érdekek vagy csak egyszerűen a megkülönböztetés szándéka?
Milyen szakembereket, hol és hogyan készítettek fel az egészségügyi ágazat irányítására, vezetésére? Honnan „verbuválták” és hogyan képezték ki a főhivatalnokokat és munkatársaikat?
Szakmai vagy politikai pálya az egészségügy igazgatásában való munkavégzés?
Milyen koncepciók alapján és milyen tervek mentén alakult az elmúlt nyolc nagy koncepcióváltás és átszervezés?
Sokáig lehetne folytatni.
Ezt a cikket már többször elkezdtem írni. Részletei meg is jelentek. Nyomát nem látom, hogy valamilyen politikai vagy gazdasági erőközpontokat tartósan érdekelne vagy érdekelt volna. Rövid távon persze igen. De a legfontosabb tapasztalat, hogy az emberi életet a fogantatástól végig kísérő, a mindenkori tudományos eredményekre épülő, társadalmi méretekben nem olcsó és egyre dráguló rendszer kezelése, fenntartása nem politikai epizodistákat, hanem szakemberi, szakértői életpályákat követel.
Nemcsak a gyakorló orvosi (ápolói) életpálya modell kellene, hogy időnként foglalkoztassa a közvéleményt. Azokra is lehetne gondolni, akik az egészségügyi rendszereket megtervezik, megszervezik, üzemeltetik, fenntartják. A minisztertől, a hivatalvezetőktől át a területi közigazgatás egészségügyi menedzsereiig és a kórházigazgatók, az intézményi adminisztráció, a gazdasági, a műszaki ellátás szakembereiig.
Nec mergitur?
Most kellene egy kis optimizmus.
Engem gyakran vigasztal Párizs középkori címere és jelmondata: a hullámos tengeren hánykolódik a kis gálya, de nem süllyed el. Biztató üzenet.
Hátha ez a járvány ébreszti fel a magyar társadalmat, a politikai eliteket, hogy az egészségügyi rendszert az ország, a lakosság szükségleteihez kell alakítani. A benne dolgozókat érdemük szerint meg kell becsülni. És ha még stabilizálni is akarjuk, akkor a gyógyítók és segítőik mellett a rendszer üzemeltetőit is észre kell venni. Ők elválaszthatatlan részei a gyógyításnak, az intézményeknek. A teljes ágazat munka és életkörülményeit, megbízható szervezését, igazgatását olyan színvonalra kell hozni, amelyeket a többi ország biztosít. Hogy megszűnjön ez a veszélyes méretű elvándorlás és a magyar egészségügy rendszere folyamatosan színvonalas gyógyító teljesítményt nyújtson.
Hölgyeim, uraim, a feladat adott!
Ki lesz az az államférfi vagy államhölgy, akihez a magyar egészségügy felemelkedése köthető?
Az óra már régóta ketyeg…
A fenti gondolatokat és az alábbi ajánlásokat kínálom megfontolásra Kedves Olvasóimnak, a közelgő Ádvent csendjében, a COVID 19 járvány második, veszélyesen növekvő szakaszának kellős közepén.
VÉDD ÉS SEGÍTSD A GYÓGYÍTÓKAT!
TARTSD BE A SZABÁLYOKAT!
GONDOLKODJ A JÖVŐRŐL!
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!