Csak a legnagyobb kormányzati odafigyeléssel, nagyon komoly segítő beavatkozásokkal lehet elviselhetővé tenni a járvány terhét az egészségügyben.
Advent második hete a végéhez közeledik. Éppen most 24 órája, hogy pont került egy hosszú politikai vita végére, amelyik súlyos gazdasági következményekkel fenyegetett. Minden uniós országot, de közöttük bennünket is.
Határok
A COVID-19 járvány felfelé haladó szakaszán még az Unió magországai is bezárkóztak egymás elől, hirtelen lezáródtak a korábban nem létező határok, és talán csak a németek nyújtottak segítséget egy-egy szomszéd országnak. Elég volt egy (sajnos jogos) pánik, hogy egy időre visszatérjenek a nemzetállami keretek. Ugyanez a dilemma a Brexit kapcsán is előkerült: Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak. Ezt Lord Palmerston, Viktória királynő híres miniszterelnöke mondta az 1860-as években. Azért ezen is el lehet gondolkodni, ha a viszonyunkat szemléljük az Európai Unióval, ami ugyan egy gazdasági, kulturális, emberi közösség, de ezeket a felszínen egymással vetélkedő politikai pártok képviselik, amelyeket a nemzeti választásokról delegált képviselők „pártcsaládjai” alkotnak.
Talán többet kellene arról beszélni, hogy melyek az Unió közös érdekei, hogyan határozzák meg azokat, mik az egyes tagállamok érdekei és hogyan lehet azokat harmonizálni, különös tekintettel az új tagállamok, vagy/és a szegényebb országok felzárkóztatására.
Szerencsére tegnap győzött a józan ész. Nincs elég információnk ahhoz, hogy a politikai vitáról véleményt mondjunk. Érzelmi alapon pedig akkor sem fogok, ha rendelkezem ilyenekkel. Elsősorban azért nem, mert az ország lakosságának állapotát, az egészségügy helyzetét elsősorban szakmai alapon próbálom megragadni. A hatalmi elem hidegen hagy, annak csak az eredményességét keresem. Lassan 30 éve tanuljuk (a szerencsésebbek száz vagy több száz éve), hogy tulajdonképpen mindegy, hogy ki, melyik politikai erő kormányoz, a döntő az eredményesség, az ország, a lakosság, a nemzet állapota.
Persze, nehogy valaki azt gondolja, hogy valamilyen szélsőséges diktatúrákat próbálok „fényezni”. A fenti megállapítás csak működő politikai demokrácia keretei között érvényes, ahol a választók többsége el tudja dönteni, kiket támogat, melyik politikai erőtől várja el a „jó kormányzást”. És ha csalódik, azt le is tudja váltani, lehetőleg békés körülmények között. A nekünk jutott 30 évnyi politikai demokrácia eddig sajnos nagyon kevés volt számos alapvetően fontos kérdés, folyamat tisztázásához.
Ahol fontos az egészségügy
Először akkor dolgoztam (és éltem) huzamosabban a „mi laborunkban, Ausztriában”, amikor ők még csak 28 éve voltak szabadok (mert a szovjet megszálló csapatok csak 1955-ben vonultak ki tőlük). Akkoriban zajlott a Bruno Kreisky, a nagy politikus és a kicsit jelentéktelen Fred Sinowatz közötti váltás a kancellári hivatalban és a kormányzó SPÖ (Osztrák Szocialista Párt) élén. Három évvel később már zajlott a hatalmas vita, hogy a köztársaság elnöke Kurt Waldheim - akit 1939-ben besoroztak a Wehrmachtba - fasiszta volt-e vagy nemzetmentő. Ugye milyen ismerős téma?
A vasfüggöny mögül, mint „átmenetileg szabadságra ment fiatal orvos” szinte szédültem a pezsgő, szikrázó politikai vita közepén. Szociáldemokraták, néppártiak, keresztényszocialisták, agrárpártok vetélkedtek. Nagyon komolyan vették magukat. Az ideológiai különbségek miatt szinte vallásos hittel rendelkező csoportokat képeztek, amelyek a médiumokban, a gyűléseiken, az utcai plakátokon keményen küzdöttek egymással és a választók kegyeiért.
Az egypártrendszer diktatúrája, unalma, szürkesége után rendkívül élveztem a pezsgést, lelkesen olvastam a bulvársajtót, a Kuriert, a Kronen Zeitungot és nagyon vágytam arra, hogy nálunk is ilyen világ legyen. Ott már volt árubőség, láthatóan meglehetős és fokozódó jólét, a heurigerekben fröccsözve még az egyszerűbb emberek is szépnek látták a világot.
De az egészségügyet nagyon fontosnak tartották. Mindenki. Akkor ezen a területen még nem volt komoly vita. Németország által 1938-ban annektálva, majd a háborút és a szovjet megszállást túlélve, a következő évtizedeket ők is nagyon megszenvedték. Rengeteg rokkant, nagyon sok beteg ellátásáról kellett gondoskodniuk. Akkor még viszonylag kevés orvosuk volt, akiket nagyon megbecsültek. Ezt még a magamfajta vendégmunkás is élvezhette.
A mi mostani helyzetünkhöz viszonyítva a közszolgálati egészségügyben tisztességes fizetések voltak, meg lehetett belőle élni orvosnak, ápolónak, műszakinak. Szerencsére megőrizték és tovább tudták fejleszteni a társadalombiztosítási rendszerüket, már működtek a kiegészítő biztosítások. Akkortájt kezdődött az új kórházak építése, addig többnyire a régieket próbálták felújítani. A jó orvosok, egészségügyi szakemberek mellett nagyra becsülték a gazdasági, műszaki és egyéb segítő szakembereket, mert tudták, hogy a „kórházi gépezetek” csak együtt értelmezhetők. Már gazdasági igazgató volt egy tőlem kicsit idősebb kiváló magyar, Dézsy József, akitől a magyar gazdasági igazgatók, az EGVE szakemberei sokat tanultak, sok segítséget kaptak. Az ő könyvei jelentek meg először magyar nyelven, a modern egészségügyi gazdálkodás témájában.
Az osztrák egészségügy most is jó. Ha már a járványügyben és annak kormányzati kezelésében ilyen jól együttműködünk, talán érdemes lenne ezt kiterjeszteni az egészségügy finanszírozásának, szervezésének kérdéseire. Nem másolni, csak megismerni a tapasztalataikat, a problémáikat és az eredményeiket. Az egészségügy szervezésének, igazgatásának a működését, a közösségi egészségügy és a magánegészségügy szabályozását, ellenőrzését, együttműködését. A nemrég átadott Wien Nord kórházat a magyar egészségügy számos vezetője meglátogatta már, sőt, az EGVE tavalyi konferenciáján egy vezető szakemberük be is mutatta a tervezés, a kivitelezés folyamatát, a szakmai szervezet felépítését és működését.
Odafigyelés és segítő szándék
Hazai dolgainkra térve, a megegyezés az Unió hétéves költségvetéséről és a jelentős válságkezelő gazdasági csomagról nekem hatalmas megkönnyebbülést okozott. Az nem kétséges, hogy a kormány enélkül is képes lett volna az ország működésének finanszírozására. De az ehhez társuló szűkösebb gazdálkodás a legrosszabb pillanatban érte volna a magyar egészségügyet.
A COVID-19 járvány súlyos, egyes pontokon már extrém terhei és az előttünk álló hetek még csak prognosztizálható küzdelmei sok intézmény és nagyon sok szakember teherviselő képességének a határait fogja feszegetni. Ezt csak a legnagyobb kormányzati odafigyeléssel, nagyon komoly segítő beavatkozásokkal lehet csak elviselhetővé tenni. Ebbe egyszerűen nem fér bele semmilyen olyan intézkedés, amelyik elvonja a gyógyítók figyelmét a feladatukról. Erről múlt heti cikkemben már nagyon határozott véleményt fejtettem ki.
Ha lecseng a járvány, akkor hatalmas feladat lesz az egészségügyet reorganizálni, és visszavezetni a normális működés keretei közé. Sokkal nehezebb, mint a tavaszi hullám után. Lehetőséget kell adni arra, hogy az első vonalban küzdő kollégáink kipihenjék magukat. A COVID-19 fertőzést elszenvedő egészségügyiek gyógyulni, regenerálódni tudjanak, mert kezd ismertté válni, hogy a felépülés nem ritkán hosszabb, mint egy hagyományos influenza esetén.
Le kell vezényelni, és fizikailag végre kell hajtani az országos védőoltás kampányát. Meg kell küzdeni az elmúlt hetek zavaros kommunikációival összefüggő oltásszkeptikussággal, oltásellenességgel. Itt is az orvosok és az egészségügyiek lehetnek a kormány legerősebb szövetségesei, a példamutatásukkal, a bizalmi tőkéjükkel, amit a lakosság gyógyításával szereztek.
Szeretnék valami „nagyon erőset” üzenni a gyógyítók nevében a költségvetési politikai harcba győztes miniszterelnök úrnak és a kormánynak:
„Háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat” – mondta Sir Winston Churchill.
Arra kérem őket, a következő hetekben prekoncepciók és előítéletek nélkül segítsék, támogassák, szervezzék a gyógyítók küzdelmét a járvánnyal, és vegyék észre, hogy ez most inkább élet-halál harc, mint politika. Ez most szakma, emberi magatartás, egyéni és csoportos küzdelem.
Még ha politikának is tűnik, a további tömeges fertőzések megelőzése mind az állampolgárok, mind az egészségügy számára élet-halál kérdése. Ne engedjenek a felelőtlen csábításoknak. Nézzék meg, hogy a sikeresebben védekező országok milyen szigorúak.
A következő hetekben is az egészségügy színterein fognak találkozni a gyógyítók, a lakosság és a politika. Sok minden fog eldőlni az ország, a nemzet jövőjét illetően.
Hogy ez is sikerüljön, az mindannyiunk érdeke!
VÉDD ÉS SEGÍTSD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!
VÉDD ÉS SEGÍTSD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!
AKKOR IS TEGYÉL MEG MINDENT A FERTŐZÉS ELLEN, HA ÉPPEN NEM KÖTELEZŐ!
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!