KARMESTER KERESTETIK!

Nyolc hónap óta másodszor fogok szabadkozni Kedves Olvasóink, hogy nem bolondultam meg. Az első ilyen eset A Gyógyítók lelke című cikkemhez kapcsolódik. Most ugyanúgy ki kell lépjek a „komfortzónámból”, mert olyasmiről fogok írni, ami nem egy szaklap akciórádiusza, ingoványos terület, de mint egyszer már idéztem Cromwell kevésbé ismert, de talán legfontosabb mondását:

"Ha szólok, az a fejembe kerül, ha nem szólok az pedig a lelkembe!”

Nem annak a régi híres versenynek a folytatását hirdetem, amit a később világhírűvé vált japán fiatalember, Kobayashi Ken-Ichiro nyert meg elsőként 1974-ben, hogy azután évtizedekig örömet okozzon a magyar zenekedvelőknek az Állami Hangversenyzenekar élén (ma Filharmonikus Zenekarnak hívják), de Kobayashi az örökös karmester ma, 80 évesen is az élén áll.

Itt egészen másról lesz szó.

Előző cikkemben már pengettem ezeket a húrokat. Elképesztő mennyiségű személyes jelzéssel reflektáltak Olvasóink, hogy mélységesen egyetértenek azzal, hogy az elmúlt napok történései, párhuzamosan a COVID-19 járvány alakulásával és a kapcsolódó intézkedésekkel koordináció, rendezett irányítás után kiáltanak. Az Operatív Törzs teszi a dolgát. Az egészségügy ezen kívüli részéről, és az operatív feladatokban való átgondolt, tervezett együttműködésről beszélek.

Macik és málnások

Rékassy Balázs, aki sokakkal ellentétben nem önjelölt, hanem valóságos és köztiszteletben álló egészségügyi szakértő (többek között a London School of Hygiene & Tropical Medicine világhírű iskolájában szerzett posztgraduális mester fokozatot) egy nem túlságosan kormánybarát interjújában említette hogy a kormány becsalta a Magyar Orvosi Kamarát a málnásba! Végre egy szellemes metafora, a sok humortalan, de jogos panasz között! Ő is elmondja, a MOK-nak két célja volt, egy jelentős béremelés (málnás) és a hálapénz „kivezetése”, megtiltása, szankcionálása. A miniszterelnök egy kellemesen napos őszi szombaton átnyújtotta a MOK elnökének és helyetteseinek a várva várt ajándékot, majd 48 óra múlva megjelent a jogszabály tervezet, amelyiknek ugyan melléklete volt a MOK bértáblája, és benne a hálapénz tiltása és szankcionálása, de valójában a teljes magyar egészségügy olyan méretű átalakítását mutatta be, amilyenre a rendszerváltozás óta ( OEP megalapítása, ÁNTSZ, önkormányzati egészségügyi igazgatás és fenntartás, privatizált háziorvoslás, a fekvő és járóbeteg szakellátás teljesítmény elvű finanszírozás stb.) nem volt példa.

Idősebb egészségügyi menedzserek és orvosok emlékezhetnek, a „régi reform” 1989. december 1-jén kezdődött (forráscsere), és tulajdonképpen az 1997 májusában elfogadott egészségügyi és társadalombiztosítási törvényekkel fejeződött be. Ez „testvérek között is” több mint 7 év, számos értelmező és részletező kormányrendelettel, törvénymódosítással, kódkarbantartással, konferenciákkal, petíciókkal.

Tüskebokor

2020-ban egy hét kellett hozzá, hogy az egészségügy törvényes (MOK, szakszervezetek) érdekképviselői felocsúdjanak, és most ők csalják be a kormányt a „tüskebokorba”. A MESZK gyorsan reagált, kérdőíves internetes kutatást végzett, és vérfagyasztó eredmény jött ki: az ápolók és egyéb szakdolgozók harmada nem akarja aláírni az új feltételeket vállaló nyilatkozatot. Az orvosok világa ennél ugyan bonyolultabb, de ott is számos furcsa dolog derült ki.

Az orvosok „derékhada” egyfelől a saját maga kizsákmányolásával lényegesen többet keres, mint a megemelt fizetés, másfelől a törvény eredeti tilalmai szerint elesik a kiegészítő jövedelmektől (figyelem, itt NEM a hálapénzről van szó!). A különféle legális mellékfoglalkozásokat kérvényezni, engedélyeztetni kellene, de láthatóan erősen korlátozva. Ez nagyon sokakat gondolkodóba ejtett. De az igazi sokkot a kirendelésről szóló passzus okozta, aminek se a célját se a pontos értelmét továbbra se tudtam megfejteni. A katasztrófa és vészhelyzeti szabályozás régóta megvan. Ezt mindenki tudomásul veszi – lásd a COVID első hullám kirendeléseit. Azt értem, hogy a törvény „mellékhatásai” számos, főleg kisebb kórházat és rendelőintézetet fognak a működőképességük határára, vagy azon túl sodorni, és ezek átmeneti vagy tartós „életben tartására” szükség lehet szakemberek rapid biztosítására, de ennek a maximális lehetséges időtartama, pláne „békeidőben” elborzasztó. Biztos, hogy a fegyveres erők alkalmazottainak a szerződésében van ilyen, és lehet, hogy kell is, de az orvosok, ápolók és egyéb egészségügyi szakemberek esetében ez a javaslat akár a pályaelhagyás gondolatát is felveti. Gulyás miniszter úr a kormányinfón igyekezett ezt tompítani, a kapcsolódó jogszabályokban pontos szabályozást ígért, de egyelőre a hangulat eléggé feszült maradt.

Mire lenne szükség?

Első felindulásomban az alábbi címet terveztem a dolgozatom élére:

ÖNÁLLÓ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUMOT!

AZONNAL!

De amikor meghallottam az egyik ellenzéki párt felrikkantását hasonló címmel, a következő szavakkal egészítettem ki a tervezett címet:

NA, EZ MOST MÁR BIZTOSAN NEM LESZ

Nem kell itt sokat magyarázkodnom, egy harmadik 2/3-os kormányzási ciklusát töltő politikai erő, nem szívesen tér el az előre megálmodott (megtervezett) kormányzati struktúrájától. De azután számba vettem néhány ettől eltérő lépést, pl. az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerepvállalását a teljes magyar felsőoktatás átvételéről (benne a nem túl sok ipari innovációt hordozó bölcsész, (filozófus, nyelvész, történész stb.), zenész, színház és filmművészeti egyetemekkel), akkor gondolkodóba estem. Pláne, hogy ide került a Semmelweis elit oktató és kutató egyetem, valamint a három másik egyetemi Klinikai Központunk irányítása, fenntartói feladatainak ellátása.

Még jobban animált, hogy a családok védelmével foglalkozó államtitkár asszony miniszterré lépett elő, éppen néhány napja. Nem vitás, ez az ország stratégiai érdeke! Akkor viszont a kormány struktúrája se mozdíthatatlan, nincs gránitkőbe vésve.

De akkor mi van az egészségüggyel, az ország legnagyobb, legköltségesebb funkcionális rendszerével, amelyik a születéstől a halálig kíséri az ország közel 10 millió állampolgárát, ellátja az itt megbetegedő vagy balesetet szenvedő külföldi vendégeinket, vagy a gyógyulás céljából ide utazó, korábban évente több tízezres számú beteget?

Mekkorák is vagyunk?

Kerek 10 év óta az EMMI-ben egy Államtitkárság képviseli ezt a hatalmas szakterületet, amelyik a GDP 4 %-át használja az évi kb. 150 millió orvos-beteg találkozás finanszírozására. Hatalmas, de hiányokkal küzdő, zömében privatizált háziorvosi körzetekkel, fogorvosi, iskolaorvosi, üzemorvosi hálózattal, részben állami, részben önkormányzati rendelőintézetekkel, több mint 100 kórházzal, (kisvárosi, megyei, regionális és országos intézetek progresszív rendszerében) amelynek jelentős részét az állami intézményfenntartó (ÁEEK) gondozza, de jelentős kapacitása van a négy orvosegyetemi klinikai rendszernek az Innovációs Minisztérium, a Honvédkórháznak a HM igazgatásában, és az egyházi kórházaknak is. Rendkívül jelentős napjainkra a magán betegellátás szerepe, amelyik nemcsak a kisebb nagyobb „magánklinikákat” jelenti, hanem néhány nagyobb, közfeladatot is ellátó magánintézményt (Pl. Országos Gerincgyógyászat Központ), a gyakorlatilag teljesen magánkézben működő műveseellátó-hálózatot, a modern képalkotás jelentős részét szolgáltató cégeket.

Felsorolni is sok, még címszavakban is. Gyógyszerellátó hálózatok, mentőszolgálat (az Országos és számos közfeladatot is ellátó magán betegszállító cég) tartozik még ide.

Csak illusztrációként soroltam fel ennyit, és még oldalakon keresztül folytathatnám. A megoldásokat, a kérdéseket, a problémákat. Miközben az elmúlt tíz évben több mint 500 milliárd forint jutott az épületállomány korszerűsítésére, kiegészítésére orvostechnikai és egyéb felszerelésére.

Hol van az irányítás?

Békeidőben ez a rendszer „elzakatolt” valahogy. Persze a problémák sorjáztak: rendszeres adósságfelhalmozódás, ellátási egyenetlenségek, várólisták, tájékozódási gondok. De a legsúlyosabb gond, a szakemberek elvándorlása egyes helyeken minőségi, máshol már mennyiségi hiányokat okozott. A rendszer persze igyekezett korrigálni, de egyre jobban látszott, hogy nagyon sok területen szervezeti és szervezési korszerűsítés, a szakemberekkel való fokozott törődés, és mindenekfelett egy jelentős béremelés szükséges.

Erre a helyzetre érkezett a járvány. Heti jegyzeteimben attól a hétvégétől követem, amikor még csak 4 fertőzött (3 iráni és egy angol állampolgár) volt az országban. Fokozatosan láthatóvá váltak az egészségügy problémái, korszerűsítésre és forrásokra váró gondjai.

És akkor hirtelen, még két hete sincs, a parlament megszavazott egy törvényt, nagyon komoly forrásbővüléssel és nagyon komoly rendszerátalakítással.

Nem egyedül gondolom, hogy ezen források és intézkedések mellé, a következő hetek tárgyalásai és egyeztetései, a megvalósítás végrehajtási tervei, bevezetése, ellenőrzése, korrekciója egy erre felkészített szervezetet igényel. Külön figyelemmel a reform, vagy átalakítás megfelelő kommunikációjára.

Tudom, hogy itt a politikai kormányzás felségterületét érintem. De 2022. az egészségügy szempontjából nagyon messze van. Politikai értelemben persze nagyon közel. Lehet, hogy a politika érdeke, hogy az egészségügy körül alakuljon ki a választások egyik harci mezeje. De ez se az egészségügy dolgozóinak se a betegeknek nem érdeke! A megoldás egyértelmű, ha nem akarják visszavonni ezt a reformtörvényt, akkor gondoskodni kell a szakszerű, egyeztetett bevezetéséről.

Aki akarja, érti ezt.

VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!

VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT!

VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT,

hogy minél többen túlélhessük a következő hónapokat!