PRIMUM NIL NOCERE!

Csak ne árts! Tudnak még mondani Kedves Olvasóim a XXI. század üzleties, pozitív gondolkodású világában még egy szakmát, amelyiknek az egyik vezető elve egy negatív, figyelmeztető, tiltó, kizáró gondolat? Ez így a marketingesek rémálma, a PR guruk világgá futnának, ha egy terméket vagy szolgáltatást ezzel a jelszóval kellene értékesíteni. És mégis, a Hippokratésznek tulajdonított szentencia 2500 éve kíséri az orvoslást, figyelmezteti a tanoncokat a felelősségükre, figyelmezteti a külvilágot ennek a bonyolult szakmának a veszélyeire. Ma is hordoz igazságot, nem véletlenül vetjük be a képzés, a továbbképzés minden eszközét a skill laboroktól a robotműtőkig, a belső minőségirányítási rendszerektől a betegelégedettség vizsgálatáig az elmúlt évszázad minden találmányát és eredményét.

Az orvoslás „régi mesterség”, az emberi kultúra korai emlékeitől kezdve a történelem során mindig találunk nyomokat, hogy volt orvoslás. Mai szemmel ez sokszor mágiának, varázslásnak tűnik, de ne ítéljünk korán. Ez nem szakítható el a korától, és erre figyelmeztetnek az orvostörténészek Schultheisz Emiltől Antall Józsefen és Birtalan Győzőn át Szállási Árpádig és napjaink kutatóiig.

Az egészség fenntartása, a betegség meggyógyítása az emberi létezés alapvető szükséglete. Az emberiség kultúrtörténetének csudálatos vonulata a gyógyítás története. A mintegy 5000 éves múltra visszatekintő két nagy keleti orvoslási kör, a hagyományos kínai és az indiai (Ájurvéda) még a természet és az élő ember alapos megfigyelésére épült, és tudatosan használta a környezet anyagait a gyógyításhoz. Talán ez időből származó megfigyelés, ami napjainkig is értelmezhető: „az ételed legyen az orvosságod, és az orvosságod legyen az ételed.” Ez a gondolat napjainkig megfigyelhető, mert erős igazság tartalma van. Különösen, ha az elmúlt másfélszáz év viharosan átalakuló mezőgazdaságára támaszkodó, az élelmiszeripar, a konzerváló ipar által erősen feldolgozott, a természetestől messze eltávolodó táplálékainkat szemléljük.

A kezdetek

Az ősi egyiptomi orvoslást kiválóan bemutatják az Ebers papíruszok amelyek mellett a kevésbé ismert Smith papíruszok a kor sebészi ismereteit foglalják össze.

És még csak ezután következtek a görögök, közöttük Hippokratész, akinek Corpus Hippokraticum című sok fejezetből álló tanításai egészen a XIX. század elejéig használatban maradtak. Celsus enciklopédiája De Medicine címmel, Avicenna perzsa orvos művei Canon Medicinae címmel több mint 30 latin nyelvű kiadást értek meg és ezek évszázadokig befolyásolták az orvosi műveltséget.

Néhány dolgot azért ezekről a történelmi évszázadokról érdemes megjegyezni. Ezek a fantasztikus orvosi kultúrák, iskolák leginkább uralkodók udvarában, esetleg gazdag városállamokban virágoztak. Persze többé - kevésbé tanítottak is, így az egyszerűbb emberek, ha szerencséjük volt, hozzájuthattak valamilyen ellátáshoz. Mivel az emberiség története egyben a háborúk története is, az uralkodók gondoskodtak a katonák ellátásáról, különösen a háborús sérülések terén. A rómaiak már a veterán katonák időskori ellátását is vállalták, és itt találkozik szervezetten, szabályozottan és jelentős számban az idősödés, a szociális ellátási szükségletek és a főleg már krónikus betegségek, valamint a rokkantság ellátása iránti igény.

A világosodó középkor

A középkorban néhány jelentős dologról szeretnék említést tenni: ekkor alakultak ki rendszerszerűen az ispotályok, a mai kórházak ősei, amelyeket túlnyomóan az egyház szervezett meg, gyűjtött hozzá forrásokat. Itt is keveredtek a betegségi és szociális ellátások, de ez megfelelt a korszellemnek. Ekkor kezdődött az orvosi tudományok oktatása az akkor kialakuló egyetemeken, ami innen nézve vicces módon csak a teoretikus tudományokat jelentette. A sebészetet még jó ideig csak egy kissé alacsonyabb rendű mesterségnek tekintették, de a beteg fogú emberek még rosszabbul jártak, mert őket rendszerint a borbélyok látták el.

Viszont a középkorig nyúlnak vissza a járványok megfékezésének az alapintézményei, a szabad mozgást, az utazást korlátozó karanténok (a szó eredetileg negyven napot jelentett: Quarantanagiorni) ami lehet vesztegzár, megfigyelés és önkéntes elzárkózás is. Nem gondoltam volna, hogy még az én életemben ez egyszer ennyire aktuális lesz.

A másik az a pénzgyűjtő tevékenység, ami a városállamokban a jelentős céhek szervezetében kezdődött a XIV. század elejétől. A megsérült, vagy megbetegedett, esetleg megrokkant céhtársak gyógyításának költségeire, a betegség vagy rokkantság idejére az életben maradáshoz szükséges jövedelem pótlására „céhládákat”,„társpénztárakat” hoztak létre, ahová a rendszeres bevételeik meghatározott részét a későbbi szükségletek céljából gyűjteni kezdték. Nem tudhatták ezek a jószándékú emberek, hogy egy mai napig fejlődő nagyon fontos intézményrendszer, a társadalombiztosítás kezdetleges alapjait rakják le. Ekkor még tisztán látszott a szolidaritás közvetlen és alapvető összefüggése: a munkaképes céhtagok adják össze a megbetegedett, megsérült, megöregedett kollégáik, és azok gyermekei, családja legfontosabb szükségleteinek fedezetét. Az egymást követő generációk közötti szolidaritás, a gyermekekből munkavállalók, tehát hozzájárulást termelők, az idősödő aktív munkásokból eltartottak lesznek, ez a természetes folyamat és a hozzá kapcsolódó elv mélyen beivódott az európai városok gazdaságát akkor jellemző céhek és a környezetük kultúrájába.

Viharos fejlődés

A felvilágosodás elhozta a természettudományok viharos fejlődését, az ipari forradalom hatalmas tömegek  életét változtatta meg, akik feladták a hagyományos mezőgazdasági tevékenységet és a városokba, az ipari körzetekbe vándoroltak. A veszélyes munkahelyek (bányák, kezdetleges ipari munkahelyek, építkezések) rengeteg sérüléssel jártak, a zsúfolt lakáskörülmények, a higiénia hiányosságai, az elégtelen vagy rossz minőségű táplálkozás hirtelen ellátandó betegtömegeket teremtett. Az orvoslás meglehetősen hatalmas embertömeg számára vált létszükségletté. Eközben, alig ötven év alatt az orvoslás számos olyan gyakorlati felfedezést tett, amelyik alkalmat teremtett a tömegek ellátására. Figyeljük az évszámokat: 1846-ban Morton felfedezi az éterrel való altatást, ami hosszabb műtéteket is lehetővé tesz. 1848-ban Balassa már Pest-Budán alkalmazza. 1855 - 60 között Semmelweis felfedezi a fertőzések megelőzésének lehetőségét, az aszepszis gyakorlatát. 20 év múlva ez találkozik Pasteur felfedezésével aki a baktériumok és a betegség összefüggéseit látja meg. Eközben Lister kidolgozza a sebészi antiszepszis gyakorlatát. Még nincs vége a XIX századnak, amikor Röntgen felfedezi a róla elnevezett sugarakat, és „belelát” az élő szervezetbe. Még a század vége előtt elindul a gyógyszeripar, és a laboratóriumok már a szervezet olyan  folyamatait is jelzik, amire korábban legfeljebb csak sejtések voltak.

Néhány évtized alatt az orvoslás, az egyedi, „kisipari” tevékenységből társadalmi szükségletté lépett elő, és mivel egyre inkább hatásosnak bizonyult, nem lehetett akadályozni a terjedését.

A korábbi gyógyítás kevesek számára volt hozzáférhető, és mai fogalmaink szerint viszonylag olcsó volt. Ahogy a társadalmi szükségletek elkezdték követelni a szélesebb körű hozzáférést, egyre inkább szükség lett több szakemberre, segítő környezetre, intézményekre, és ez egyre több pénzbe került. A következő cikkemben ezt szeretném alaposabban körül járni. A címe is megvan, és ez az egyik kedvenc metaforám: ELŐL TEMPLOM HÁTUL ÜZLET.

1. rész: VALAMI VAN?