Mi a különbség a pánikbetegség és a generalizált szorongás közt?

A köznyelvben eléggé összemosódott fogalmakként jelenik a pánik, a pánikbetegség és a szorongás, holott egyáltalán nem biztos, hogy a folyamatos szorongás pánikrohamokat vált ki, vagy a pánikbetegség generalizált szorongással járna. Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere éppen ezért a differenciáldiagnózis jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Mi a közös a pánikbetegségben és a generalizált szorongásban?

Először érdemes tisztázni a fogalmakat: a pánikbetegség egy olyan mentális probléma, amely kontrollálhatatlan és kiszámíthatatlan pánikrohamokat okoz az érintettnél. A generalizált szorongás jellegzetessége pedig az álladóan fennálló, változóan intenzív szorongás és aggodalmaskodás, valamint legalább három a következő tünetek közül: alvászavar, izomfeszülés, fáradékonyság, koncentrációs problémák, irritabilitás és nyugtalanság. Ez azonban nem csúcsosodik ki rohamokban.

A kettőben mégis az a közös, hogy megkettő a szorongásos zavarok nagy csoportjába tartozik, mert bár a pánikbetegség nem feltétlenül jár mindent átható szorongással, de az mindenképpen szorongást okoz, hogy a páciens tart a következő rohamtól. Ez persze idővel generalizálódhat is, vagyis általánossá válhat, de ez nem minden esetben van így.

Hogyan diagnosztizálható a pánikbetegség?

A pánikbetegség diagnózisának felállításához ismerni kell a tüneteket, mindenekelőtt azt, hogy átélt-e már pánikrohamokat az illető, és azokra mi volt a jellemző. Tipikus tünet többek közt a hirtelen, „semmiből előbukkanó” erős félelemérzet, idegesség, izzadás, gyors szívdobogás, magas pulzus, szájszárazság, remegés. Itt nagyon fontos kizárni az esetleges szervi betegségeket, amelyek lehetnek például kardiológiai vagy endokrinológiai jellegűek. Ezen túl olyan kérdéseket is tisztázni kell, mint például, hogy kimenekült-e már a páciens egyes helyzetekből attól tartva, hogy pánikrohama lesz. Elkerül-e olyan szituációkat, amikor nagyobb az esélye annak, hogy rohama lesz, tart-e attól, hogy bármikor pánikrohama lehet, fogyaszt-e valamilyen tudatmódosító szert.

Mi jellemző a generalizált szorongásra?

A generalizált szorongást eltúlzott szorongás és aggodalmaskodás jellemzi az élet mindennapi eseményei kapcsán, nyilvánvaló okok hiányában. Tünetként jelentkezhet a problémák irreális felnagyítása, a katasztrofizálás, ami a hétköznapokban úgy mutatkozhat meg, hogy „egyből a legrosszabbra gondolnak” az érintettek. Idővel világossá válik, hogy ez a szinte állandó rettegés messze túlmutat az egészséges aggodalmon, és jelentősen rontja a páciens életminőségét. A generalizált szorongás testi tüneteket is okozhat, mint izomfeszülés, fejfájás, túlzott izzadás, koncentrációs problémák, szédülés, hasmenés, kimerültség. Előfordulhat természetesen, hogy ez a kórkép társul a pánikbetegséggel, és ilyenkor pánikrohamok is jelentkeznek, de a generalizált szorongás önmagában nem jár rohamokkal.

Mi a differenciáldiagnosztika jelentősége?

-  A pszichiátriában az egyik legfontosabb feladat a diagnosztizálás során az, hogy szétszálazzuk a sokszor nagyon is összefüggő jelenségeket, panaszokat. Ez tulajdonképpen a differenciáldiagnosztika lényege – hangsúlyozza dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere. – Mint látható, akár a pánikbetegség és a generalizált szorongás is szövődhet egymással, illetve nem ritka, hogy poszt-traumás stressz szindróma (PTSD), obszesszív kompulzív zavar (OCD), depresszió társul az említett két szorongásos zavar mellé. Ami szintén gyakran megfigyelhető, hogy függőséget okozó szerek, vagyis alkohol, drog, vagy akár nikotin is jelen vannak a „képletben”, akár malapadaptív, vagyis nem hasznos megküzdési stratégiaként, akár kiinduló pontként. Fontos megemlíteni, hogy a függőséget okozó szerekről való leszokás is ronthat a szorongás mértékén. Vagyis az egész képet látnunk kell ahhoz, hogy hatékonyan segíteni tudjuk, részben gyógyszeres kezeléssel, részben pszichoterápiával. Előbbivel megkönnyíthetjük a mindennapokat, enyhíthetjük a tüneteket, utóbbival olyan új „működési módot”, gondolkodási-viselkedési útvonalakat taníthatunk a kliensnek, amelyekkel felülírhatja azokat a tapasztalatokat, amelyek a zavarok kialakulásához vezettek.