Testünk görbe tükre

Az elmúlt időszakban a test, illetve a test alakja a társadalmi érdeklődés fókuszába került, így feltehetőleg a fokozódó kulturális „nyomás" hatására a kapcsolódó problémák is egyre gyakrabban fordulnak elő.

A fővárosban hétvégén megrendezett II. Magyar Evészavar Kongresszus szakmai programjában teret kapott a téma többirányú megközelítése (például morbiditási adatok, megelőzés, korai felismerés, komplex terápia, korosztályos és nemi jellegzetességek, társadalmi-kulturális hatások), de például a média evészavarok kialakulásában játszott szerepével is behatóan foglalkoznak a szakemberek.

Napjainkban gyakran hallani az egészséges életmódra nevelés hiányáról az iskolákban. Az egészségtan, az evés és a testkép zavarai elengedhetetlenül fontos tananyagok lennének a tanárképzésben, a helyes táplálkozásra vonatkozó megfelelő tudás kialakításában fontos szerepet játszanak a pedagógusok.

A jelek szerint erre komoly szükség is van (lenne), egy, a rendezvényen bemutatott felmérés szerint. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2005-2006-os, a fővárosi 7-18 éves korosztály életmódjára és táplálkozási szokásaira vonatkozó felmérése elgondolkodtató eredményeket hozott. A 3000 fő részvételével lezajlott kutatás rámutatott, hogy a fiatalok közel fele elégedetlen a testével, az általános iskolások 25 százaléka, míg a középiskolások több mint 40 százaléka már legalább egyszer fogyókúrázott életében. A felmérésben résztvevők étkezési ritmusa rendszertelen, egynegyedük egyáltalán nem reggelizik, továbbá magas az édességeket, chipseket, cukros üdítőket napi rendszerességgel fogyasztók aránya is. A vizsgálat rámutat arra is, hogy a táplálkozással kapcsolatos tudásszint a gyermekek közel 50 százalékánál nem kielégítő.

Mivel a serdülőkorú fiataloknak jelentős hányada – különösen a pubertás végén járó lányok – próbál testtömeget csökkenteni (jóval jelentősebb számban, mint amennyinek ténylegesen szüksége lenne rá), nagyon fontos, hogy az egészségnevelés odafigyeljen erre a jelenségre, figyelembe véve a nemi és életkori különbségeket. Úgy tűnik emögött gyakran igen markánsan az irreális testészlelés és a saját test iránti negatív attitűd húzódik meg, míg az általános önértékelés jóval kisebb szerepet játszik.

A kongresszus kiemelt figyelmet fordított a hölgyek körében egyre komolyabb méreteket öltő evés- és testképzavar problémákra is. Egy, a témában készült felmérések eredményei vészjósló képet festenek a magyar nők testképe és önértékelése tekintetében. A nők 44 százaléka elégedetlen a testével – főleg a hasával –, legtöbben az arcukra büszkék, és mindössze 6 százaléka volt elégedett teljesen a testével. További komoly problémát jelent, hogy a fogyókúrázók (azaz akik korrigálni akarnak) közül alig néhányan kérték szakember segítségét a testtömeg-csökkentésben.

Az, hogy az evés- és testképzavar komoly méreteket öltő, aggasztó jelenség különösen igaz a szépségsebészeti beavatkozásra vállalkozó, esztétikai plasztikai műtéten átesett nőkre. Az e csoportba tartozók túlnyomó hányadánál állapítottak meg a kutatók korábbi vizsgálatok testképzavarra utaló tüneteket. A kutatások alanyainál bebizonyosodott, hogy jelentős eltérések vannak a saját testük és énjük megítélésében, másként reagálnak a környezetük felől érkező esztétikai ingerekre és elvárásokra. A kapott eredmények szerint a vizsgálati csoport tagjai kevésbé kitartóak, fontos számukra a munkahelyen a jó megjelenés, érzékenyek a környezetük véleményére, már korán elkezdenek foglalkozni megjelenésükkel, magasabb az önkritikájuk, életük során intenzívebb szorongást és szégyent éltek/-nek át a testükkel kapcsolatban.

Ide kapcsolódó, szintén a kongresszuson most bemutatott, érdekes vizsgálati megfigyelés volt az is, hogy – lévén szakmájuk által a szépség közvetítőivé válnak – a szépségiparban dolgozók (férfiak és nők egyaránt) is fokozott kockázattal rendelkeznek evészavarok kialakulására. Körükben a testsúlycsökkentő viselkedések közül a diétázás, testedzés, a fogyasztó és vízhajtó tabletták használata gyakoribb volt, és gyakrabban fordult elő a klinikai és szubklinikai súlyosságú evészavar is körükben.

Az olimpiai láz kapcsán hatalmas figyelem fordult az élsportolókra, azt azonban kevesebben tudják, hogy őket az evészavarok nagy kockázatú populációjaként tartják. Egy, a magyar élsportolók körében elvégzett felmérés a táplálkozási szokásokat, az anorexia és a bulimia előfordulási gyakoriságát, a társuló addiktív és hangulati tüneteket térképezte fel. Az eredmények alapján elmondható, hogy az átlag populációban mért értékek többszöröse mind az anorexia, mind a bulimia előfordulása, klinikai és szubklinikai formában egyaránt.

Végezetül mint említettük, a probléma egyre inkább terjed a magyar társadalom férfi tagjai között is. A két napos rendezvény programja ezért kitér a férfi például az amatőr testépítők testi és evési attitűdjeinek vizsgálatára is.

A kapott eredmények szerint a férfi amatőr testépítők testi és evési attitűdjei, önértékelése kórosan eltér az átlagos életvitelt folytató személyekétől. Ezeknek a férfiaknak jóval magasabb az önkritikájuk, túlzott intenzitással fáradoznak a testük tökéletesítésén. Perfektcionizmusuk azonban jóval többet árt, mint használ. Alacsony önértékelésük következtében gyakran a helytelen táplálkozás hibájába esnek, sokuk életében komoly evészavar lép fel.