„Egyre többen értik, a kórházi infrastruktúrát egységesen, rendszerszerűen kell kezelni,” – dr. Szepesi András jegyzete.
Igen, Kedves Olvasóim, jól emlékeznek, ez a jegyzetcím két hete még alcím volt. Mivel meglehetősen reflexiók nélkül maradt, „azt gondoltam, mint a dakota indián, ha a ló megdöglött, le kell szállni róla”. (Ez egy régi idézet, lehet találgatni, ki volt a szerző.)
Riadó és vörös kód
A szombati jegyzetet mindig pénteken írom. Ma reggel felbukkant Müller Cecília tisztifőorvos asszony, meghosszabbította a harmadfokú hőségriadót, és a mellette kiadott a vörös kód jelzést is. Hogy ez milyen jogos volt, azt jól illusztrálja, hogy este 20 óra körül, Budapest belvárosában még mindig 32 fok meleget mértem. Napközben többfelé 40 fok felett is volt a hőség, természetesen árnyékban. Ez így, együtt, már sok ember számára közvetlen életveszélyt jelent, de még többek számára olyan egészségkárosodást, aminek hosszú távú hatásai lehetnek.
Nem véletlenül kerülnek ilyenkor a figyelem középpontjába a beteg emberek, a kórházak, a műtők, de így az ott helytállni próbáló orvosok és minden egészségügyi dolgozó.
Hőségkatasztrófa
Ha jól számolom, kisebb enyhülésekkel tarkítva már hat hete tart ez a hőségkatasztrófának is nevezhető időjárási anomália, aminek kivédésére a magyarok többsége sem anyagilag, sem technikailag nincs felkészülve. És ha vannak igazán védtelenek, azok a kórházban fekvő, műtétre váró vagy operált betegek és az őket gyógyítók. A normál betegszobákban Magyarországon gyakorlatilag egyáltalán nincs klimatizálás. Ezzel sürgősen kezdeni kell valamit, mert ez tartósan így nem maradhat. A kiemelt gyógyító helyek többségében van ugyan klímaberendezés, de sokfajta műszaki állapotban, minőségben és kapacitással. Egyes intézményekben ezek gyakran elromlanak, veszélyhelyzeteket idézve elő. Ezeken eleinte elsősorban a médiumok „rugóztak”, és néhány szakember nyilatkozott rendkívül óvatosan, mintha nem akarnák kiteregetni a „mosatlan textilt”.
Politikus hőmérővel
Azután történt valami, felbukkant egy új politikai szereplő, hőmérővel a kezében, és akkor megdördült az ég. Nézzék meg a mai sajtószemlét, „államtitkárok garmadája” reflektált. Persze, csak a hőmérőre és a klímaberendezések hiányának összefüggésére. A képek ugyan egy szilárdtest hőmérőt mutattak, de pokolba a részletekkel, ha a magyar nép szenvedéséről van szó. Győrfi Pál szerint 40%-kal nőtt a hőség miatt kórházba szállítottak száma. „ Kukacoskodó” értelmiségiek találtak egy régi portugál tanulmányt, amelyik leírja, hogy magas külső hőmérséklet esetén, ha nincs klimatizálás, hogyan nő a kórházi betegek halálozása (Portugáliában). Hogy ezzel a dolgozattal a tudománynak áldoztak, vagy azt akarták elérni, hogy minden betegszoba legyen klimatizálva, ma már kideríthetetlen. De a céljukat valószínűleg elérték.
Államtitkári diagnózisok
Takács Péter végül sokrétű válaszba bonyolódott, aminek már a címe is „ikonikus”, „clickbait” politizálást diagnosztizál. Fején találta a szöget! Magyar Péter valóban keveri a politikai beszédet az influenszer stílussal, a szociális médiumok használatával, és így eléri, hogy sokan figyeljenek rá. Ezért „kattintásvadászat”. Nem véletlenül foglalkozik vele ilyen terjedelemben Takács Péter sem.
Van több érdekes állítása, amivel nem vitatkoznék, csak továbbgondolnám: a Szent János Kórházban azért sem lehet számtalan klímaberendezést installálni, mert nyáron a Hegyvidék közösségi elektromos hálózata nagyon meg van terhelve, mert a gazdag és jómódú helyi lakosok mértéktelenül klimatizálnak. Bingó! Megtalálta az első érvet, miért kell az új kórházakat a városok szélén, és nem a sűrűn lakott városrészekbe építeni! És miért nem lehet, nem szabad (persze sok egyéb ok mellett) ugyanott újjáépíteni, ha már nem felújítható.
Elektromos energia
A kórházak mindenütt a világon nagy elektromos (és egyéb) energia fogyasztók. Ráadásul rettenetesen érzékenyek az elektromos zavarokra. Építész tankönyvi adat (nem azért mondom, de 40-50 éve!) hogy a komoly kórházak elektromos betáplálását két, egymástól távoli transzformátorról kell biztosítani, és ennek teljesítményét nem szabad már eleve korlátozni. Miért kettő? Mert ha az egyik trafo mégis kiesik, pl. villámcsapás miatt, akkor a másik irányból elegendő energia jut a rendszer teljes üzemeltetéséhez. De ha a teljes elektromos hálózat bajba kerülhet, akkor erősen ajánlott olyan nagy teljesítményű aggregátorok telepítése, amelyek néhány másodperc alatt automatikusan beindulnak, és a kritikus területek áramellátását átveszik. Tehát a világítás mellett elektromos berendezések, gépek és néhány lift is üzemben maradhat. És még ezek mellett is van egy harmadik, akkumulátoros-inverteres rendszer, hogy a műtőlámpákban, lélegeztetőgépekben, irányfényekben akkor is maradjon energia, ha minden más leáll. Mert ez már rövidtávon is életeket menthet. Persze, ennek fenntarthatósága már erősen korlátozott.
A „más rétje” is ki tud száradni?
Takács Péter emlegetett példákat, hogy egy gazdag uniós országban az intenzív osztályokon sincs teljes klimatizálás, csak kb. 60%-ban. Természetesen, elméletben minden lehetséges „még gőzfürdő is Ungváron”. Régi építésű intenzív osztályokon lehet, hogy nincs minden részleg légkondicionálva. De jelentem: ha megnézi ezen osztályok ágyhasznosítási statisztikáját, azt fogja látni, hogy 40-60%-os ágykihasználással dolgoznak. Nem azért, mert hülyék, vagy szeretnek pénzt pazarolni, hanem azért, mert a sürgősségi ellátás különféle részei a balesetektől a keringési zavarokon át a fertőzésekig nem programozhatóan és nem előjegyzés alapján érkeznek az intenzív osztályokra. Tehát akinek szükséges, az megkapja a szükséges ellátáshoz a megfelelő klímát. Új építésű osztályokon már egységes rendszert építenek, tehát ha kiírják hogy intenzív, akkor minden területre kiépítik az egyedi tervezésű, az adott ellátási feladatra méretezett klímaberendezést. Legfeljebb a tervezetten használaton kívülieket részlegek, mint tartalékkapacitások leszakaszolhatók, azokat átmenetileg nem üzemeltetik. Így volt pl. kapacitásuk a COVID-járvány alatt betegeket átvenni Lengyelországból.
Nemcsak a villany az infra!
De a kórházi infrastruktúra nemcsak az elektromosság területén több mint a lakossági. A vízfogyasztás, a szennyvízelvezetés és a fűtés is ide tartozik, annak összes kapacitás szabályaival és különleges előírásaival. A kórházi szennyvíz úgy általában nem mehet automatikusan a kommunális szennyvízbe, mert különböző mértékben lehet fertőző. Az ivóvízszükséglet rendkívül magas, és vízhiány intézkedések nem fogadhatók el. Erre már a tervezéskor gondolni kell. Ha ezeket a kérdéseket végigvesszük, egyértelmű, hogy egyre több nagy kapacitású zöldmezős kórházzal kellene leváltani a végletekig elavult nagyobb kórházakat. Ez több évtizedes program, de ha nem tervezzük meg soha se fog elkezdődni. Jelzem, több mint 40 éve nem épült zöldmezős új kórház Magyarországon.
Az infrastruktúra iránti igény, valamint annak tudományos-technikai színvonala ugyanúgy változik, fejlődik mint az orvostudomány. Ugyanúgy feszegeti az épületstruktúrákat mint az orvoslás és betegápolás feladatainak a fejlődése. Az elmaradott infrastruktúra akadályozza, nehezíti a modern gyógyítást, rontja a hozzáférést.
Van egy jó hírem és egy rossz
A jó hír: lassan egyre többen értik, a kórházi infrastruktúrát egységesen, rendszerszerűen kell kezelni, és műszaki állapota, üzembiztonsága, korszerűsége a gyógyítás részét képezi.
A rossz hír: az évtizedek óta elmaradó karbantartás, fejlesztés, és a legkorszerűbb új kórházak építésének elmaradása miatt a magyar kórházügy meglehetősen kritikus állapotban van. Az infrastruktúra állapotának pontos felmérése, és korszerű és biztonságos formában történő üzemeltetése nélkül sem napi rutin gyógyítás, sem egészségügyi reform nem képzelhető el.
Kedves Olvasóim!
Hőségkatasztrófa idején az egészségügy bajairól írni: nem egy szívet melengető olvasmány. Látom már, hogy a következő jegyzetben újra meg kell írnom a kórházi épületek szerepét a gyógyításban, erős összefüggésben az épületek korával. Érdekes, hogy egy hőségkatasztrófa és egy kisebb politikai földrengés kellett hozzá, hogy a téma az érdeklődés középpontjába kerüljön. Végülis, a hálapénz kivezetésére, egy jelentős orvosi béremelésre kb. 80 évet kellett várni. De ha már ez a nagy befektetés az ország, a nemzet részéről megtörtént, akkor itt nem állhatunk meg. Haladjunk tovább, egy korszerű egészségügy és kórházi rendszer megteremtésének irányában!
Címlapkép: Magyarország, Budapest XII. János Kórház. 1983. Makovecz Benjamin/Fortepan
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!