A múlt szépülő emlékeiről és a jelen megválaszolatlan kérdéseiről írt jegyzetet dr. Szepesi András.
Tavaly, Advent idején, már 10 hónapja a COVID járvány stresszében éltünk. Tombolt a második hullám, sok volt a beteg, az áldozat, de reménykedtünk, hogy egyszer csak vége lesz. Nem lett.
Még nagyon keveset tudtunk a vírusról, a betegségről, csak a betegek élet-halál harcáról hallottunk, a gépi lélegeztetés kínjairól, a fiatalabbakat is a halálba kísérő citokin-viharról. Éppen csak megkezdték néhány gyógyszer kipróbálását, bevezetését. Még nem volt vakcina, még nem kezdődtek el az oltások, csak a kísérleti laborok tájáról jött egy - egy biztató hír. A hagyományos járvány elleni védekezés kulisszái között próbáltunk túlélni. Érdemes újra belenézni az akkori írásomba, hogy visszaidézzük a hangulatát az akkori időknek.
Érdemes összehasonlítani a számokat is a két jegyzet írásának napján:
2020: 189 áldozat, 639 lélegeztetett, 7812 kórházban kezelt, 6212 új fertőzött.
2021: 191 áldozat; 566 lélegeztetett; 7463 kórházban kezelt, 10 143 új fertőzött.
És egy nagy különbség: 2020-ban senki nem volt beoltva. Ma 6 millió 146 ezer, és ebből 5 millió 858 ezer fő kétszer, és 2 millió 665 ezer honfitársunk háromszor. Ez utóbbi számmal még mindig vezetünk Európában.
Kampány
Két nap híján kéthetes oltási kampányunkon kicsit több mint 1 millió ember jelent meg. Többségük a harmadik oltásért, egyesek a másodikért, és több mint 100 ezren az elsőért. A kormány azonnal még egy héttel meghosszabbította a kórházakban folyó oltási kampányt, és miniszterelnök úr ma reggel egy meglepő kiegészítéssel is megtoldotta, a következő hat hétben, minden településen lesz oltónap.
Ez azért „nem semmi”, hiszen Magyarországon 3155 település van. Persze, ezek döntő többségén már tavasszal volt oltási kampány, a háziorvosok is hatalmas teljesítményt nyújtottak, és még az oltás szervezésének a terheiből is sokat cipeltek. Kíváncsian figyelem az új kampányt, és mindannyiunk érdekében szurkolok a sikereknek. Ez óriási mértékben az előkészítésen fog múlni. Mert akkor lesz hatásos, ha a faluközpontok harmadik oltásra jelentkező polgárai mellett megtalálják és fölkeresik azokat, akiket nem ért el a kampány propagandája, akik anyagi, egészségügyi vagy mentális okból eddig nem jutottak el az oltópontokra. A számokból ez ki fog derülni.
Kis karácsony – nagy karácsony?
A tavalyi karácsonyunk nem volt szabad, de akkor már éledt a remény, érkezik a védőoltás. Idén új problémákkal kell szembenéznünk, a mutálódó vírussal és a fél év után kritikusan alacsony szintre csökkenő ellenanyagok miatti romló védettséggel.
Miniszterelnök úr optimista, ha az oltások felvétele hasonló tempóban folytatódik, akár karácsonyra már olyan szünet következhet a járványban, ami újabb szabadságot hoz a meggyötört embereknek, és egy kis pihenést az egészségügynek. De azért figyelnünk kell a környezetünkre is. A nagyon fegyelmezetten védekező Norvégia váratlanul szigorú intézkedéseket hozott. Kiderült, hogy néhány napja, egy céges ünnepségről hirtelen kb. 50 fertőzött jelentkezett. Németországból pedig meglepő hírek érkeznek, a járvány súlyosan tombol, és még a Lufthansát is bevonták a súlyos betegek szállításába, hogy az országban egyenletesen próbálják terhelni az intenzív osztályokat.
Omikron – az új gonosz
Izoláltak egy újabb mutánst Dél-Afrikában. Nevet is kapott. Nagyon keveset tudunk a viselkedéséről, de annyit már igen, hogy a fertőzés terjedésében fontos tüskefehérjéje nagyon sok (kb. 50) ponton változott. Egyet még tudunk: nagyon gyorsan terjed. Múlt héten már említettem, de azóta az egész fejlett világ szabályosan pánikba esett. Az eddig ismert négy, járványt generáló COVID-19 változat már olyan sok bajt okozott, hogy egy újabb, már az életveszélyen és egészségkárosodáson túl is rémületet okoz. A hírek „természetesen” ellentmondóak. Egy érdekes és konkrét információt láttam: az Európában azonosított 79 fertőzött ember fele nem mutat tüneteket. A másik fele pedig meglehetősen enyhe panaszokat okoz. Akkor most szüret? Á, dehogy. Mind a 79 ember már be volt oltva, és többségük fiatal volt. Akkor ezt most egyelőre a „kalapunk mellé tűzhetjük”, és várhatjuk a további fejleményeket.
Legfeljebb annyit: remélem, a kormány már elemzi, hogy az oltatlan honfitársaink mellett a beoltottak közül mennyinek lehet kritikusan alacsony az ellenanyagszintje. De itt a régen oltottak mellett egy újabb és jelentős csoport azok száma, akik átestek a fertőzésen és természetes immunitásuk alakult ki. Úgy tűnik, bizonyítottan ez is kb. egymilliós populáció. Közülük azokat, akik régebben voltak betegek, már egyszer vagy kétszer be is oltottak. Mind a két csoportról sokkal többet kellene tudni, leginkább azt, milyen tartós az immunitásuk. Szóval, ez a COVID-járvány egyáltalán nem egy- vagy kétismeretes egyenlet.
E helyről is szeretném kérni a felelős politikusainkat, hogy ezeket a kérdéseket a legjobb szakértőinkkel folyamatosan vizsgáltassák. A biztosnak látszó információkat az egészségügyi szakma számára részletesen, a lakosság számára érthetően interpretálják. És akkor a vírus- és oltásellenes kedélybetegek mozgástere csökken, és az „egykönyvű”, akár jót is akaró „celebek”, autodidakta vírus és járványszakértők és megmondóemberek által okozott szmog is tisztulhatna.
Születésnap
És akkor egy kis személyes, adventhez kötődő történet. Akik már ismerik, azoktól elnézést kérek. De a hét elején a barátság és a szeretet olyan hulláma indult meg felém, ami szinte megrendített. Mivel nagyon sokan tették fel a kérdést, hogy miért van a születésnapom és névnapom egymás mellett, hogy erre válaszolnom kell.
Advent első vasárnapja előtti szombaton születtem. Alig egy évvel az új forint bevezetése, és Churchill fultoni beszéde (Vasfüggöny ereszkedik Európára…) után. A baby-boomer generáció (1946-64) második évében.
Éledezett az ország, még sokan reménykedtek valamilyen demokratikus rendszer kialakulásában, de mindenképpen volt egy olyan életérzés, hogy túlélték a háborút, majd csak jóra fordulnak a dolgok.
Apám a csodával határos módon túlélte a II. Magyar Hadsereg katasztrófáját, erről már írtam itt. Fiatal feleségével az oroszok elől egészen Klagenfurtig menekültek, majd néhány hónap angol „vendéglátás” után hazaóvatoskodtak Miskolcra.
A családról annyit kell tudni, hogy tipikus „Monarchia termék” volt. Apai nagyapám szepesváraljai cipszer (Mária Terézia által betelepített német), nagyanyám elmagyarosodott tót. Anyai dédnagymamám „sült osztrák”, Ausztria egyik legszebb vidékén, a Wachauban, Kremstől 11 kilométerre Langenloisban született, bortermelő, kereskedő családban. Dédnagyapám miskolci, de talán frank gyökerű mesterember, aki 12 év haditengerészeti szolgálat és a gőzgép kitanulása után 1879 körül Bécsen keresztül igyekezett haza. Bécsben futott össze valahogy (talán a cselédkorzón, a Tiefer Grabenen) az ottani rokonoknál dolgozó Rózával, és a család ellenkezése ellenére elindultak a közös útjukon. Először az osztrák vasutaknál kaptak munkát, így született legidősebb lányuk, a nagyanyám a burgenlandi Darufalván. Nemsokára Miskolcon landoltak, ahol még négy lányuk és egy fiuk született. Egymás között, de a gyerekekkel is főleg németül beszéltek.
Így történt, hogy nekem a nagymamám mellett további négy „tanti” jutott és egy tekintélyes nagybácsi, aki valamilyen első világháborús vitézségért Vaskoronarendet kapott, személyesen IV. Károlytól. Ilyen környezetbe érkeztem, mint az első fiúgyermek a háború után.
Akkor még nem volt ultrahang, ezért a névválasztással megvárták a sikeres szülést. Na, össze is futott a kis lakásunkban a „tantik bandája” (vö: Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselé színű áramvonal c. remek pamfletjével), és tanácskoztak, majd ítéletet mondtak: legyen a gyermek neve Ferdinánd! Szegény, szelíd, tanítóember apám fizikailag rosszul lett az ötlettől. Ő erős magyar érzelmű kuruc, protestáns volt, és nagyon felháborodott ettől a „labanc” javaslattól. Mivel semmilyen komoly név nem volt előre kitalálva, a gyermekágyas anyámmal összefogva a következő napon esedékes András mellett döntöttek.
Ezzel egy másik bajt okoztak, én egész gyerekkoromban panaszoltam, mi dolog ez, hogy minden barátomat kétszer is megajándékozzák egy évben, engem meg csak egyszer. Végül, kiskamasz koromban, a konfirmálásra készülve, apám ezt a történetet is elmesélte. Akkor már hálásan értettem meg, hogy a „szocialista nagyipar” fellegvárában, a Ferdinánd „labanc” névért mennyit szekíroztak volna az osztálytársaim.
És egy kis epilógus: amikor ezt a történetet egy szűkebb körben „csetelve” megírtam, beszólt egy nagyon szeretett, rég nem látott, nálam pár évvel idősebb unokatestvérem. Már az ő születésekor is működött a „tantik bandája”, és neki a Kunigunda nevet javasolták. Szerencsére az ő szülei is észnél voltak, ő Enikő lett. De az ő története kiválóan hitelesíti az enyémet…
Holnap már advent második gyertyáját gyújthatjuk.
Bőven van min elgondolkozni, mert olyan időket élünk, hogy a múlt szépülő emlékeit rendre megzavarják a jelen megválaszolatlan kérdései. Ilyenkor lép elő az ősi parancs: tűzre, házra vigyázzatok emberek!
Vigyázzunk magunkra, egymásra, és éljük túl a következő időket!
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!