Az orvosi kommunikáció mellékhatásai

„Az orvos maga a gyógyszer" – mondotta néhány évtizede Bálint Mihály (1896-1970) magyar származású pszichiáter. A méltán világhírű, pszichiátriai iskolát teremtő Bálint szerint az orvos személyisége, a pácienssel való kapcsolatteremtése, akár gyógyszerként is szolgálhat. Olyan készítményként, amire nagyon kell vigyázni, hiszen azt alul-, de túl is lehet adagolni – hangsúlyozta Dr. Borbélyi Erika, általános és onkológus főorvos a Gyógyító Szavak című konferencián.

Egyébként Bálint Mihály nevéhez fűződik a speciális csoportmódszer, vagyis az orvosok mentálhigiénés képzése, önismeretének javítása. Erre alapvetően azért van szükség, mert körükben a korai halálozás, illetve a krónikus betegségek halmozódása meglehetősen gyakori.

- A kiégettség az orvosok és más segítő foglalkozásúak betegsége. Az időhiány, sűrű döntéskényszer, a rekreáció elégtelensége (szociális, materiális okok), az önmagára utaltság, a felelősség súlya, a visszajelzés hiánya (kontrollhiány) a legragyogóbb személyiséget is elkoptathatja. A veszély különösen fenyegeti azokat, akik betegeikkel hosszú évtizedekig foglalkoznak (családorvosok) és a reménytelen sorsú betegek kezelőit (onkológusok, haematológusok, hospice dolgozók).

A kiégettség előjele a bizonytalanság, az önértékelés csökkenése, a személyes kételyek elhalványulnak, majd elmaradnak, a felelősséget a betegre hárítják – a "ha betartotta volna a tanácsaimat" – alá-fölérendeltséget, autonómiavesztést teremt, mint ahogy ők maguk is ennek áldozatai. A kiégettség tünetei a következők lehetnek: az ellátás minőségének romlása, munkával való elégedetlenség, menekülés a problémák elől – a beteg kerülése/késés, mulasztás, állásváltoztatás –, a páciens deperszonalizációja, társadalmi kapcsolatok beszűkülése – család, barátok elhanyagolása, pszichoszomatikus betegségek, végül depresszió, alvászavar, alkohol és esetleg öngyilkosság.

A doktornő úgy fogalmazott, hogy nem a betegséget, hanem a pácienst kell gyógyítani, aminél a legfőbb gyógyszerül az orvos személyisége és a tényeken alapuló orvoslás szolgál. Borbélyi Erika óva intett a doktor "apostoli funkciójától", vagyis attól, hogy az orvos a betegre erőszakolja akaratát. A páciensnek éreznie kell, hogy nem hatalmaskodni akarnak felette, hanem felelősséget vállalnak érte.

Ugyanakkor tény, hogy ehhez az orvosnak a beteg üzenetét meg kell értenie. Azt javasolta, hogy egyfajta „kölcsönös befektetési társaság", azaz bizalom működjék, aminek azután garantáltan nagy lesz a hozadéka – gyorsabban gyógyul a páciens.

Borbélyi Erika elmondta, hogy orvoskollégáinak Bálint megannyi nagyon fontos tanácsokat hagyott örökül. Például, hogy a betegre igenis időt kell szakítani, hiszen megtérül, ha a kliens érzi, hogy számíthat az orvosára. Vagy, hogy a doktor tanuljon meg figyelni és hallgatni a páciensére.

A betegséget Bálint alapvetően egyfajta regressziónak tekintette. Szerinte az alkotás jóindulatú, a betegség rosszindulatú regresszió (de mindkettő magányos állapot). A társadalmi hálóba beágyazott beteg nemcsak testileg, hanem pszichésen is beszűkül/het, és izolálód/hat, elesetté, kiszolgáltatottá válhat, a magzat-, csecsemő-, kisded korban megtapasztalt anya-gyermek kapcsolat biztonságára vágyik. Bálint szerint a külvilág megismerése, a tárgyreprezentáció kialakulása az anya feltétlen ős-szeretetén, a kölcsönös kettős bizalmon keresztül történik. Különböző dolgok megzavarhatják ezt a harmóniát. Az orvos képzettségénél, művelődésénél fogva más, tanultabb nyelvet – lásd szaknyelv – beszél, s akkor még nem is említettük az orvos-beteg kapcsolatban a kettőjük között oly gyakran meglévő szociális különbséget…

- Mai tudásunk szerint az emberek egy része alexitimiás (kommunikációs zavar van a bal és a jobb agyfélteke között), ezért nem tudja panaszait szóban megfogalmazni: a testbeszéd és az alaki megjelenítés közelebb áll hozzá. Körükben a szomatikus tünetképzés gyakoribb – magyarázta Dr. Borbélyi Erika.

Losonci Ágnes szociológus egy, az egészségüggyel foglalkozó kötetében "a beteg és az orvos kiszolgáltatottságát" említi. A szenvedő betegtől nem várható el, hogy alkalmazkodjon az orvosához. „Nekünk kell nemcsak papír zsebkendővel megtörölni az orrát, hanem bundával betakarni, ha ő is úgy akarja."  A doktornő Albert Schweitzer szavaival zárta mondandóját. „Az orvostudomány nemcsak tudomány, hanem művészet is: annak művészete, hogyan lép két személyiség egymással kölcsönhatásba."