„Gondolnak-e a civilek az egészségügyre, akik az ünnepeket biztonságosabbá teszik?” – teszi fel a kérdést dr. Szepesi András jegyzetében.
Ötödik éve kívánom ugyanezt a heti jegyzetemben, ha elérkezik Karácsony ünnepe. Komolyan gondolom, mert ez a különleges ágazat, amelyik az elesett, a beteg, a bajba jutott emberért szerveződött, végigkíséri az életünket. Így volt ez már a szüleink, nagyszüleink idejében, és így lesz vélhetőleg a következő generációk idején is. Csak legyenek következő idők és legyenek következő generációk. Mi, az egészségügyben sokat fogunk tenni azért, hogy legyenek. Holnap meggyújtjuk Advent negyedik gyertyáját. Itt a Karácsony.
Mary’s boy child, Jesus Christ
Ezt a kis karácsonyi dalt dúdolom jegyzetírás közben, próbálok ráhangolódni az ünnepre. Ahogy lassan elcsendesül ez a rohanó világ, egyre jobban sikerül. Szinte természetes, hogy a digitális, elektronikus, elektromos eszközeim idevarázsolják a világ minden zenéjét tizedmásodpercek alatt. Amikor az unokám született, már körülvett ez a zenei gazdagság, már itt volt a digitális korszak. Amikor a fiam született, még előtte voltunk a „nagy ugrásnak” de már nemcsak a hanglemez volt elérhető, hanem többféle hangrögzítő és lejátszó magnetofon is, amelyik sokkal rugalmasabbá, mobilisabbá tette a zenehallgatást. Áldott emlékű Váczi Pista, miskolci belgyógyász barátom akkortájt lepett meg a Bécsből hozott hi-fi magnómhoz készült krómkazettás szalag sorozattal, amelyiken már rajta volt ez a dal is, azóta kedvelem.
Harminc évvel még korábban, immár hetven éve, szüleim lakása Miskolcon még igazán csendes volt. Ritkán bekacsolt detektoros rádión kívül egyetlen eszköz egy gyakran „elhangolódó” fatőkés zongora volt, amit a dédszülők a Bécsben elkezdett, Miskolcig tartó vándorlásuk során mindig magukkal vittek. Tehették, mert az eredetileg haditengerész altiszt dédapó megbecsült gőzgépszakértő volt, aki a tengerészettől került előbb az osztrák, majd a magyar vasúthoz. Az akkori szokások szerint a vasúti alkalmazottak költözését a cég támogatta.
Egészen kisgyermekkori emlékem, hogy Karácsony délutánján alkonyatkor, amikor már a feldíszített lucfenyő néhány ágán kigyulladtak a gyertyák, és beengedtek a karácsonyfához a „megjött a Jézuska” mondattal, apám egy szép tisztán csilingelő bevezetőt játszott a zongorán, majd az iskolázott hangján –első diplomáján az állt: kántor-tanító – elkezdte intonálni a legismertebb karácsonyi dalt:
Stille Nacht, heilige Nacht
…és a család idősebb, osztrák gyökerű tagjai vele énekeltek. 1818. december 24-én Oberndorf bei Salzburg kis templomában csendült fel először el a frissen készült dal, amit Joseph Mohr szövegére a szerencsés kezű karmester, zeneszerző, Franz Xavér Gruber komponált. Hogy azután 350 nyelvre és nyelvjárásra lefordítva a mai napig megszólaljon a hívők ajkán vagy hangszerein. Német dal még nem tudta túlszárnyalni a népszerűségét, pedig van belőlük sok, ismerve a németek erős szerepét a komolyzenei irodalomban.
Hogy miként lett a Megváltó születésének napja egy széles körű, populáris ünnep, az egy nagyon szép történet. És hogyan lett a szakrális-népi ünnep a kereskedelem legnagyobb ünnepe? Hát ez is az emberi lélek, az üzlet, a marketing olyan rejtélye, amit már sokan vizsgálnak, és még fognak is ítéletnapig. Legfeljebb annyit engedek meg magamnak megjegyzés formájában: az ember-mint olyan-soha sem tökéletes.
És ez a nem tökéletes, hibázó, bűnöket elkövető, nem ritkán önző ember, ennek csoportjai, ártatlan és súlyosan terhelt csoportjai és körei az egészségügy betegei, ügyfelei, kedvezményezettjei, akiket az egyébként ugyancsak nem tökéletes emberekből szelektálódó különleges csoport igyekszik életben, egészségben tartani, azaz gyógyítani.
Szerethető egészségügy
Tökéletlen emberekből, önkéntes alapon, hatalmas tanulást és önkínzást vállalva orvossá, szakorvossá, de asszisztenssé és ápolóvá képződve vállalják, hogy elkísérik embertársaikat a fogantatástól a „halálos kimenetelig”. Legjobb tudásukkal és megszerezhető eszközeikkel gyógyítva, mentve, rehabilitálva, ápolva. Kórházban, járóbetegként vagy otthonukban. Elfogadva a „társadalom értékelését”, mit ér ez meg nekik.
De azért jegyezzük meg, ezt az ítéletet a politikusok közvetítik, akikről nagy merészség lenne azt állítani, hogy tökéletesek. Bolondok ezek az emberek? Orvosi értelemben biztosan nem. A tenni akarás, a segítség vágya, az áldozatvállalás, vagy csak egyszerűen egy szakma professzionalizmusa? Vagy ez mind így együtt? Ezt nem veszi észre senki? Dehogynem. Kezdjük azokkal, akik nem egészségügyesként társaikká szegődnek: közgazdászok, jogászok, mérnökök, informatikusok, logisztikai szakemberek, higiénikusok, vagy csak egyszerűem műszaki szak- és segédmunkások. Ahogy írni szoktam: az elfelejtett légió. Akik kimaradnak, ha egy politikai kurzus az egészségügyeseket akarja jutalmazni, mutatva hatalmas szociális érzékenységét. Ha valaki nem megy egészen közel az egészségügyi rendszerhez, nem tudhatja, milyen komplex, összefonódó, intelligens organizmushoz hasonlóan működik. Ennek ritka pillanata, ha valamilyen ünnepen nem a gyógyítás miatt, hanem a maguk örömére találkoznak.
Ilyenkor nincs politika, megszűnnek a feszültségek, tapinthatóvá válik a közösség ereje, szolidaritása, barátsága. Ezt érezhettem meg a múlt héten a Baleseti Központ ünnepén, ezt érezhetik a munkatársak, amikor egy-egy osztály vagy intézet kicsi karácsonyfája körül pár percre összejönnek, amikor éppen minden beteg el van látva. Ezt érezhette meg az állami erdőgazdaságok néhány képviselője, vagy talán maga az agrárminiszter, amikor minden magyar mentőállomásra küldtek egy karácsonyfát. Nem lennék meglepve, ha azt hallanám, hogy különösebb hírverés nélkül vállalkozók mind a mentők, mind a kórháziak karácsonyfáját megédesítenék. Még a COVID idején volt egy kezdeményezés, „Hambulancia”, amire még sokan emlékeznek.
Négy nap múlva Karácsony
Jól bent járunk az éjszakában, éjfél el is múlt már. A hideg tájra a hold kékesfehér éles fénnyel világít Szentendrén. Négy nap múlva itt a „Szenteste”. A 11-es út felől egy mentőautó szirénája hasít át a csenden. Valakiért vagy valakivel nagyon igyekeznek a bajtársak. Valahol egy sürgősségi osztályon készülődnek a súlyos beteg fogadására, hogy azután a traumatológusok vagy az intervenciós szakemberek, vagy a sebészek vagy a szülészek és nőgyógyászok sürgősen tegyék a dolgukat. Aneszteziológusok, asszisztensek, műtősnők és segédeik ugyancsak készülnek.
Közel száz kórházban, 256 mentőállomáson, ügyeleti pontokon orvosok és segítőik ezrei állnak készenlétben vagy már dolgoznak a betegek érdekében. Műszakiak és segítőik csendben biztosítják a technikai feltételeket, legyen világítás, meleg víz, lift, fűtés, szerényen étel és ital, tisztaság, és minden, ami kell. Lehetne jobb? Lehetne sokkal jobb? Természetesen. Ez is egy érdekes aszimmetria. Az egészségügyiek gondolnak az ünneplő civil társadalomra, hiszen ezért szervezik a folyamatos ellátást nappal, éjszaka és ünnepnapokon.
Gondolnak-e a civilek az egészségügyre, akik az ünnepeket biztonságosabbá teszik? Nem tudom. Néha azt hiszem, hogy nem. Vagy nem eleget, mert természetesnek veszik a létezésüket, a gondjaikat pedig másokra, mondjuk a politikusokra testálják. Akkor pedig azért keletkezik egy kis feladat a civil embereknek is. Számon kell kérni a politikusaikat az egészségügy állapotáért, fejlődéséért, biztonságáért. Ekkor várhatjuk, hogy itt valami jobb lesz.
„Long time ago in Bethlehem
So the Holy Bible say,
Mary’s boy child Jesus Christ
Was born on Christmas Day.”
BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY MINDEN DOLGOZÓJÁNAK ÉS BETEGEINEK!
(Címlapkép: Giorgione (1477/78-1510): A pásztorok imádata. 1505/1510. Olaj vásznon. 90,8x110,5 cm.)
(A szerző korábbi írásai itt olvashatók)
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!