Ellaposodik???

A magyarországi COVID19 járvány betegeinek statisztikai görbéje egyelőre nem mutat exponenciális növekedést. Ez reményt ébreszt arra, hogy robbanás helyett valamivel lassabb növekedést fogunk észlelni, és az egészségügyi rendszerünk – megfelelő felkészüléssel – el fogja bírni a terhelést. Politikusok, újságírók már-már optimista hangot ütnek meg. Becsületükre legyen mondva, mind az országos tisztifőorvos, mind az országunk miniszterelnöke hűti ezeket a várakozásokat, és a kemény felkészülésre és a várható nagy harcra figyelmeztet.

Pontosan négy hete írom ezt a jegyzetsorozatot. Az első írásban 4 COVID19 fertőzött emberről tudtunk Magyarországon, halott, súlyos beteg nem volt. Csak a rend kedvéért: 3 iráni és 1 angol állampolgár.

Ma: fertőzőtt: 678, halott: 32, elvégzett tesztek: 19.424.

Nekünk sok, nagyon sok. De ha azt nézem, hogy tegnap az Egyesült Államokban mintegy 1000 halott, Spanyolországban közel 800, Olaszországban még mindig 700 körül 24 óra alatt, akkor akár szerencsésnek is érezhetjük magunkat. A világstatisztika több mint 1 millió betegről, és kb. 50 ezer halottról tud.

Magyarországon a korán meghozott szervezési, majd korlátozó intézkedések, egyre jobb és erőteljesebb tájékoztatás biztosan hozhattak eredményt. Különösen annak fényében, hogy a korábban nem korlátozó, keveset intézkedő országok hirtelen 180 fokos fordulatot hajtottak, hajtanak végre. Előbb Britannia (ahol nem csak a trónörökös walesi herceg, de a miniszterelnök is megfertőződött), majd a Skandináv régió vezére, Svédország is bezáratja az iskoláit és korlátozza az idősek mozgását, leállíthat a nem életfontos vállalatokat. Még a távolkeleti régió mintaállama, a rendkívül jól szervezett Szingapúr tegnap ugyanezeket a korlátozásokat jelentette be, szerdai hatályba léptetéssel. 

A járvány megelőzését illetően tehát lassan kialakul valamilyen koherens megközelítés, itt már bőven vannak tapasztalatok, jók és rosszak egyaránt.

Eddig itt nem állunk rosszul. Egy kérdésben van tulajdonképpen vita, amelyik „tulajdonképpen” kettő. Mennyit kellene szűrnünk és mivel.

Ebből az immunológusok, genetikusok, laborosok vagy járvány-gyógyászok és az őket menedzselő néhány szakértő kivételével még az egészségügy többi szereplői is elég keveset értenek. PCR vagy IgM/IgG gyorsteszt? A PCR a vírusdiagnosztika „arany-standardja”, de az előkészítés drága, a folyamat elég lassú, ráadásul a logisztika is időigényes (többnyire nagy távolságokra kell a mintát utaztatni), mert úgy tudom, hogy igazából csak egyetlen akkreditált laborunk van, és még mellette talán 5-6, ugyanezt a technikát alkalmazó, megbízható, de nem akkreditált. Az IgM/IgG olcsó, gyors, a rendelőben vagy a beteg lakásán elvégezhető. Nem olyan pontos, mert az immunitás kialakulásából következtet a fertőzöttségre, de ez is nagy segítség a tájékoztatásban. A kérdésre tehát a válasz nem vagy-vagy, hanem IS!

Itt valamiért megmerevedtek az álláspontok, miközben a legtöbb országban tömegeket szűrnek, és mindkét módszert összehangolva használják. Egy megfelelő protokollal a két módszer elképesztő hatékonysággal segíti egymást, és kontrollálhatja a fertőzési folyamat terjedését, nagyságát, gyógyulását stb.

Ez a vita karmester, vagy ha úgy tetszik, döntésképes személy vagy grémium után kiált. De gyorsan ám, mert fogy az idő.

Ma e területen a legnagyobb bajnak a fertőzésnek kitett egészségügyi személyzet megtervezett, folyamatos szűrésének a hiányát tartom. Olasz és egyéb példákból tudjuk, hogy a betegek és az egészségügyiek találkozása a fertőzés átadásának kritikus pontja. Kulcsfontosságú szakemberek kerülhetnek karanténba, vagy szorulnak kezelésre, miközben már sok másik embernek át is adták a fertőzést. Ugyanez vonatkozik a frontvonalban dolgozó katonákra, rendőrökre, pláne ha ezek laktanyában laknak. Élesen világít a problémára egy hatalmas repülőgép anyahajón (a világ legdrágább és legvédettebb fegyver fajtáján) kialakult járvány. A hazai járványban dolgozók helyenként laktanyaszerű elhelyezése az összes megelőzési és védekezési forma bevetését követeli.

Előző írásomban a kórházparancsnoki rendszer még csak egy jelzés volt, és egy kérdőjel, mi is lesz ez. Mára látható, hogy megfelelő kultúrájú szakemberek, pontos feladatmeghatározás mentén segítik a kórház működését. Különösen azokon a területeken, ahol vagy kapacitás-, vagy ismeret-, vagy kapcsolathiány nehezítette a változások menedzselését. Számos kórházigazgató tanítványommal, barátommal beszéltem, az első tapasztalatok egyértelműen jók. Csak így tovább!

Korábban szóba hoztam az anyagi, gazdasági, jövedelmi kérdések problémáját, és kiemeltem a frontra küldött kollégák nyilvánvalóan megnehezedő, megdráguló életét és a kieső jövedelmeik problémáját. Erre péntek reggel a miniszterelnök bejelentett egy 500 ezer forintos valamilyen bérjellegű juttatást. Alakul, mondtam magamban, és ma, a cikk megjelenése után Gulyás Gergely is bejelenti a részleteket. Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Az egészségügy a törvényes jövedelmek szempontjából is rendkívül bonyolult. Az igazgató professzortól a rezidensig csak az orvosi karnak is számos lépcsője van, benne a munka dandárját cipelő középkorú, tapasztalt adjunktusi - főorvosi rétegig. A nem ügyelő vezetőtől a 6-8-10-szer ügyelő orvosig. De „egészségügyi dolgozó” az ápoló, az aneszteziológus és intenzívterápiás asszisztens, műtőasszisztens, laboros, adminisztrátor, a triázs asszisztens stb, stb. Elég nehéz lesz egyforma összeggel elismerni a munkájukat. Ráadásul a járvány alatt a frontvonalakon fel fog borulni a tervezhető munkarend. Ez nem rémhírterjesztés, hanem a külföldi járványkórházi tapasztalatok, de ezek a hazai sürgősségi ellátás kritikus pontjain már korábban is észlelt jelenségek.  Ráadásul nemcsak a járványt ellátó frontvonalon, hanem a tőlük kényszerűen átvett sürgősségi ellátásban is fokozottan helyt kell állni. Mi lesz a közfeladatot ellátó magánorvosokkal? Csak mondom, hogy a háziorvosok, a „tb” betegeket ellátó fogorvosok és még jónéhány ilyen terület van.

Pedig a fokozott terhelésért járó kiemelt javadalmazás, a veszélyeket elvállaló hősiesség kompenzálása sem mehet csak jó szavakkal.

Nagyon remélem, ha minél többen túléljük a járványt és a túlterhelt egészségügyi intézmények egyéb problémáit, akkor mi is hallhatunk egy olyan miniszterelnöki beszédet a parlamentben, mint amilyet Churchill mondott az „angliai csata” után az alsóházban. 1940-ben a Luftwaffe elsöprő erejű légitámadás sorozatot indított a brit sziget és London ellen. Nagy fölényben voltak. És akkor a Royal Air Force fiatal pilótái, nem ritkán gyengébb teljesítményű gépeikkel, hónapokon át védték hazájukat, mert ha veszítenek, az ellenség készen állt a szigetország elözönlésére. Alig egy-kétezren voltak. Az elesettek, a megsérültek helyét „gyostalpalón” kiképzett fiatalok töltötték be. Nagyon sokan áldozták életüket, egészségüket hazájuk, népük, családjuk megmentéséért. És akkor mondta a következőket a XX. század egyik legjelentősebb államférfija: „soha még az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek ilyen sokan, ilyen sokat, ilyen keveseknek!”

Jó lenne majd ennek a mondatnak egy aktuális változatát hallani, egy magyar államférfi szájából, ha már túl vagyunk a veszélyen.

Addig, készülj magyar egészségügy, mert hasonló küzdelem vár ránk.