Godot-ra várva

Kezelendő válság van – mondta Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke, majd hozzátette a szövetségnek minden tagkórház fontos. Az Önkormányzati Egészségügyi Napok XV. kongresszusán felszólaló egykori egészségügyi miniszter, gyakorló kórházigazgató arra figyelmeztetett, hogy szétesőben van a magyar egészségügyi ellátás biztonsága. Ugyanakkor elismerte, hogy miután a meglévő erőforrások nem elegendőek a kórházak üzemeltetésére, bizonyos lépéseket "muszáj megtenni". Régóta tudott, hogy az ellátórendszerben a szolgáltatási csomagokat a szakmai előírásoknak megfelelően az adott forrásokból lehetetlen működtetni.

Kérdés – tette fel -, hogy mi a működtetendő egészségügyi kapacitás? A lakosság egészségügyi szükséglete, az orvostudomány aktuális állása, a meglévő erőforrás – adta meg a választ, de mindjárt hozzá is tette, hogy kár lenne szépíteni, sajnos a politikai lobbik is komoly szerepet játszanak ebben.

Amit az egészségpolitikával foglalkozóknak minden tervezésnél tudniuk kell az nem kevesebb, minthogy a lakosság egészségügyi szükséglete adott, az orvostudomány aktuális állása ismert. Sajnos a jelenlegi erőforrásokból jövőre nemhogy több, inkább kevesebb lesz, pedig már idén is azon a bizonyos „nadrágszíjon" nagyot kellett húzni…

Érdemes áttekinteni, hogy milyen politikai lehetőségek vannak az egészségügy működtetésére – mondta a kórházszövetség elnöke, majd sorolta a variációkat. Például a rendszerbe már jövőre bele kellene tenni a minimálisan szükséges többletforrásokat, amiből 60 milliárd forintot adósság szanálásra, ugyanennyit a 2012-es kasszanövekmény dologi kiadások fedezetére, s szintén 60 milliárd kasszanövekményt bérekre fordíthatnának. Csak az alapellátás 20 milliárd forintnyi többletet kíván. Ugyanígy fontos lenne 20 milliárd növekményt az infláció ellensúlyozására fordítani, s 40 milliárdot a gyógyszerkassza csökkentéséből elengedni. Sajnos az imént felsorolt pénzek leginkább az álmok világába maradnak. „Ennyi pénz a mesében sincs és jövőre sem lesz!" – mondta keserűen.

Rácz Jenő felpanaszolta továbbá, hogy a politika a realitásokkal nem számol, vagyis azzal, hogy a takarékossági intézkedései nyomán spontán szűkül a szolgáltatási csomag, éppúgy spontán romlik a betegellátás minősége, és ezek hatására egyre romlik a gyógyítás hatékonysága is. Nő az intézmények eladósodása, az egymást rontó lokális válságkezelés. Egyre riasztóbb bizonytalanságban kell a betegeknek gyógyulniuk, az egészségügyi dolgozóknak pedig teljesíteniük. A helyzetet még tovább súlyosbítja, hogy mindehhez szakmai, gazdasági és politikai téren is a teljes bizalomvesztés lett az úr.

A súlyos helyzet jobbítása elmarad, hiszen további forrásokat vonnak ki az egészségügyből, s ehhez kiváló muníciót ad a Széll Kálmán Terv. Hihetetlen, hogy az egészségügyben rémisztően felerősödött elvándorlás világában az amúgy is alulfizetett egészségügyi dolgozók bérén rontanak, mivel a munkahelyi pótlékok csökkentését tervezik. Nem biztos, hogy a problémák megoldásának elodázására az egészségügyet lejárató sajtókampány az egyetlen megoldás, bár letagadhatatlanul jól működik. Az persze más kérdés – mintha ez senki nem érdekelne –, hogy elbizonyítják a beteget és az orvosait, az orvos-beteg kapcsolat nehezen működik. E negatív tendenciát csak erősíti, hogy már politikai szinten is kriminalizálják a paraszolvenciát. Végül a kórházszövetség elnöke meglehetősen súlyosnak ítélte, hogy a lakossággal elhitetik, ugyan van elég pénz az egészségügyben, de azt tudatosan elherdálják a szereplők.

A gondokra való negatív politikai reagálás nyomán a magyar egészségügyben exodus indul meg. Aki tud, beteg és munkavállaló egyaránt menekül a rendszerből.

Fontos lenne a tényekkel szembenézni, s a valós helyzetet a politikai szintjén is beismerni, minden szereplőben őszintén tudatosítani. Például, hogy ha nincs több pénz, akkor szűkíteni kell a szolgáltatási csomagot, a kapacitásokat, s a szakmai eljárásrendeket módosítani. Pénz hiányában koncentrálni, integrálni szükséges az erőforrásokat, az irányítást és az ellátásszervezést pedig centralizálni.

Ami most történik, az nem biztosít forrást a felhalmozott adósság rendezésére, a személyi kérdések megoldására. Miközben a Széll Kálmán Terv megtakarításainak ágazatban hagyása, a népegészségügyi termékadó kiszélesítése ezek fedezetét szolgálhatnák.

Rácz Jenő Samuel Beckett ír származású francia író remekéből a Godot-ra várva színműből vett mondandójához hasonlatokat. Két csavargó, Vladimir és Estragon, egy országút menti fa mellett várja Godot, aki nem akar megérkezni. Valójában sem a találkozás helyét, sem idejét nem tudják pontosan. Kettejük beszélgetéséből áll a lebilincselő, gondolatokkal teli darab. Ma már fogalommá lett Godot, ha kilátástalan valamire vár valaki.

A Magyar Kórházszövetség elnöke gondolatai konklúziójaként közölte: „A Godot-ra várva színmű csak azok számára abszurd és a valóságtól elrugaszkodott, akik nem ismerik a magyar egészségügy elmúlt évtizedeit. Akik ismerik, azok számára a mindennapok valóság show-ja. Godot-ra várni egyénileg hiba, társadalmi szinten bűn. Godot nem jön el, de Estragonhoz és Vladimirhoz – a két főszereplő – hasonlóan egy ország nem mehet el."