„Miért engem kérdezel – mondják nekem mindkét táborban az ismerőseim –, hiszen a másik nem enged!” – dr. Szepesi András jegyzete.
Pontosan három éve, ugyanezzel a címmel írtam jegyzetet. Látszott, hogy világjárvány kezdődik, amiből nem tudunk kimaradni. Egy időre ez lett a ma élő emberiség központi problémája. Az iparilag fejlett, informatikával, modern médiumokkal átszőtt országoké mindenképpen.
Évtizedek óta fel nem tett kérdések bugyogtak elő, válaszokat, megoldásokat követeltek. Kezdve a tömegközlekedés és tömegturizmus vidám gyanútlanságától, ahol legfeljebb a terrorizmus vagy a drogcsempészés jelentett kihívásokat. A világkereskedelem elképesztő fejlődése miatt ma már minden és mindenütt kapható, ha eljut a célterületre.
Hiány
Azonnal hiányok keletkeztek, ha a tengeri, vasúti, szárazföldi és légi szállítások akadozni kezdtek. Kiderült, hogy az egyes országok egészségügyi rendszereiben nincsenek tartalékok. Az egyszer használatos eszközök, a legegyszerűbb maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő szerek területén váratlanul hatalmas kereslet és hatalmas hiány jött létre. Mivel az az iparból jól ismert, informatikával támogatott „just-in-time” rendszerben csak annyi került a felhasználókhoz, amennyi az adott napra, hétre, legfeljebb hónapra kellett, a járvány első időszakában nem voltak tartósan rendelkezésre álló tartalékok.
Az egészségügyi intézmények órák, napok alatt megteltek, bedugultak a frissen fertőzött, de gyakran gyorsan súlyos állapotba került betegekkel. A kritikus pontokon orvoshiány, ápolóhiány, eszközhiány mellett az épített környezet szűkössége és alkalmatlansága vált láthatóvá. Az egész világ elkezdett kesztyűt, maszkot, lélegeztető gépet és ezer más dolgot keresni, követelni.
A modern médiumok apokaliptikus beszámolókat közöltek, képekkel bőven illusztrálva a kórházak előtt várakozó mentőautókról, az áldozatok növekvő számáról és a koporsók hegyeiről. Betegeket láttak el fedett sportpályákon, hatalmas régi templomokban, katonai sátrakban. Lázas keresés indult hatásos gyógyszerek iránt, és elkezdődött a versenyfutás a megelőzés fő eszköze, lehetősége, az aktív immunizálás érdekében. Öldöklő viták az oltóanyagok hatásossága körül, hozzáférési problémák. A kormányok karantén intézkedéseket hoztak, korlátozták a mozgást a közterületeken, az emberek kénytelenek voltak a lakásaikba zárkózni és a médiumokon keresztül tájékozódni.
A szombati jegyzet születése
Mi, a Weborvos kis csapata, igyekeztünk a napi hírek összegyűjtésével, válogatásával, aktualizálásával tájékoztatni az egészségügy iránt érdeklődő olvasóinkat. Számomra, az események sodrásában hamar világossá vált a feladat, hogy az elmúlt hét eseményeit egy szombat reggel megjelenő jegyzetben foglaljam össze. Hetek alatt jelentős olvasótábor alakult ki, akik már várták a szombat reggeli cikket a kávéjuk, teájuk mellé. Nem csak olvasták, kommentálták is, szinte követelve a folytatást.
A harmadik évfordulóra a jegyzetek száma elérte a 150-et. Benne már nemcsak a járvány, hanem elsősorban a magyar egészségügy híreivel, történéseivel, és nem titkolom, hosszú szakmai pályám tapasztalataival.
Háború és földrengés
Ahogy csitult a járvány, a világ és benne az egészségügyi rendszerek konszolidálódni kezdtek. Az első cím, úgy tűnik, anakronisztikussá vált. De akkor berobbant az orosz-ukrán háború, és a világ újra a feje tetejére állt. Másképp, mint a járványban, de sok szempontból hasonló eredményekkel.
Gazdasági válság (bár úgy tűnik, a ciklikus válság kezdete megelőzte a háborút), ellátási gondok az üzemanyagok területén, fenyegető energia krízisek, társadalmi katasztrófák. Óriási menekülthullám indult Ukrajnából, az utolsó adat, amit ismerek már 15 millió menekültről szól.
Egy éve tart a háború, legalább negyedmillió áldozat és súlyosan sérült ember és szinte felmérhetetlen anyagi károk. Ahelyett, hogy valamilyen megoldás körvonalazódna, még erősödik is a konfrontáció és komolyan felmerül egy világháború rémképe.
Február 6-án még a természet is odacsapott egyet a gyanútlan embereknek, egy 7,8 magnitúdójú földrengés Törökországban és a határos Szíriában több mint 50 ezer áldozatot követelt, és 130 ezer életben maradt sérült ellátásáról kellett gondoskodni. A magyar mentőcsapatok, közöttük orvosok és ápolók nagyszerűen helyt álltak, sok embert megmentettek.
A mi belháborúnk
Február 4. és 28. között kitört a „hidegháború” a Magyar Orvosi Kamara és a Kormány között. Erről részletesen írtam az elmúlt héten. Minden idők legolvasottabb és legvitatottabb szombati jegyzete lett. Nekem tanulságos. Több száz komment a különböző csatornákon, száz feletti telefonhívás és SMS-üzenet a megjelenés óta.
De egy héttel később már próbálok mérleget vonni és valamilyen jövőt tervezni. Ami elhangzott – bizonyos mértékben függetlenül a tartalmától – már olyan, mint a kilőtt rakéta. Az ellenfél oldalán kárt okozott, ezzel vége. Ott maradtak a romok, esetleg a sebesültek, akiket el kell látni. Ellenrakéták kilőve, pusztulás a másik oldalon.
Ukrajnában ez zajlik egy éve és néhány napja. Nálunk ez a hidegháború még csak pár hetes.
Utolsó híreim szerint a MOK tagságot 15 ezren megerősítették. Hatalmas szám, a magyar egészségügy megbénításához több mint elegendő. Mivel az orvosok számát 46 ezerre, a teljes MOK-tagságot egyes nyilatkozatok 50 ezerre teszik, ez ugyan kisebbség. De még van két és fél hét, a szám bizonyosan nőni fog.
De nem is ez a lényeg.
Állóháború
Mi lesz ezután, állóháború?
Mit fognak csinálni a MOK-ba vissza lépett orvosok? Bojkottálják az alapellátási ügyeletet, és ezzel akadályozzák az egységes prehospitális ügyeleti rendszert? Más területen dolgozni fognak, vagy minden újabb átszervezési lépést (azaz reformot) akadályoznak?
Mit tesz a kormány? Folytatja a sürgősségi rendszer építését, kihagyva a tiltakozókat? Nekikezd a tervezett strukturális reformnak, vagy feladja? Nyomást kezd gyakorolni az orvosokra, például a médiumokon keresztül?
Hogyan lehet egy ilyen elmérgesedett vitát lezárni? A főbb szereplők olyan mértékben megsértették egymást, hogy nehéz elképzelni, hogy folytassák a tárgyalást, és valami „jó tündér” helyreállítja közöttük a bizalmi kapcsolatot?
Egyáltalán, hol egy „felsőbb instancia”, aki békebíró szerepet játszhatna, vagy moderálhatná az elengedhetetlen tárgyalásokat?
Nézem a nyilatkozatokat. Egyelőre rettenetesek. Este, ha a mindkét oldal főszereplői hazamennek, vajon elgondolkoznak-e a következő lépésen? Legalább a középtájú jövőn? Esetleg napközben, ha tanácskoznak?
Kedves Olvasóim, nem emlékeztet a helyzet az orosz-ukrán háború politikai konfliktusára? „Tárgyalhatunk, de csak akkor, ha a másik enged!"
Miért engem kérdezel – mondják nekem mindkét táborban az ismerőseim –, hiszen a másik nem enged!
Sors bona, nihil aliud
Mi lesz így a betegekkel? A lakossággal? Tanácstalan vagyok. Miközben tudom, érzem, hogy folyamatosan, rengeteg feladatot kellene megoldani az egészségügyben. Az előző cikkemhez számos prominens szakértő kollégám szólt hozzá. Kaptam „hideget-meleget”, de számos egyetértő gondolatot is.
Ezennel megnyitom a vita második fejezetét. Itt, a cikk alatt, ha asztali számítógépen olvassák a cikket, olvasóinknak a Weborvos közösségi oldalán, ismerőseimnek a saját közösségi falamon.
Kizárólag konstruktív, az állóháború megoldását célzó javaslatokat várok. De az egyoldalú javaslatoktól kíméljetek. Az eddig Ukrajnában se jött be…
Zrínyi Miklós jelmondatával szólva: „Sors bona, nihil aliud.”
Címlapkép: a Hetek közéleti hetilap 2020. március 9-i címlapja
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!