JELENTÉS A VALÓSÁGOS ÉS A VIRTUÁLIS FRONTOKRÓL

Működünk! Jól, rosszul, de működünk. Ennek érdekes jelei vannak, ezeket próbálom csokorban szedni.

„Kitört” a választási kampány

Napjainkra minden politizáló erő és szervezet, a politikát kedvelő, közvetítő és formáló médiumok elemükben vannak. Lubickolnak a témákban, a harcban, az esélyek latolgatásában. Új szereplő is borzolja a kedélyeket, és ha nem a bőrünkre menne a játék, akár jól is szórakozhatnánk, mint egy „virtigli” polgári demokráciában. Az egészségügyben innen nézve szinte minden rendben lehet, mert egyelőre a választási műsorokban nem kap szerepet. (A lelkemben megbúvó, Cassandra becenevű kisördög kihívóan vigyorog.)

Hé, emberek! Mi is itt vagyunk!

Komoly gondban lehetnek Takács Péter és munkatársai, a MOK vezetői, egyes egészségügyi újságírók és médiumok, hogyan tartsák fenn a közvélemény érdeklődését. A lejárt szállítói adósságállománnyal már nem lehet nagy izgalmat okozni a közvéleményben, ezt csak egy szűk vezetői kör érzékeli. A következményeket meg senki nem meri bemutatni, sem a betegeknek, sem a közvéleménynek, mert az veszélyes lenne. A részleges konszolidáció belső ellentmondásait pedig még a szakpolitikusok egy része se érti.

És akkor felbukkant a „csodafegyver”

Neve is van: Belügyminisztérium, „Egészségügyi Államtitkárság, Egészségügyi Ellátásfelügyeleti Szolgálat Főosztálya”, röviden: Szolgálat. Nahát! Ilyet én már nem tudnék kitalálni! Persze, mert korom és egészségi állapotom miatt orvosaim eltiltottak a kedvenc Karib-térségi márkás rumok élvezetétől. Szerkesztőségi kollégáim szombaton reggel tiszteletlenül fognak röhögni, mert szerintük mindenről vagy W. Churchillre vagy Rejtő Jenőre (P. Howard) asszociálok, de nekem a főosztály nevéről akkor is a „Megkerült cirkáló” (a Radzeer) új neve, a „Mi újság Wagner úr?” jut az eszembe.

Miután már eleget örömködtünk a vidám elnevezésen, nézzük az új szervezet munkásságának híreit: „Van ahová hajnali 3 kor érkeztek a revizorok”. Ez a hír egy éjszakánként békés, nyugodt és hosszú álmot alvó polgár számára maga a rettenet. Az egészségügyben: „nincs itt semmi látnivaló”. Ha jól láttam, ebben nem is találtak egyelőre hibát. Az elmúlt években háromszor történt meg velem, hogy a hajnali 3 óra betegként kórházban talált. Kicsi minta, de minta. Mindháromszor ápolók, orvosok foglalkoztak velem a hajnali órán. Felvágták a kompressziós kötést, figyelték a vákuumot a Redon drain-rendszerben, megigazították a mérő kapcsolódásokat és a légző maszkot az alváslaborban, és mindezt természetes módon, szenzáció nélkül.

Első öngól

Már konkrétabb vád: hogy otthon alvó beteget észleltek, aki papíron még a kórházban feküdt. De ezzel baj van ám! A vizsgálóknak tudni kellene, hogy a HBCS alsó határnap régóta változatlan. Komolyabb műtét után, ha nem fekszik bent napokig a beteg, nem kaphatják meg utána a teljes díjat. És akkor mit csináljon a boldogtalan, adósságban úszó kórház? Az adott betegség gyógyításának technológiája évtizedekkel jár már előtte a finanszírozás szabályainak. Úristen! Ez egy öngól!

Más baj is van: figyelni kellene a „halálos hétfőre”, amikor is összeütköznek az elbocsátások és a felvételre váró új betegek, közöttük a sürgős, életveszélyben lévő betegek. Tanuljunk a sokkal jobban kielemzett brit adatokból, információkból. És a kommandók nagyon komolyan vizsgálják meg a sürgősségi osztályok működését, a feltételek oldaláról is. Nem ez a spórolás elsődleges helyszíne.

Második öngól

Háziorvos: nincs ott egyidőben a bejelentett telephelyeken! És különben is, csak négy órát rendel! Mit csinál a többi időben? És az asszisztenciája, mivel tölti az időt, amikor már szabad rendelőjük sincs, mert ott már egy másik orvos rendel?

Hát igen! Kedves Revizorok! Ismerni kellene az elmúlt bő 70 év történelmét és a mindenkori szabályozás mulasztásait, azaz az egészségügy változásait, amit teljes mértékben nem követtek sem az egymást követő kormányok, sem a megváltozó politikai rendszerek.

A háziorvosi rendszer közvetlen- és jogelődje akkor jött létre, amikor az idősebb mai miniszterek születtek. A feladat, a magyar lakosság hézagmentes területi alapú ellátása volt. Ezt teljesítette az akkori állam a területek kijelölésével és a körzeti orvosok alkalmazásával. Akkoriban Magyarországon még csak néhány ezer magán személyautó volt, ma több millió. Akkor még egy településen legfeljebb a tanácsházán és az orvosi rendelőben és a mentőállomáson – ha volt ilyen – volt telefon, ma tízmillió mobileszköz van a lakosságnál.

Fontos volt, hogy a körzeti orvos az otthonában is fel tudja keresni a járásképtelen beteget, hogy eldöntse, tudja otthon gyógyítani, vagy kórházba küldi. Az otthoni ápolást akadályozta a folyóvíz, a csatornázás, a korszerű fűtés hiánya. Alapellátási szakvizsga is csak 1975 óta van. Akkoriban a háziorvos fonendoszkópja (nem ritkán még sztetoszkópja), az érzékszervei mellett szinte semmi egyéb eszköze nem volt a hatalmas tapasztalatán és megfigyelőképességén túl a betegségek diagnosztizálására. Ma az okosórám többet tud, mint anno egy jól felszerelt laboratórium.

Közben megváltoztak a településszerkezetek, és az alapellátó orvosok egy része kénytelen volt több telephelyen rendelni. A régebbi korok „bölcs” egészségügyi vezetői hallottak valamit „harangozni” az alapellátó orvosok „gate keeper” funkciójáról, és elkezdték hozzájuk telepíteni a járóbeteg-szakellátás beutalási feladatait is, egyidejűleg elvonva tőlük a drágább gyógyszerek felírási jogát és a drágább diagnosztika rendelhetőségét.

A háziorvosi rendszer közben bonyolódott egy házi gyermekorvosi rendszerrel, amit a csökkenő születésszám állandó változtatási nyomás alatt tart. El kellett látni iskolaorvosi feladatokat, üzemorvosi feladatokat. Az állandó spórolás miatt az alapellátó rendelők új épületei már a négyórás rendelésekre lettek tervezve, azaz két körzeti orvosra jutott egy rendelő és egy váró. Így a szervezési megszokás építési struktúrába merevedett. Már a COVID előtt is látszott, hogy ez így nem jó, alatta meg kész botrány volt. Ma sem látom ennek felülvizsgálatát és áttervezését. Hiába, na, a Jóisten szegény malmai lassan őrölnek…

Nem túl jó irányba változtak a dolgok. A gyógyítás szépsége, öröme, vonzása csökkent, az adminisztrációs feladat nőtt. Különféle reformok rendszeresen változásokkal fenyegették őket, nem csoda, hogy egyre inkább kevesen választják ezt a hivatást. Betöltetlen körzetek, túlterhelés, az orvosok idősödése: ez a három fogalom fogadta az új reform, új alapellátási ügyeleteinek a szervezését.

Most a revizorok megismerhetik a valóságos helyzetet. Kíváncsi leszek, hogy az „irgumburgumozás” után milyen kreatív javaslattal állnak elő? A tét nagy. A területi elvű, könnyen elérhető orvosi szolgáltatást a magyar társadalom mai szociális és demográfiai állapotában még sokáig nem adhatjuk fel.

A kórházi ágyak kihasználtsága

Már látszik, hogy keveslik, és azt remélik, hogy innen pénzt lehet kivonni. De felhívom a figyelmet: nagyon vigyázzanak a döntéshozók! Ez is egy tünet, ahol keveredik a hiányzó szakorvosok, a hiányzó ápolók és az elégtelen gazdasági műszaki ellátás problémája. Mert ha valaki összeveti a kórházi várólistákat, a szabad ágyakat és a személyzet valóságos állapotát, akkor talán megérti, hogy nem elvonni, hanem fejleszteni kellene a kórházi ellátást.

„Ránézésre” látszik, hogy a sokkal intenzívebbé vált gyógyító munka miatt az ápolók létszámát nagyon komolyan növelni kell. Persze, a bizonyítékokra alapozott egészségügyi gazdálkodás szabályai szerint. De ezeket a szabályokat rendszeresen a valósághoz kellene igazítani, és ennek folyamatossá, önszabályozóvá tétele lenne egy modern egészségügyi reform legnagyobb diadala.

Ceterum censeo

Én örülök, hogy a magyar egészségügy konkrétan megkezdett reformjának másfeledik évében elkezdődött az élesben végzett tájékozódás az egészségügy gyakorlati működéséről. Nagyon remélem, hogy a szofisztikált nevű főosztály elkezdi megszervezni a saját perifériáját. És fokozatosan, minden hangoskodás nélkül, nemcsak folyamatosan, szemmel tartja az egészségügyi egységek működését a háziorvostól a járóbeteg-szakellátáson át a különféle szintű kórházakig, hanem folytonosan segíti is azokat.

Így egyszer majd elmondhatjuk, hogy a magyar egészségügy egy folyamatosan működő, egyenletes színvonalú, megbízható közöségi ellátó rendszer. A szükségletek megvannak hozzá, csakúgy, mint az alapok.

Építeni, fejleszteni és üzemeltetni kell a közöségi egészségügyi rendszerünket az egész társadalom hasznára.

 

Címlapkép: id. Pieter Brueghel (1525-1569): Bábel tornya építése (1563). Olaj vásznon. 155x61 cm. Bécsi Szépművészeti Múzeum, Bécs.