KÉTSÉG ÉS REMÉNY KÖZÖTT

Háborús napok hordaléka

66 napja, a Föld minden lakója, aki hozzájut kommunikációs eszközökhöz, Ukrajnára figyel. Előtérben a gyilkos, véres, szennyes, tragikus háború. A háttérben érdekharcok, fenyegetődzés, diplomácia, gáz- és olajembargó.

A világ egy része: nem veszünk az oroszoktól. Az oroszok: nem adunk el a „rosszaknak”. Végül a meglebegtetett fenyegetés: a nukleáris fegyverek bevetésének lehetősége. A történelem visszatér? Erről dalolt először Sting 37 éve a Russians című számában. Nem hiszek a szememnek, fülemnek: Szergej Lavrov, a dörzsölt, tapasztalt, idős külügyminiszer mondja. Normálisak ezek? Vagy csak megint politikai színjáték?

Miközben Sanghajban és környékén vesztegzár alatt több tízmillió kínai, a COVID ellen küzd. Miközben az indiai kontinensen hőségriadó, 43 fok árnyékban, miközben a nyár csak két hónap múlva kezdődik… Nem lehet nem aggódni: mi lesz az emberiséggel, a világgal, a jövővel?

Nem lehet ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozni.

Jegyzeteim előképe

Úgy 50 éve került a kezembe egy akkor méltán híres irodalmi hetilap, az „ÉS” egyik lapszáma. A hetilap becsületes címe „Élet és Irodalom” volt, de a pesti humor szerint se élet se irodalom nem volt benne, persze ez nem volt igaz.

Egy idős író, költő, Déry Tibor: „A napok hordaléka” címmel írt benne jegyzeteket, a környezete, a világ, az ország és a saját dolgairól. Persze akkor már hatalmas életmű állt mögötte, meg kétszeri börtön is, mert a politikai felvilág mindig megbünteti a vitatkozókat. Megragadott a stílus és a gondolkodásmód. Visszanézve az elmúlt két éve íródó jegyzeteimet, feltűnő a hasonlóság. Csak a világ változott meg. De nagyon.

Napjaink itthon

A politikai tereket és felületeket az ellenzék és elemzőik „gyászmunkája”, valamint a győztesek még teljesen fel nem dolgozott öröme tölti ki. Persze elemzések, készülődés, találgatások, „kis magyar kremlinológia”.

Az egészségügy bajlódik a saját helyzetével, sorsával, és figyel, jön-e érdemi változás. A tét magas, május végével megszűnik a veszélyhelyzeti szabályozás. Szabadon lehet újra mozogni, állást változtatni. Nem megyek bele Kasszandra csapdájába. Nekem van egy régi mondásom: élettársat és állást nem szabad felindulásból cserélni. Bevallom, nincs vele nagy sikerem. A világ mintha másképpen működne.

Az egészségügy keresi a járvány utáni új orientációs pontokat. Egyelőre nem találja. A „kormány a helyén van”, de már mindenki a változásokat latolgatja. A járvány alatti, de már az azt megelőző időszak állami centralizációja miatt nagyon nem mindegy, ki/kik kapják a kezükbe az ágazat kormányrúdját, gázpedálját és fékjeit. Ezzel kicsit kinyitnám a polémiát, a helyzet és az ágazat bonyolultsága irányába.

Sajnos, ide most nagyon felkészült és lehetőségekkel, eszközökkel rendelkező vezetők kellenek. Azokban a „boldogabb országokban”, ahol az egészségügy gyakorlati szervezési és finanszírozási kérdéseit szakértői alapon működő intézmények, például állami egészségügyi szolgálat adminisztrációja vagy társadalombiztosítók szövetsége és az orvosok érdekképviseletei bonyolítják, ott szinte mindegy, milyen szakember vagy politikus a miniszter. Legyen persze „jó arc”, szeresse és képviselje a politikai szinteken és a nyilvánosságban az egészségügyet, de az igazgatásába nem kell beleszólnia.

Mivel nálunk egészen más a helyzet, ezért veszi körül ekkora feszült várakozás a kormány alakításának ezt a részét. Gulyás Gergely a múlt héten hűtötte a kedélyeket, de remélem, hogy a kormány elemzői mérték az ágazat hangulatát.

A legnehezebb napom csütörtök volt. Ekkor ért utol a tragikus hír: elhagyta a földi pályát egy jóbarát, a magyar egészségügy egyik ikonja, Dr. Svébis Mihály. Még másnap is ez nyomta a lelkemet, miközben néztem, hogyan kéri fel Áder János köztársasági elnök kormányalakításra Orbán Viktort.

Ekkor jutott eszembe egy régi történet: jó évtizeddel korábban Svébis Mihályt is megkínálták egy magas politikai poszttal. Még jóval később is érezhető feszültséggel mesélte, hogy mennyire megrémült, mert nem tartja magát alkalmasnak ilyen feladatra. Azonnal ajánlott valakit maga helyett. Neki még volt önreflexiója, pedig ami a hozzáértést illeti, biztosan alkalmas volt. De ő a politika világát nem akarta vállalni, az egy jó gyakorlati szakember számára nem mindig vonzó.

Remény

Péntek délután azután egészen más impulzusok értek. Unokám kedvesen meghívott a ballagására. Simogatóan meleg, tavaszi napsütéses délután. A híres gimnázium udvarán egy tűt se lehet leejteni. Az érettségiző fiatalok öröme, életvidámsága, remekül elmesélt történeteik, dalaik, emlékeik intenzíven gyógyították a lelkemet. Az 1858-ban alapított főreálgimnázium hányatott sorsa ellenére végig igazi alma mater maradt, nagyszerű embereket nevelve a hazának és a nagyvilágnak. Például: Bánki Donát, Gábor Dénes, Hajós Alfréd, Karinthy Frigyes, André Kosztolányi, Tom Lantos, és még lehetne sorolni.

Ez a történelem a mai fiatalokat is megérinti, tartást ad nekik, és ez meg is látszik a tanulmányi, felvételi, sport és kulturális eredményeiken. Ezekből adtak ízelítőt, helyenként fergeteges hangulattal varázsolva el a szülőket, nagyszülőket.

Őket nézve, rájuk gondolva kerekedik felül a remény a kétségeken: tisztességes, jó sorsot érdemelnek. És a mi felelősségünk is, hogy ezt megélhessék, itthon és a nagyvilágban. 

Címlapkép: Salomon van Ruysdael (1602-1670): Eső után. 1631. Olaj tölgyfán. 56x86 cm. Szépművészeti Múzeum. Budapest