Konszolidáció: felháborodás szinte minden szinten

Köszönőviszonyban sincs az emberi erőforrás miniszter adósságkonszolidációra vonatkozó november végi bejelentése – miszerint a kormány döntése értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat, feltételeket egy szóval sem említve – az adósságrendezésről szóló, megjelenésre váró rendelettervezettel szemben, amelyről elsőként a Népszava számolt be.

A Weborvos információi szerint több szempont szerint osztják szét az 55 milliárd forintot (az összeg nagysága ugyanis valóban annyi, amennyit Kásler Miklós bejelentett). Bár a kormány számításai szerint tisztában vannak azzal, hogy december 31-ig várhatóan hatvanmilliárd forint fölé emelkedik a lejárt tartozások nagysága, ám csak ennek nagyjából feléig, 30 milliárd forintig fizeti ki az állam saját kórházainak tartozását. Ezt is csak a szeptember 30-án fennálló tartozásokra érvényesen, méghozzá úgy, hogy a 90 napon túli adósságokat nyolcvan százalékig, a 60-90 nap között lejártakat hetven százalékig, a 30-60 nap közöttieket hatvan százalékig, a 30 napon belül lejárt tartozásokat ötven százalék erejéig.

Több kérdés is felmerül rögtön: hogyan lehet csak részben kifizetni a lejárt határidejű adósságokat, amikor a tartozások rendezésének elsődleges prioritást kellene adni? Már felhasználták ugyanis a gyógyításban azokat az eszközöket, termékeket, gyógyszereket, amelyeknek árával tartoznak az intézmények. Vagy miként sorolja a számlákat az örökké pellengérre állított kórházi menedzsment, amikor azokat beérkezés, fizetési határidő szerin kell kiegyenlítenie? Ha nem fizeti ki az összes 90 napon túli tartozást, akkor hogyan kezdi a hatvan napja lejártakat fizetni? Mit fog szólni ehhez vajon az Állami Számvevőszék, merthogy mindez az államháztartási törvénnyel ellentétes? Egyelőre ezekre nincs válasz.

A tervezet szerint az 55 milliárd forintból fennmaradó 24,6 milliárdot ösztönző támogatásként fogják szétosztani az intézmények között az ellátás minőségi és gazdálkodási szempontjai alapján. Ilyen szempontú forrásosztás tavaly is volt, ám annak eredményeiről, hatásosságáról információink szerint nem készült felmérés, értékelés.

Az is szerepel a jogszabályban, hogy az szakminiszternek jövedelmi ösztönzőket kell kidolgoznia a kórházi menedzsment számára a gazdálkodás hatékonyságának és likviditási helyzetének figyelembe vételével. Ami azt jelenheti, hogy az úgymond jól gazdálkodó kórházigazgatók, gazdasági igazgatók jövedelme magasabb lesz a bónusz miatt, míg a „rosszul” gazdálkodók kimaradnak az osztásból. Mindezt annak tudatában ítéli meg a kormányzat, hogy a saját maga által kiadott dokumentum is elismeri, nem lehet teljes mértékben az intézményi menedzsment nyakába varrni a gazdálkodás milyenségét, s míg az okok feltárásában fairnek mutatkoznak, addig a felelősség megállapításában rendkívül egyoldalúak.

A kormányzat szerint is elégtelen a finanszírozás, a kötelező béremelések, bérrendezések fedezete nem lett teljes mértékben beépítve a finanszírozásba, az amortizációs kiadások sok éve forrás nélkül maradnak, és az infláció követése is hiányzik. Nem kapnak az intézmények fedezetet a többletfeladataikra, a hiányszakmákban a munkaerő megtartása miatti többletkiadásaikra, a növekvő pénzügyi tranzakciós díjaikra, és a sok kicsi sokra megy elvén: hiányzik a MÁK-nál kötelezően vezetett számlájukon lévő pénz kamatbevétele is. Nem mindenhol sikerült előnyös ellátási portfoliót kialakítani, és az uniós fejlesztéseknek köszönhetően felhúzott új épületek, azok műszaki hátterének fenntartása is további, sokszor fedezetlen költségeket generál.

Az évközi TVK-átcsoportosítások, vis maior kifizetések pedig nehezen nyomon követhetőek, nem rendszerszerűek, nem mindig tudni, melyik intézmény miért is kapta. S valóban, előfordulhat olyan beszerzés, amikor kétszer annyiért vesz egy kórház egy terméket, mint a másik. Ha ugyanis a beszállítója a megnövekedett kinnlevősége miatt nem hajlandó tovább szállítani, akkor az intézmény menedzsmentjének a szabad piacon kell beszereznie a betegellátásban nélkülözhetetlen terméket, s bizony előfordulhat, hogy ott valóban csak a duplájáért jut hozzá.

A beszállítók okkal és joggal érezhetik becsapva magukat a konszolidációs bejelentés és a részletek napvilágra kerülése után. Immár a leghosszabb fizetési határidők ismét elérték az egy évet, az átlagos fizetési határidő pedig a 180 napot. A beszállítóknak – hangoztatják – semmi közük ahhoz, hogy az állam nem tudja rendbe tenni az intézményrendszer finanszírozását, ezért nem lehet a vállalkozásokat büntetni, s nem szabad összemosni a két problémát.

Cikkünk reggeli megjelenése után este tették közzé az adósságrendezésről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlöny 199. számában a 38800. oldalon.