Lesz egyáltalán komoly struktúra reform az egészségügyben?

Tudom, szokatlan tőlem egy ilyen éles, vagy „meredek” címadás, de most úgy éreztem: „meg kell nyomnom a klaviatúrát”, mert egy rossz fordulat kárt okozhat annak a reformfolyamatnak, amelyik ugyan viták és feszültségek közepette indult el, de nincs befejezve.

Viták

Hogyne lennének viták, hiszen évtizedek elmaradásait kell korrigálni, és az ilyen változások mindig sértenek érdekeket, mindig kereszteznek olyan gyakorlati megoldásokat, vagy csak a gondolkodásba beépült megszokásokat, amelyek az emberek sokaságának a biztonságérzetét jelentik.

Sokszor leírtam: én nem kedvelem a reformokat, mert egyrészt jelzik az állam, a társadalom, a nagypolitika és a szakpolitika adósságait, elmaradásait. Másfelől, már a korszerűség hiánya válik elviselhetetlenné, és mutatja, hogy a „rossz cselekvés” mellett a „nem cselekvés” negatív hatásai is képesek összeadódni. Az egészségügyben ezek a negatív hatások emberéletekben, az egészség visszanyerésének elmaradásában, adott esetben az emberi élet elnyomorodásában érhetők tetten.

Rendkívül nehéz mérni ezeket, de még ha lehet is, ezt a regnáló politika nem kedveli. Az ellenzéki persze igen, és ez a ciklikus demokráciákban szokásos, de azt azért nem szívesen írnám, hogy ez így van jól. Mert nem lenne szabad rendszerszerűen és ciklikusan „játszani” a választópolgárok biztonságérzetével.

A régi demokráciák tudják ezt, és a lakosság is megtanulja a helyén kezelni a politikai harc nagyotmondásait, a bulvármédiumok szenzáció- és hisztériakeltését. Ez utóbbi ügyben azért lassan mi is szerzünk tapasztalatokat, miközben egy sokkal kevésbé ellenőrizhető közösségi médiatömeg kezd elnyelni és maga alá temetni bennünket. Legalábbis, információs értelemben.

Miért ez a bonyolult felvezetés?

Mert egy bonyolult történet, egy az ország és a nemzet számára életfontosságú fejlesztés lélekharangja pendült meg kedden azok fülében, akik még nem fásultak bele a Közlöny olvasásába. Jellemző, hogy legalábbis az én nézőpontomból (korszerűen: a buborékomban?) már csak egy médium „harapott rá”, és kezdte legalább is szakmai megközelítésben feldolgozni a hírt.

A hír: a tervezési folyamat végéhez közeledő Dél Budai Centrumkórház megközelítéséhez szükséges közlekedési csomópontot és útfejlesztést törölték az állami beruházások megvalósítási listájáról. Tessenek figyelni: nem elhalasztották, törölték. A kórházról egyelőre nincs szó, de könnyű belátni, hogy a kijelölt telken, kellő közlekedési lehetőségek nélkül már az építkezést se lehet normális körülmények között elkezdeni.

A kezdetek

Lassan kilenc éve, hogy 2015 februárjában a mezőkövesdi Fidesz évadnyitó frakcióülés utáni tájékoztatón jelentette be a párt akkori frakcióvezetője, hogy új budapesti „szuperkórház” építését javasolja a Fidesz-KDNP Dél-Budán. Meglepődve kaptam fel a fejemet. Kormánypárt nem szokott a „levegőbe beszélni”. Ilyen jellegű bejelentést még soha nem hallottunk. Mi történhetett?

Tudniillik, az európai fejlett országokban lassan két évtized óta kirajzolódik egy tendencia a kórházak tervezése, építése területén. És ez egybevág a javaslattal. Elkezdtek olyan viszonylag nagy, sokszakmás kórházakat tervezni, amelyek minden fontos diagnosztikai szakterületet művelnek, képesek szinte minden orvosi szakmában életmentő és sürgősségi ellátásra, és az intézményben megtalálható minden szakterület programozható fekvő- és járóbetegellátás formájában is működik.

Mindez szigorúan zöldmezős formában, mert az elmúlt 5-6 évtized fő trendje, a régi kórházi épületek és telephelyek nagyrekonstrukciója, amely többnyire kiterjed az infrastruktúra megújítására is – elérte a lehetősége határait, és egyre több kritikát lehetett felhozni ellene.

Magyarország kórházügye az előző évtizedek trendjeit követte. 2007-14 között hatalmas, több mint 500 milliárd forintos beruházással számos kórház és rendelőintézet megújult. Ebből sajnos a főváros szinte teljesen kimaradt, és ez súlyosbította a helyzetet, valamint felértékelte a „szuperkórház” bejelentését.

Mi történhetett, töprengtem akkor a bejelentés hallatán? Angyal szállt el a Fidesz-KDNP frakció felett? Vagy valakik nagyon jól tájékozódtak közöttük? Harmadik lehetőséget nem találtam. Mert akkor már a „szomszédban” is folyt egy hasonló, nagy kórház építése. KH Wien Nord „munkanéven” kezdődött, egy régi hatalmas rendező pályaudvar telkén, és ma már a kedvesen csengő „Klinik Floridsdorf” néven fogadja a betegeit.

Lassan négy éve, 2019 október 11-én az EGVE szokásos kongresszusán, egy panelbeszélgetésem előtt szót kapott Werner Steinböck, a KH Wien Nord egyik vezető menedzsere, és Ari Lajos korábbi elnök, nem mellesleg Ausztriában végzett menedzser kiváló szinkrontolmácsolása mellett elmondta a kórház tervezésének, építésének, felszerelésének, és a beindítás előkészítésének történetét. Lenyűgözve figyeltük és irigykedtünk. Pontosan tudtuk, hogy a magyar kórházügy megújításához és korszerűsítéséhez egy hasonló úton kell elindulnunk.

Miért van szükség zöldmezős kórházra?

Tudtuk régóta: a kiinduláshoz fel kell mérnünk, mi áll rendelkezésre. Most, amikor zajlik a vármegyei kórházi szervezés átalakítása, csak remélni tudom, hogy felmérték és számba vették az épített környezet, az infrastruktúra állapotát, kapacitását és lehetőségeit. Nem láttam, hogy ezt publikálták volna, de nem lennék meglepve, ha számos meglepetés érné a szervezőket. Például: a telephelyek jelentős része százéves vagy még régebbi. Az épületek jelentős része, akár 30% is ilyen régi, és a felújítás ugyan sokat takar, de ezek az épületek is őriznek régi elemeket.

Az elmúlt 50 évben a diagnosztikus és gyógyító technológiák viharos fejlődést mutatnak. Ha az épített környezet ezt nem követi, akkor hiába szerzik be a legjobb felszerelést, legalább is a teljesítmény elmarad az optimálistól. Számos tapasztalat azt mutatja, hogy kb. 30 évenként a kórházakat vagy teljesen át kell építeni, vagy ami még jobb, az új technológiai és szervezési tapasztalatok alapján zöldmezős kórházakat kell építeni.

Itt érdemes megemlíteni, hogy a kórházi kórokozók elleni küzdelemben a régi épületek hátrányait még méregdrága technikákkal se lehet kiküszöbölni. Napjaink szemléletes példája a szentgotthárdi kórház küzdelme a régi épületből évek óta gyakorlatilag kiirthatatlan poloskákkal. Ugyanez játszódik le a nem korszerűen kiépített klímarendszerekkel, az álmennyezetek mögött felhalmozódó veszélyes porral, az elektromos, gáz és vízvezetékek csatornáinak hiányos szigetelésével és gyakorlatilag takaríthatatlanságával.

Fél évszázad nagy idő

Szomorú igazság, hogy teljeskörű szakellátást nyújtó kórház Magyarországon a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti telephelye óta, azaz legalább 45 éve nem épült. A fővárosban és pest megyében épült akkoriban két zöldmezős kórház, a dél-pesti és a kistarcsai, de ma már kideríthetetlen, hogy alapvető jelentőségű szakterületek, például traumatológia, komplex kardiológia miért nem kaptak helyet bennük. A ma még modernnek számító Honvédkórház a tervezés kezdetétől (1983) az átadásig (2007) igazán lassan készült el, és az eredetileg vele összekapcsolva tervezett két új pavilon építésének elmaradása a ma ismert kompromisszumokat eredményezte.

Ezek itt csak példák, de mind a 100 ma működő kórházi szervezetet, amelyik sokkal több, mint 300 telephelyen is működik, valamint a kb. 350 önálló rendelőintézetet nemcsak a benne működő szakmák, hanem az épített környezet adottságai szerint is fel kell mérni és mind a jelenre, mind a közeli jövőre érvényes felújítási, korszerűsítési tervekkel ellátni. A benne dolgozókat pedig folyamatosan biztonságban tartani, hogy legyen jövőképük, és tudják tervezni az életüket is. Olyan nagy kérés lenne ez?

DBC

És akkor a XXI. század első új centrumkórházi projektje megjelent az egészségügy horizontján. Bedros J. Róbert főigazgató, miniszterelnöki megbízott irányításával komoly tervezőmunka kezdődött. Dél-Budai Centrumkórház lett a projekt neve.

Szakmai koncepciója, orvos-szakmai tervei a legkorszerűbb elvárások és nemzetközi tapasztalatok mentén készültek. Ezekre alapozták a műszaki tervezést. Bedros doktor rendszeresen tájékoztatta a közvéleményt. A COVID-járvány alatt a tervezés nagy ütemben folyt, de úgy, hogy a járvány szervezési, kezelési tapasztalatai már megjelenhettek a tervekben.

Most kellene meghozni a döntéseket a kivitelezésről. Látom, hogy pénzszűke van, de ennek ellenére azért vannak és indulnak nagyprojektek. Én csak azt tudom mondani erre, hogy az ország egészségügyi modernizálásának talán legfontosabb kulcseleme a centrumkórház. Ha nem indul el az első projekt, aminek tapasztalatai magukkal húzhatják a többit, gyakorlati példát, tapasztalatot, tervezési biztonságot nyújtva a többieknek, akkor marad a pangás, a vég nélküli belső szervezési viták, és azok torz tükörképe a médiumokan és a politikai cselekményekben.

Hiányozni fog a stabil, bizonyítékokkal alátámasztott jövőkép. Rossz cselekvés előtt is szabad gondolkodni. De nem szabad besétálni a spórolásnak gondolt hamis csapdába. Mert sokkal drágább és sokkal embertelenebb módszer nem az összes rendelkezésre álló erővel gyógyítani, és az erőforrásokat szétforgácsolni. Eddig azt gondoltam, a döntéshozóink a téma bonyolultsága ellenére értik ezt.

Most új válaszra várunk: építünk vagy rombolunk?

Erős felütéssel kezdtem a jegyzetet. Szeretném lírai gondolattal lezárni, de ez szelídsége ellenére legalább olyan erős üzenet lesz. Reményik Sándor 1925-ben, a Trianon utáni zűrzavarban írta azt a szívhez szóló vers-üzenetét, amelyiknek a refrénje:

„Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!”

Ha ma élne, és a magyar nemzet fennmaradása, testi-lelki egészsége foglalkoztatná, akkor biztosan megemlékezne egy harmadik témáról, az egészségügyről, és annak legerősebb pillérjéről, szimbólumáról: a kórházról.

 

Címlapkép: A Dél-Budai Centrumkórház fejlesztésének kijelölt mező Budapest XI. kerület Dobogó városrészében, 2023. március 4-én. Fotó: Weborvos