SZABADSÁGON 2023/3.

Tavaly augusztusban annyira jólesett jegyzetírónknak a szabadság, hogy elhatározta: idén is megpróbál pihenni és feltöltődni. Ám olvasóink nem maradnak egészségügyi gondolatok nélkül… Csupán annyit tettünk, hogy végigolvastuk az elmúlt évbe írt jegyzeteket, onnan idézünk néhány gondolatot, és természetesen hozzáférést adunk az eredeti cikkhez. Alapélményünk: minden gondolat aktuális, még ma is!

1. KÜZDÜNK AZ IDŐVEL

Ha valami a munkájukkal összefüggő korlátozás, nevezzük ugyan sztrájknak, de tudjuk, hogy az esztergapad mellett heverő munkadarab megvárja a sztrájkból akár napok-hetek után visszatérő melóst, addig a betegágyon „heverő” beteg gondozás nélkül akár néhány órát se bír ki, az intenzív osztályokon meg a sürgősségin és a mentőautóban esetenként perceket se. Még mindig erős bennük a szakmájuk parancsa: nil nocere! Ne árts! Akár a saját egészséged, életed árán is segíts. Ebben erősen hasonlítanak a katonákra vagy rendőrökre. Csak mivel mindennap teszik, ezért nem olyan „látványos” az áldozatvállalásuk.

Kamarai rágódás

A Magyar Orvosi Kamara is ilyesmin rágódik, és készül Küldöttközgyűlésére, február 4-én. Ebből jött a hét egyik igazi „miniszenzációja”. Pénteken délben, a szállingózó hóesésben jeleztek az eszközeim, hogy a MOK közleményt bocsátott ki.

Nocsak! Úgy tűnik, hogy Takács Péter valamilyen stratégiai megállapodást, szerződést ajánlhatott fel, amit a MOK, méltóságteljes távolságtartással, enyhe megbántottságot üzenve, a Küldöttközgyűlést emlegetve – visszautasított. De szeretnék ilyenkor belátni a fejekbe! Valamelyik közösségi felületen a rövid balatoni szabadságát felvillantó államtitkár megpróbált előre menekülni? Az ilyen stratégiai megállapodások más területeken akár jót is jelenthetnek, mert a kormányzat is elköteleződik valamilyen program, támogatás mellett. De úgy tűnik, elkésett.

A MOK levélben még hangsúlyosan elhangzik a transzparencia kifejezés és annak megkövetelése, elvárása a tárcától. Kíváncsian figyelem, hogy a MOK ezt magára nézve hogyan alkalmazza. Mert az ilyen közgyűlések – lassan 35 éves tapasztalatom – nem ritkán harsányak, egyes megszólalások radikálisak és „nem kedvelik” a nyomdafestéket. Ugyan sajtónyilvános lesz-e a közgyűlés, így mutatva példát a transzparenciából? De legalább ízelítőt kaphatnak az illetékesek az orvosi kar és az őket képviselők véleményéről, problémáiról.

Reméljük, jó gazda lesz!

Az Országos Mentőszolgálat, mint az alapellátási ügyeletek szervezője, irányítója. Egy héttel Takács államtitkár úr után Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója adott egy hosszú interjút ugyanabban a médiumban, Exterde Tibor kollégának. Mivel a háziorvosi ügyelet és a mentés összekapcsolása az egészségügyi reform egyik pillére, kiemelt fontosságú része, ezt a beszélgetést nagyon ajánlom megnézni, meghallgatni.

A korábbi hetekben talán e téma körül jelentkezett a legtöbb polémia. Hiszen kulcsfontosságú, a lakosság teljes körét érintő, alapvető ellátási formáról van szó, amelyik az elmúlt évtizedekben meglehetősen öntörvényűen „mozgott”. Mintha nem lett volna „gazdája”, annyira töredezett, szakemberhiánnyal, elérhetőségi problémákkal, vállalkozási formák sikeres vagy sikertelen bevonásával, azaz országos szinten meglehetősen sok problémával küzdött. Az egyik leglátványosabb működési zavara abban is megnyilvánult, hogy elégtelensége és rossz híre miatt hatalmas tömegek zúdultak be a sürgősségi osztályok kapuján, és ha nem volt komoly bajuk, akkor hosszú órákig vártak sorukra. Természetesen elégedetlenség, vélt vagy valóságos hibák tömkelege keletkezett, ami állandóan megjelent a sajtóban, a közösségi felületeken, mintegy segítség után kiáltva.

https://weborvos.hu/egeszsegpolitika/kuzdunk-az- idovel-277822

2. ELINDULT!

A mögöttünk elmaradozó hét legfontosabb eseménye a magyar egészségügyben az új ügyeleti rendszer „elstartolása” Hajdú-Bihar Vármegyében. Még nincs sok tapasztalat, ezért hír is kevés van. Az OMSZ szóvivő Győrfi Pál közöl néhány adatot az első napról. Meglepően kicsi esetszámok.

Remélem, megtartják a jó kezdeményezést, és rendszeresen ismertetik az ügyeletek igénybevételét, ezzel is felkészítve a soron következő vármegyéket a várható feladatokra. És ha mellé tennék az adott megye sürgősségi osztályainak napi forgalmát, akkor még többet tudnánk a rendszer működéséről, terheléséről.

Hungarikum

Számomra a mai közállapotok mellett megnyugtató, hogy egyértelművé vált, a teljes alapellátási ügyeleti rendszer az Országos Mentőszolgálat – elkülönült, de szervezetileg hozzá tartozó – részeként épül ki. Az OMSZ a magyar egészségügy kulcsfontosságú szervezete, néhány hét múlva ünnepli 75. születésnapját. A korábbi megyei és városi mentőszervezetek összevonásával keletkezett 1948-ban. Senki se gondolhatta akkor, hogy ilyen hosszú életű lesz, és majd egyfajta hungarikumként néz rá a fejlett világ. Szakmailag már régen felvetődött, hogy szorosabban össze kellene kapcsolni az alapellátó szakterületekkel, hogy a magyar emberek praehospitális sürgősségi ellátása ne csak egységes, de egyenszilárd is legyen.

Az elmúlt évek egészségügyi szervezési „viharai” ezt a területet is tépázták, és a privát orvoslás terjedése, valamint az üzleti szervezési modellek egyre inkább töredezetté tették az alapellátási ügyeletet. Igazság szerint, a mentés és a kórházi sürgősségi ellátás kapcsolatának szorosabbá fűzése is napirenden van, de ehhez nem kell szervezeti összevonás. A teljes professzionális „sürgősségi lánc” erősítése, összekapcsolása nemcsak a rendszer hatékonyságát javíthatja, de ebből a legtöbbet a betegek profitálnak. Államtitkári, főigazgatói nyilatkozatokból kitűnik, hogy az átalakításhoz pénzt is rendelt a kormány, ez további esélyt ad a megvalósítás sikerének.

Bolyongás

Számomra, és gondolom minden potenciális és jelenlegi beteg számára is könnyen belátható, hogy ennek a rendszernek lesz egy érdekes, de nagyon fontos „mellékhatása”. Láthatóvá válnak a rendszerben bolyongó betegek, akik vagy az ellátóhelyet nem találják, vagy a nélkülözhetetlen diagnosztikához nem fértek hozzá, legalább is belátható és ésszerű időtávon belül. És akkor a probléma „dörömbölni kezd”, és megoldást igényel.

Ellentétben számos „szakértő” kollégámmal és „hivatásos rezsimkritikussal”, én az első percektől már nem a „csomót keresem a kákán”, hanem csendben azon mulatok, hogy egy ilyen rendszerátalakítás, akármelyik pontján is nyúlnak a rendszerhez, folyamatosan tovább és tovább fogja hajszolni a rendszer irányítóit és az átalakítás felelőseit. Ha tisztességes adminisztrációt rendelnek az új szervezési megoldásokhoz, akkor ez nemcsak a hiányzó szakmai minőségeket és a kapacitások hiányát fogja jelezni, hanem egyre pontosabban a mennyiségi igényeket is.

https://weborvos.hu/egeszsegpolitika/elindult-277937

3. REQUIEM A MAGYAR ORVOSI KAMARÁÉRT

A szentendrei nappaliban Wolfgang Amadeus Mozart csodálatos zenéje szólt a háttérben, akkor még véletlenül, amikor 16 évvel ezelőtt, az esti híradóban felbukkant Molnár Lajos szikár alakja. Indokolta törvényjavaslatát, amivel a megelőző évtizedekben reménykedve felépített Magyar Orvosi Kamarát éppen elsöpri a tervezett reformjai útjából, visszanyomva a köztestületet a bélyeggyűjtők és a sakkozók – egyébként tiszteletreméltó – egyletei sorába.

2023. február 28-án, kedden már tudatosan választottam ki egy zenemegosztó csatornán, hogy a Ferencsik János vezényelte Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Rádió és Televízió Énekkara ma is lenyűgöző Mozart-felvétele mellett kövessem a parlamenti képeket, amelyek cáfolták, hogy kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba.

Hamarosan megjelent a közösségi oldalon dr. Birtalan Iván tiltakozása, a fiatalok számára kicsit talányosan: Nem hagyom el a gyermekemet, kitartok a Magyar Orvosi Kamara mellett! Iván valóban alapítója volt a MOK-nak, mint fiatal tatabányai kórházigazgató, hatalmas előkészítő munkát végzett. Ennek elismerése volt, hogy 1989 tavaszán az egyesületi kamara első, alakuló közgyűlése főtitkárrá választotta. Elnök a rendszerváltás körüli évtized egyik értelmiségi ikonja, dr. Veér András pszichiáter, az éppen Molnár által később bezáratott Országos Ideg- és Elmegyógyintézet (Lipótmező) főigazgatója lett, aki Ivánnal együtt építette és szervezte a kamarát. Ő már nincs közöttünk, de abszolút jogos, hogy ők sokáig „gyermekként” tekinthettek a MOK-ra.

A rendszerváltozás jelképe

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy az 1990 körül élő magyar orvosnemzedék számára a felszabadulás, a rendszerváltozás jelképe, a régóta várt jobb jövő, a magyar egészségügy felemelkedésének reménye, jelképe lett a Magyar Orvosi Kamara törvényes megalapítása. Azóta több mint 30 évfolyam diplomás orvos hagyta el az egyetemeink patinás (sajnos sokáig meglehetősen kopott, de az elmúlt másfél évtizedben mégis sokat fejlődött) kulisszáit, hogy azután MOK-tagként kapcsolódjon be a gyógyításba, a szakvizsga megszerzésébe. Az ő kedvükért is írom ezt a jegyzetet.

Az én orvosi kamarám

Számomra a történet sokkal korábban kezdődött. Sokat ügyelő fiatal traumatológus „palántaként” 1974-ben hallottam először az orvosi kamara kifejezést. Kortárs kollégáimmal a Traumatológiai Intézetben éppen veszekedtünk a sebészeti osztály viszonylag tágas orvosi szobájában a beosztások igazságtalansága, szerintünk ostoba elfogultságai miatt, de egymást se kíméltük. Nyílt az ajtó és belépett a két adjunktusunk, közvetlen tanítóink, Székely János és Buday Pál.

https://weborvos.hu/egeszsegpolitika/requiem-a- magyar-orvosi-kamaraert-278372

 

Címlapkép: Jankovics Marcell (1941-2021): Sisyphus. 1974. Animációs film. A teljes film itt érhető el.