Pluszgyógyszert vehet a kórházi beteg?

A közvélemény felháborodott megnyilvánulásai nyomán az egészségügyi minisztérium bejelentette: a betegek a későbbiekben anélkül vásárolhatnak maguknak gyógyszereket saját elhatározásukból és költségükre, hogy ezzel kockára tennék jogukat az állami egészségügy (NHS) szolgáltatásainak igénybevételére.

A rákbetegeket különösen kellemetlenül érintette, hogy többféleképpen lehetett értelmezni az állami egészségügyi szolgálat azon előírásait, melyek (egyes interpretációkban) azt sugallták, hogy az NHS keretei közt folyó kezelésüket leállítják, ha gyógyszerekért fizetnek.

Mike Richards professzor, az NHS rák-ügyekben illetékes igazgatója jelentést tett közzé, amelyben egy sor ajánlást fogalmazott meg a betegek saját kezdeményezésű kiadásait illetően. A dokumentum címe: „Az NHS-páciensek gyógyszerhez jutásának javítása". A szöveg jelenleg az egészségügyi tárca által indított nyilvános vita tárgya, amely január 27-éig tart.

„Jól látszik, hogy az álláspontok polarizáltak" – fogalmazza meg publikációjában Richards professzor. Megállapítja, hogy a feszültséget az egyenlőség és a személyes autonómia elve közti ellentét gerjeszti. Egyfelől ugyanis a embereknek nem aszerint kell hozzájutniuk az ellátáshoz, hogy meg tudják-e fizetni, másrészt azt sem lehetne előírni, hogy a beteg mire költse a pénzét. Ez az ellentmondás hatvan éve, megalapítása óta nyomja rá bélyegét a NHS tevékenységére.

Richards indítványozza, hogy a betegek fizethessenek pluszgyógyszerekért – amíg ezeket az NHS-ellátástól függetlenül kapják. Ahol az NHS-kórházak még nem rendelkeznek a megfelelő privát-ellátási lehetőségekkel, a stratégiai egészségügyi döntéseket hozó hatóságoknak lokális rendszereket kellene kidolgozniuk, melyek lehetővé tennék ilyen jellegű helyi módozatok kialakítását, esetleg ki kellene aknázniuk az otthoni ápolási ellátásban rejlő lehetőségeket. A kórház bizonyos részét a magán-gyógyszerellátás helyszínéül kellene kijelölni.

A klinikusoknak – szorgalmazza a professzor – igyekezniük kell minden lehetséges módon élni az NHS-finanszírozás lehetőségeivel, még mielőtt a betegek fontolgatni kezdenék pluszgyógyszerek beszerzését. A kórházak egyértelmű, a továbbiakra nézvést irányadó megállapodásokat is kötniük kell az állami egészségügyi szolgálattal, amelyek biztosítják, hogy azok a betegek is jogosultak legyenek a további ellátásra, akik úgy döntenek, hogy saját költségükre plusz-terápiát vesznek igénybe.

Az NHS-nek Richards szerint gondoskodnia kell arról, hogy az orvosok rendelkezzenek a szükséges ismeretekkel és hozzáértéssel a bonyolult információ-együttes hatékony és kiegyensúlyozott közvetítésére. Ennek révén a páciensek – így a jelentés –, „képesek lesznek tényekre alapozott döntések meghozatalára a pluszgyógyszerek hasznával, költségeivel és kockázataival kapcsolatban".

Richards professzor elutasítja a „ráadás"-térítések ötletét, vagyis azt, hogy a betegek használati díjat  fizessenek a pluszgyógyszerek igénybevételéért. „Ez a megközelítés jelentős gyakorlati problémákat okozhat, és elfogadhatatlan volna azon NHS-páciensek számára, akik ilyen „ráadás-díjat" már nem engedhetnének meg maguknak." Így maga az NHS is visszás helyzetbe kerülne, hiszen díjat számolna fel olyan kezelésekért, amelyeket maga egyébként nem tart költséghatékonynak.