Minden ötödik új klinikai kutatás a rákos megbetegedések gyógyítását célozza Magyarországon.
Az engedélyezésre váró kutatások terápiás terület szerinti megoszlása alapján az anyagcsere- és táplálkozási, illetve az idegrendszeri és pszichiátriai betegségeket vizsgáló kutatások állnak a második és harmadik helyen – derül ki az Országos Gyógyszerészeti Intézet statisztikáiból. A Klinikai Kutatási Iránytű (KKI) szakértői szerint az elmúlt évtizedben áttörés következett be a rákkutatásban, ami alapvetően a klinikai kutatásoknak köszönhető. A héten elindult a www.kutatasiranytu.hu weboldal, amelynek célja a fejlesztés alatt álló diagnosztikai-kezelési lehetőségek társadalmi megismertetése.
„Az onkológia hosszú évek óta a klinikai kutatások vezető területe, aminek köszönhetően komoly eredmények születtek a rákkutatásban. Egyrészt sikerült lelassítani a betegség lefolyását, sőt, évről évre magasabb a gyógyultak száma is. Másrészt jelentősen javított a betegek életminőségén az, hogy a legkorszerűbb, daganatellenes kezeléseknél a mellékhatások – például hajhullás, gyomor- és bélpanaszok – ritkábban és enyhébb formában jelentkeznek" – mondja Dr. Lakner Géza, belgyógyász, klinikai farmakológus, a Klinikai Kutatási Iránytű orvosigazgatója.
Magyarországon 2007 óta évente nagyjából 300-350 klinikai kutatás veszi kezdetét, az elmúlt évben – az Egyesült Államok-beli National Institutes of Health (NIH, Nemzeti Egészségintézet) adatai szerint – összesen 1954 klinikai kutatás zajlott nálunk. Hazánk a klinikai kutatások számát tekintve az előkelő tizenegyedik helyet foglalja el az európai országok között, amivel Svédország kivételével a skandináv országokat és Svájcot is magunk mögé utasítjuk.
„A klinikai kutatások száma növekedésének elsődleges haszonélvezői a betegek és az egészségügyben dolgozók, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a makrogazdasági hatásokról sem: a pozitív tendenciából nagyságrendileg akár a GDP egynegyed százalékát is meghaladó mértékben profitálhat a nemzetgazdaság, közvetlenül pedig maga a hazai egészségügyi szektor" – zárta gondolatait dr. Lakner Géza.