Mulandóságról, hospice ellátásról Bodoky Györggyel

„Munkánk nemcsak akkor teljes, ha egy beteget meggyógyítunk, hanem akkor is, ha hospice ellátásban meg tudjuk könnyíteni az élete végét” – vallja Bodoky György professzor, aki egy igen karakteres figurát „alakít” Dér Asia Nem halok meg című új dokumentumfilmjében. Ennek kapcsán beszélgettünk mulandóságról, hospice ellátásról, tabudöntögető őszinteségről. És festményekről. A Magyar Narancs interjúja. 

...

MN: Pár évtizede még gyakori volt, hogy az orvosok nem mondták meg a betegnek, ha gyógyíthatatlan. Legfeljebb csak a hozzátartozóknak.

BGY: Ezt elfogadhatatlan bűnnek tartom. De az orvostudomány ezelőtt negyven évvel nem volt arra kész, hogy megmondja a betegnek, ha menthetetlen. Ebben azóta sokat változtunk. Őszintén azt vallom, hogy az orvos-beteg kapcsolat nem tűr meg egyetlen hamis mondatot sem. A bizalom alapja az, hogy tudjuk, minden köztünk elhangzott szó utólag számon kérhető. Egy onkológusnak azt éreznie kell, hogy mennyit akar tudni a beteg, de amit kimondok, annak mindig vállalhatónak kell lennie. Gyakran jönnek hozzátartozók, hogy szeretnének kérdezni a beteg állapotáról, de nekik is azt szoktam felelni, csak azt mondhatom, amit a betegnek mondanék.

MN: A filmben nagyon óvatosan közli a jó hírt is.

BGY: Az onkológia csapdája, hogy ha egy jó hírnek túlzottan örül a beteg, akkor, ha legközelebb rosszabb hírt kap, annak súlya alatt nagyon megtörhet. Megpróbálok egy olyan egyensúlyi állapotot kialakítani, ami viselhető a beteg számára. Nekem nem az a dolgom, hogy keblemre öleljem a beteget és boldogságban táncoljak, amikor egy vizsgálati eredményt közlök vele, mert mindig számolnom kell a következő lépéssel is, ami bármi lehet.

MN: Ezzel a visszafogottsággal, úgy tűnt, a beteg tudatosságát is erősítette. Hogy akármilyen is egy eredmény, továbbra is figyelnie kell magára, az étrendjére, az életmódjára.

BGY: Igen, de fontos, hogy az életmódot ne hangsúlyozzuk túl, mert azzal rögtön felelőssé tesszük a beteget a betegségéért. Márpedig döntően valószínűleg önhibánkon kívüli genetikus eltérések, mutációk következtében, tehát molekuláris alapon alakul ki a daganat. Persze, vannak egészségkárosító faktorok – alkohol, dohányzás, stresszes élet –, de ezek csak kockázatot fokozó körülmények, nem pedig a közvetlen okozói a betegségnek.

MN: Gyakran tapasztalja, hogy bűnösnek érzik magukat a betegei?

BGY: Nyilván keresik az okot. Miért pont én? Ezzel kezdődik a belső vívódás, majd következik az önvizsgálat, hogy mit kellett volna másképp tenni. Én nem szoktam a betegeimet eltiltani olyan dolgoktól, amelyek korábban az élete részei voltak, például nem mondom, hogy mostantól ne dohányozzanak. Egyrészt nem hiszek abban, hogy a betegsége legnehezebb szakaszában kellene megszabadulnia egy szenvedélyétől, másrészt nem gondolom, hogy alapvetően befolyásolná a kezelését.

A teljes interjú a magyarnarancs.hu-n.