Sürgős mentális segítségre lenne szükség az egészségügyben

Akár évek múlva, egy teljesen ártatlan szituációban is felszínre törhet egy traumatikus élmény, amit az orvosok és az ápolók a járvány során éltek át a kórházakban. Nem múlt el nyomtalanul a járvány, egy felmérés szerint minden második egészségügyi dolgozónál jelen vannak a kiégés jelei. Pszichológusok arra figyelmeztetnek, hogy mielőbb rendszerszintű mentális támogatásra lenne szükség az egészségügyben. Ezt azonban szemléletformálással kell kezdeni, sokan ugyanis még maguknak sem merik bevallani, hogy baj van. Pedig azt senki nem fogja tudni csak úgy simán feldolgozni, hogy tehetetlenül nézte végig több száz ember halálát - írta a telex.hu.

Emberenként változó az, hogy ki milyen módon tudja kezelni a felgyülemlett traumákat, ám pszichológusok szerint az biztosan kijelenthető, hogy mindenkit érintett valamilyen szinten mentálisan a járvány, csak sokan maguknak sem merik bevallani, hogy baj van. Mentális egészség szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak az egészségügyben dolgozók, de a járvány miatt tovább súlyosbodott a helyzet.

Az ELTE friss kutatása szerint minden második egészségügyi dolgozónál jelentek meg a kiégés közepes vagy magas fokú jelei az elmúlt hónapokban. Bár a növekedés mértékét ez a felmérés nem tudja megállapítani, más adatok szerint 2013-ban még csak a harmadukról volt ez elmondható.

„A járvány elején az okozta a legnagyobb nehézséget, hogy egy ismeretlen kórokozóval, ismeretlen terepen kellett küzdeni, és senki nem tudta akkor még, hogy valójában mire lehet képes a vírus” – mondta a Telexnek Spányik András terapeuta, az egészségügyi dolgozóknak mentális segítséget nyújtó MedSpot Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Ráadásul csak karácsonykor érkeztek meg az első vakcinák az országba, így ősszel még joggal tarthattak a megfertőződéstől az egészségügyi dolgozók, mint ahogy a környezetük, családtagjaik is féltek. Sokan hónapokig nem mertek hazamenni szeretteikhez, hogy védjék őket, így azonban teljesen izolálódtak a környezetüktől, ami egy plusz lelki terhet jelentett az átvezénylések mellett. A harmadik hullámban annyiból más volt a helyzet, hogy év elején beoltották az egészségügyi dolgozókat, így a megfertőződéstől kevésbé kellett tartaniuk. Ellenben minden addiginál nagyobb terheléssel kellett szembenéznie az egészségügynek, hetekig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elbírja-e az egyre növekvő betegszámot a rendszer. Rengetegen kerültek kórházba, és nagyon sokan haltak meg az orvosok, ápolók kezei között.

A fő probléma pszichológusok szerint az, hogy nem mernek az orvosok, ápolók segítséget kérni, máig széles körben él az a képzet, hogy egy orvosnak keménynek kell lennie, és nem szorulhat segítségre. „Az orvosok az idealizált supermanek, akiknek nem lehet semmi bajuk. Muszáj leépíteni ezt az eszményítést a társadalmi köztudatban. Ők nem sérthetetlen harcosok” – fogalmazott Kovacsics Leila, a MedSpot Alapítvány pszichológusa.

Székely András, a Call for Help segélyvonalat működtető Végeken Egészséglélektani Alapítvány kuratóriumi elnökeszerint egyébként ez nem csak az orvosokra, hanem a többi segítő szakmára, így például a szociális munkásokra is igaz. A szakmai önképük része az erő, a kitartás, a legyőzhetetlenség. „Ebbe nem illik bele az, hogy kimerültem. Pedig a segítségkérés pont a bátorság jele, nem a gyengeségé. Ebben a környezetben nagyobb bátorság vállalni azt, hogy segítségre van szükségem, mint addig folytatni a munkát, amíg összeesem, és már nem bírom tovább.” További részletek a cikkben