Dr. Kóka János: „Egy rosszul szervezett egészségügyben a legjobb orvos is csak tüzet olt”

A Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa húsz éve foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan lehetne hatékonyabban, emberibben és hosszabb távon fenntartható módon működtetni az egészségügyi ellátást Magyarországon. Az interjúban rendszerhiányról, prevencióról, mesterséges intelligenciáról, az állami és a magánegészségügy együttműködéséről, valamint arról beszél, miért civilizációs kérdés az egészséghez való viszonyunk újragondolása.

Orvosként indult, később gazdasági szakemberként teljesedett ki, végül a magánegészségügyben egyesítette a két területet. Mi állt a döntése hátterében: elsősorban gazdasági megfontolás, vagy személyes elköteleződés a gyógyítás iránt?

Korán szembesültem azzal, hogy Magyarországon nem elsősorban orvoshiány van, hanem rendszerhiány. A beteg nem attól szenved, hogy az orvos nem tudja, mit kellene csinálni, hanem attól, hogy a rendszer nem engedi megcsinálni. Egy idő után jobban érdekelt a „miért nem működik” kérdés, mint a „hogyan operálunk”. Az orvos a végén áll a láncnak. Előtte ott van a szervezés, a szabályozás, az ösztönzők. Ha ezek rosszak, akkor a legjobb orvos is csak tüzet olt.

A Doktor24, amit húsz éve építgetünk, olyan hely, ahol biztonsággal gyógyulhatunk, ha meg tudjuk fizetni. Egy profin szervezett, pár tízmilliárdos sziget a magyar egészségügy sokezermilliárdos tengerében. A kérdés kínosan kézenfekvő: ami itt működik, miért nem működhetne a közkórházban, ha ugyanaz a szakembergárda, a műszer, a kötszer? Értem, hogy kevés a pénz, de a kultúra, az ügyfélbarát szabályok, a figyelem, a törődés, a higiénia igénye kevésbé pénzkérdés, inkább civilizációs minimum.

Miben látja a lehetőségét annak, hogy a ma is komoly gazdasági és humánerőforrás kihívásokkal küzdő ágazat elmozduljon a holtpontról?

Legelsőként a gondolkodásban. Ma az egészségügyet költségként kezeljük. Pedig ez a legnagyobb termelékenységi befektetés. Egy beteg társadalom szegény társadalom. Mérni kell, mi történik, és el kell dönteni, mi a fontos. Nem mindent mindenhol, hanem azt kell kínálni, ami a legtöbb egészséges életévet adja.

A rendszer ma a betegséget finanszírozza. Át kell állítani arra, hogy az egészséget jutalmazza. Ehhez bátor, hosszú távban gondolkodni képes politikusok kellenének, no meg az, hogy kiszabadítsuk a teljes szektort a permanens pártpolitikai kampány fogságából.

Milyen hatással lehet az AI használatának kiterjesztése az egészségügyben betegellátás és humánerőforrás szempontjából?

Az AI a 21. század sztetoszkópja. Nem helyettesíti az orvost, hanem kiterjeszti. Felszabadítja az időt, rendszerezi a tudást, csökkenti a hibát. Már nem az a kérdés, hogy jobb-e az AI, mint az orvos, hanem az, hogy mennyivel lehet jobb az orvos az AI által.

De a valódi forradalom nem technológiai, hanem kulturális: ha adatból tudást, tudásból jobb döntést csinálunk. Ha nem használjuk, attól nem emberségesebbek leszünk, csak szegényebbek, gyengébbek és lassabbak.

Tudna-e olyan területeket mondani, ahol az AI bevezetése nem pótolhatja a az orvos-beteg kapcsolat értékeit?

A felelősséget és a kapcsolatot meg kell tartanunk. A döntést valakinek vállalnia kell. A beteg nem egy adatcsomag, hanem egy történet. Amikor például egy beteg fél. Amikor rossz hírt kell mondani. Amikor valakit rá kell venni arra, hogy változtasson az életén. Ezek nem algoritmus-kérdések. A bizalom, a tekintet, a csend, egy érintés, egy mondat időzítése - ezek emberi dolgok. Az orvoslás nem csak tudomány, hanem erkölcsi viszony is. Ha ezt kiszerveznénk gépeknek, akkor nem hatékonyságot nyernénk, hanem önmagunkat veszítenénk el.

Hol látja a lehetőséget a magán-, és az állami egészségügy összekapcsolódására, mit tanulhat egyik terület a másiktól?

A beteg szempontjából teljesen mindegy, ki a fenntartó, csak az számít, hogy időben, jó minőségben kapjon ellátást. A magánszektor sokszor gyorsabb, rugalmasabb, jobban szervezett. Az állami rendszer viszont tud nagy léptékben gondolkodni, megelőzésbe fektetni, és olyan eseteket is vinni, amiket piaci alapon nem lehet. Ha ezt nem ideológiai, hanem gyakorlati kérdésként kezeljük, nagyon sok értelmes együttműködés jöhetne létre.

Lesz egyszer, talán nem is nagyok sokára Magyarországon jó egészségbiztosítás! Akármit mondanak a politikusok, ennek nincs alternatívája. És amikor valódi biztosítás lesz, ott leomlanak a mesterséges falak, újraíródnak a kapcsolatok magán és állami között. Ott a minőség és a beteg érdeke lesz a vezérfonál, nem pedig a szlogenek.

A magán-, és az állami egészségügy szakembergárdája átfedi egymást. Milyen előnyeit és milyen hátrányait látja ennek?

Előny a tudástranszfer és kapacitás-kiegyenlítés. A magánszektor sokszor finanszíroz jobb eszközt, jobb szervezést, gyorsaságot, ügyfélbarát környezetet. Ebből a szakember tanul, és ezt a tudást visszaviszi. Ráadásul sok orvosnak a magánmunka ad olyan jövedelmi és szakmai mozgásteret, ami itthon tartja.

Ha viszont nem jó a szabályozás, akkor torzulhat a motiváció és a hozzáférés. A megoldás semmiképp nem az, hogy tiltsuk (az ugyanis Szudán, Észek-Korea, és Kuba modellje), hanem hogy legyenek világos keretek: összeférhetetlenség, transzparencia, minőségbiztosítás, korrekt munkaidő-szabályok, és olyan állami munkakörülmények, amik nem a túlélésről szólnak.

Meddig terjeszthetőek visszaütés nélkül azok az orvosi beavatkozások, amelyek az anti-aging terápiaként foglalhatóak össze, ill. mennyiben gondolja, hogy éppen ellenkezőleg, ez az idősödő korosztály életminőségének tartós javulását okozza, melynek mérhető gazdasági haszna is van?

Az „anti-aging” szót sokan félreértik. Nem örök életet jelent, hanem későbbre tolt betegségeket és jobb életminőséget: hogy 65-75 évesen ne „beteg idős” legyél, hanem aktív. Ez megelőzéssel érhető el. A prevenció lesz a következő évszázad egészségügyének az operációs rendszere.

A „visszaütés” ott jön, amikor a piac megelőzi a tudományt: túlígérés, csodakúrák, kontroll nélküli gyógyszerezés, bizonyíték nélküli protokollok. Ezeknél tényleg nagy a kockázat.

A jó irány viszont kifejezetten konzervatív: bizonyíték-alapú prevenció, testsúlykontroll és izomépítés, metabolikus egészség, alvás, stresszkezelés, mozgás, dohányzás- és alkohol-absztinencia, szűrések, és persze ahol indokolt, gyógyszeres rizikócsökkentés. Ennek nagyon is mérhető gazdasági haszna van: kevesebb infarktus, stroke, dialízis, amputáció, demencia - több munkaképesség, kevesebb gondozási teher.

Mennyiben alakíthatja át ez a társadalmat?

A longevity a 21. század egyik legnagyobb üzlete és társadalmi nyeresége egyben. A halhatatlanság mese. De az, hogy a betegségeket későbbre toljuk, történelmi lehetőség. A „hatvan fölött már leépül” korszak véget ér. Ha jól csináljuk, az öregedés nem teher lesz, hanem tapasztalati tőke. Ez átírja a munkát, az oktatást, a családot, a nyugdíjat. Ritka pillanat, amikor egy orvosi forradalom civilizációs következményekkel jár.

Hogyan tehető ez szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé?

Ugyanúgy, ahogy az ivóvíz vagy az internet mindenkié: infrastruktúraként! Nem elitklinikák kellenek hozzá, hanem tömeges, egyszerű, digitálisan támogatott programok. A prevenció akkor működik, ha nem hősi erőfeszítés, hanem mindennapi rutin. Ha olyan egyszerű, mint megnézni az egyenlegedet a mobilodon.