Szinte kizárt, hogy a hackerek épp egy átlagember pacemakerének feltörésére akarnának napokat szentelni.
Magyarországra is került azokból a pacemakerekből, amelyekről nemrég kiderült, egy szoftverhiba miatt a hackerek képesek módosítani a működését. A Semmelweis Egyetemtől a hvg.hu portálja megtudta: 1200 készülék van az országban, és mindet be is ültették betegekbe.
Tudomásom szerint Magyarország mintegy 1200 darabot vásárolt a kérdéses készülékből, és ezek mindegyikét be is ültették a betegekbe. A Semmelweis Egyetemen ennek pedig mintegy 20 százalékát – mondta Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója. A szakember hozzátette, mindez töredéke az összes páciens számának, jelenleg ugyanis mintegy 40 ezer pacemakeres ember él hazánkban.
Ha a hackerek átveszik a szoftverhibás készülék felett az irányítást, a kiberbiztonsági szakemberek szerint alapvetően két életveszélyes dolgot tudnak kezdeni vele: át tudják programozni a pacemaker leadott energiáját, illetve túl gyors szívverést is elő tudnak idézni. Dr. Merkely Béla szerint azonban nincs mitől tartani, ezidáig ugyanis a világon egyetlen ilyen eset sem történt, de elméletileg bármely gyártó pacemakere sebezhető lehet a cyber támadásokkal szemben. Hozzátette: bár elméleti síkon megoldható egy ilyen támadás, szinte kizárt, hogy a hackerek épp egy “átlagember" pacemakerének feltörésére akarnának napokat szentelni.
A veszély leginkább elvi és valóban csak a részben rádióhullám vezérléssel is működő szívritmus-szabályozók esetében áll fenn – mondta a magyaridők.hu-nak a Városmajor utcai Szív- és Érsebészeti Klinika Elektrofiziológiai Laboratóriumának vezetője. Gellér László PhD-kardiológus hangsúlyozta: a világban és itthon beültetett készülékek döntő többségénél ilyen jellegű szándékos távoli átprogramozás nem kivitelezhető, azoknál csak egy közeli speciális elektromágnessel lehet ezt megtenni.
A legmodernebb, rádióhullámmal kommunikáló szívritmus-szabályozók átprogramozásához sem elég azonban az informatikai tudás, ehhez elektrofiziológusnak kell lenni – mutatott rá Gellér László. Ennek ellenére, mivel a veszély – ha minimális is, de – fennáll, a betegbiztonság szempontjából komolyan kell venni – mutatott rá Gellér László. Különösen, hogy egyre több betegség kezelésére alkalmazzák a pacemakereket, mert egyértelműen jobbak, mint a gyógyszeres terápiák.