A hálapénzről: a végjáték kezdete?

Egyre több írás foglakozik a helyzet tarthatatlanságával és a klisézett megoldás (több pénzt, csak ne változzon semmi) tarthatatlanságával. Ebben bizonyosan szerepet játszik az, hogy a médiában nagy visszhangot vert néhány igen durva eset, ahol fel nem merül, hogy az így szerzett/kikövetelt pénznek a legkisebb köze is lenne a hálához.

Érdemi, az orvostársadalom elvárt presztízsének megfelelő béremelés nélkül nem lehet a hálapénz-kérdést megoldani, de azt is tisztán kell látni, hogy a béremelés csak erkölcsi előfeltétele a hálapénz meg­szüntetésének, de önmagában nem oldja meg a problémát. Állításom igazolására elég arra utal­nom, hogy az igazán nagy pénzeket azok kaszálják, akik amúgy is a legtöbbet keresik az egészségügy­ben, mert vezetőként némileg normálisabb fizeté­sük van, és a kutatási, illetve a klinikai gyógyszer­kutatási pénzekből, a „study"-kból jó néhányuk eleve jelentős jövedelemhez jut. Ne értse félre senki: örülök, hogy vannak jelentős legális jövedelemmel rendelkező orvosok is, de a tapasztalás nem azt mutatja, hogy ez a kohorsz a magasabb jövedelem miatt elutasítja a hálapénzt.

Tehát önmagában a fizetésemelés nem old meg semmit, és ma már az orvosoknak is egyre nagyobb hányada látja így - foglalta össze véleményét Kincses Gyula a medicalonline-on megjelent írásában.

A hálapénzrendszer mára már alapvetően ássa alá az egészségügybe vetett közbizalmat, értékeli le az egészségügyi dolgozók presztízsét, társadalmi megbecsültségét. A hálapénz már nem „holt-teher", hanem métely. Az közhely szintű, hogy a hálapénzrendszer szociálisan igazságtalan, a gazdagabbnak jobb esélyt, gyorsabb és jobb ellátást, több szolgáltatást ígér, de kevésbé ismert, hogy a hálapénzrendszerrel a beteg időnként hátrányt, egészségkockázatot vesz. Mert a jól fizető, kedves betegért a kezelőorvos jó szándékúan mindent megtesz, pedig néha jobban járna a beteg, ha továbbküldené adekvát ellátó helyre.

A hálapénz hajhászás gátolja a tudás átadását, az új orvos-generációk szakmai fejlődését is. Egyrészt mert a főorvos kénytelen mindent leoperálni, amit lehet, még a rutinesetet is, mert abból van a sűrű forint. Másrészt a magánbetegnek megvan az a privilégiuma, hogy őt nem zaklathatja mindenféle kezdő tanulási, gyakorlási céllal, arra ott a „tancélos" beteg. A teljes cikk